Magyar forradalom 1956 (III) – Lengyelország

Farkas József György 2019. július 30., 12:45

Lengyelország számára is történelmi év volt 1956. A forradalmi megmozdulások még ott kezdődtek, támogatásuk kiemelten szerepelt a magyarországi népfelkelés kezdetekor megjelent – és az utcákon visszhangzott – jelszavak között is. A lengyelek is támogatták a magyarok küzdelmét, egyebek mellett adományokkal, gyógyszerekkel.

Fotó: Farkas József György

Varsó belvárosában, a Szépművészeti Akadémia főkapujánál működött az egyik legnagyobb adománygyűjtő pont, erre ma ott kétnyelvű tábla emlékezteti az arra járókat.

A sziléziai Wrocławban 2011 novemberében avattak emléktáblát 1956 tiszteletére.

A város lakói – mint azt a háromnyelvű szöveg megörökíti – honfitársaikhoz hasonlóan vért adtak és pénzt küldtek a magyar forradalmároknak. Közel kétszáz liter vér és több mint kétmillió zloty gyűlt össze, az adományt  különgéppel szállították Budapestre. Az avató ünnepségen, amelyen Sólyom László akkori köztársasági elnök is beszédet mondott, elhangzott, hogy a wrocławi munkások és diákok akkor kitűzték a magyar zászlót, tiltakoztak a szovjet intervenció ellen, sok kommunista párttag pedig visszaadta tagkönyvét. 

Fotó: Farkas József György

Néhány nappal később az északnyugat-lengyelországi Szczecinben ugyancsak felavattak egy háromnyelvű táblát, amely a magyar forradalom iránt a városban 1956-ban megnyilvánult szolidaritásról emlékezik meg. 

Ebben a – Magyarországtól legtávolabbi – lengyel városban is gyűjtöttek adományokat, pénzt, élelmiszert, vért, gyógyszert. Szczecin akkoriban Csepel testvérvárosa volt, ezért a több teherautónyi adományt egyenesen oda küldték. A szállítmány a forradalom leverése után indult el és ért Csepelre. Szczecinben bélyeget is adtak ki, amelyen két egymásba fonódó kéz és a Szczecin – Csepel felirat látható, s amelyet a tábla is megörökít.

A magyarországi beavatkozás ellen 1956. december 10-én a városban 2–3000 ember tüntetett a szovjet konzulátus előtt.

Fotó: Farkas József György

A keleti tömbben egyetlenként és elsőként ez volt az a szovjet külképviselet, amelyet a tömeg megostromolt és elfoglalt. Az épületben jelenleg a Nemzeti Emlékezet Intézetének (IPN) szczecini részlege működik. Az emléktábla ennek falán kapott helyet, Kiss Róbert magyar nagykövet avatta fel, jelen volt egy csepeli küldöttség is Ábel Attila alpolgármester vezetésével.

Az 56-i magyarországi események hatására sok más lengyel városban is spontán szolidaritási gyűléseket tartottak, vért adtak a felkelőknek, nagy mennyiségben gyűjtöttek élelmiszert és gyógyszert. Toruńban a segélyakciót leginkább a Kopernikusz Egyetem hallgatói és tudományos dolgozói kezdték szervezni, és részt vettek benne a város lakosai is. Pénzgyűjtés is folyt, például az egyetemi menzán is elhelyeztek egy perselyt. A hallgatók közül ezekben a hetekben sokan hordtak magyar nemzeti színű kokárdát.

November 5-én a Collegium Maximumban a harcoló Magyarországot támogató nagygyűlést rendeztek,

amely a Magyarország iránti szolidaritási határozattal zárult. A szovjetellenes hangulat hatására november 15-én a diákok tüntetőleg levették Konsztantyin Rokosszovszkij szovjet marsall, akkori lengyel nemzetvédelmi miniszter arcképét a katonai tanszék egyik helyiségének a faláról. Városszerte szovjetellenes felíratok jelentek meg, sőt híresztelések terjedtek a toruńi szovjet helyőrségi rádióállomás felgyújtásának tervéről is.

Fotó: Farkas József György

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes 2012 júniusában a város és az egyetem vezetőinek társaságában felavatta azt a háromnyelvű emléktáblát, amely a toruńiak ötvenhatos szolidaritási akciói előtt tiszteleg. Egyidejűleg az egyetemen tudományos konferenciát rendeztek a magyar–lengyel történelmi kapcsolatok 11 évszázadáról, a helyi levéltárban pedig az ott található magyar vonatkozású dokumentumokból nyílt kiállítás, amelynek anyagából – a toruńiakkal együttműködve – kétnyelvű katalógust készített a Varsói Magyar Kulturális Intézet.

Szinte önálló történet a poznańi, ahol már 1956 nyarán felkeléssel határos megmozdulásokra került sor. 

A nagy nyugat-lengyelországi ipari és vásárvárosban ma utcanév és kétnyelvű bronztábla emlékeztet Mansfeld Péterre (1941–59), az 1956-i magyarországi forradalmat követő megtorlások legfiatalabb áldozatára. Általános iskolai tanulmányait a budai, Medve utcai Általános Iskolában végezte – ott tábla őrzi emlékét –, majd a csepeli Rákosi Mátyás Tanintézetben lett esztergályos tanuló, 1956-ban a MÁVAG-nál dolgozott.

A forradalom idején a „Szabó bácsi” vezette Széna téri felkelők soraiban teljesített futárszolgálatot, gépkocsival (jóllehet jogosítványa nem volt). Utána a MOM-ban kapott munkát, közben néhány barátjával arra törekedett, hogy felszítsa az ellenállás lángját. A következő két évben az illegalitás határán élt, kisebb bűncselekmények sorozatát hajtva végre, majd 1958 februárjában lefegyvereztek egy rendőrt. Személyét és akcióit a hatalom annak bizonyítására igyekezett felhasználni, hogy a forradalom voltaképpen köztörvényes bűnözők lázadása volt. 

Fotó: Farkas József György

Mansfeld Péter minden vádat magára vállalt, mert bízott abban, hogy őt fiatalkorúként nem ítélhetik halálra,

viszont megmentheti a kötéltől idősebb társait, köztük egy családos embert. A szinte még gyerek Mansfeld, amikor halálra ítélték, nem kért kegyelmet. Tizenegy nappal kivégzése előtt töltötte be tizennyolcadik életévét, az ítélet végrehajtásával tehát megvárták nagykorúságát. Mansfeld Péter poznańi emléktábláját a róla elnevezett utca egyik házának a falán helyezték el. Március 23-án, a magyar–lengyel barátság napján ezt, és a lengyelországi ’56 legifjabb áldozatának, Romek Strzałkowskinak ugyanebben a városban felállított emléktábláját is megkoszorúzzák a poznańiak és az ideérkező magyar delegációk tagjai.

Képgalériánk:
Fotó: Farkas József György

Köszönöm a wrocławi, a szczecini és a toruńi képeket dr. Tischler János történésznek, az 1956-i magyar és lengyel események összefüggései kutatójának. A poznańi képekért köszönet Szalai Attila diplomatának.

0 HOZZÁSZÓLÁS