2018. augusztus 20., 10:49

Máriavölgyi kolostortemplom

Máriavölgy a Kis-Kárpátok nyugati nyúlványainál, Pozsonytól néhány kilométerre található. A legrégibb búcsújáró kegyhelyek közé tartozik. A kegyszobor, amelynek tiszteletére a kegytemplom és a kolostor épült, egy Madonna-szobor, az 1200-as években Szászföldön készült. A templomot 1400 körül gótikus, majd 1620-ban barokk stílusban átalakították.

Máriavölgyi kolostortemplom
Galéria
+12 kép a galériában
Fotó: Görföl Jenő

Nagy Lajos király építtette 1377-ben, és a kegyhelyet a pálosokra bízta, akiknek itt kolostora is épült. A templom gótikus kolostortemplomnak épült, eredetileg egyhajós szentélye hosszanti irányban megnyújtott. A szentélynek bordás boltozata van, amelyek virágmintás oszlopfőkben végződnek. A diadalív rendkívül keskeny és csúcsíves. A templom hajóját csillagboltozattal fedték a 15. században. Érdekessége a bordák S alakú megoldása. Ez a bordás boltozat a barokk korban stukkós díszítést kapott. Mind a hajón, mind a szentély falában kecses, mérmíves, késő gót ablakok láthatók.

Három igen jelentős síremlék is látható a templomban. A legrégibb egy gótikus síremléken, amely 1378-ból való, egy oroszlános címer fölött kettős szárnyú, régi forgójú sisak vehető ki. A másik, 1461-ből, Szentgyörgyi Zsigmond gróf feleségének, Kunigundának állít emléket. A legértékesebb azonban Báthory András országbíró reneszánsz, vörös márvány síremléke 1567-ből. A síremléken Báthory András kereszt előtt térdeplő teljes vértezetű alakja, és egy sárkányfogas címert tartó angyal alakja látható.

Fotó:  Görföl Jenő

Máriavölgyi kolostortemplom
Galéria
+12 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.