Magyar emlékek nyomában: Kisbarnaki Farkas Ferenc – Altötting, Arnstorf
Talán a legellentmondásosabb személy sorozatunkban kisbarnaki Farkas Ferenc (1892–1980) honvédtábornok, cserkészvezető, a Horthy által alapított Történelmi Vitézi Rend harmadik főkapitánya. Szerepe főképpen annak okán vitatott, hogy a nyilasuralom alatt is aktívan továbbszolgált.
Kisbarnaki Farkas a Ludovika Akadémiát 1912-ben végezte el, majd részt vett az I. világháborúban, amelyet vezérkari századosként fejezett be. Ő volt a Ludovika parancsnoka1938–43 között.
Teleki Pál miniszterelnök 1941-i öngyilkossága után Horthy a tábornokot nevezte ki Magyarország főcserkészévé, aki mögött ekkor már 22 évnyi cserkészmúlt állt, benne az 1933-i gödöllői dzsembori sikeres megszervezésével. Vezetése alatt a cserkészet katonai irányba tolódott el, egyúttal igyekezve kihúzni a talajt a rivális Levente Mozgalom, később a nyilasok által felkarolt Magyar Őrszem mozgalom alól.
Az 1944. március 19-i német megszállás után arra készült, hogy – a kormányzó parancsa esetén – a németek ellen forduljon, de ezt a parancsot Horthy nem adta ki. Az október 15-i nyilas hatalomátvételt közvetlenül megelőzően nevezték ki vezérezredessé és a budapesti hídfő parancsnokává. Horthy akkor akart kiugrani a háborúból, a sikertelen kísérletben kisbarnaki Farkas Ferenc szerepe ismét csak tisztázatlan: egyes források szerint nem érkeztek időben csapatai Budapestre, mások szerint egyszerűen elárulta Horthyt. Ezt követően hűséget esküdött Szálasinak (aki a tábornokot „elhelyezési kormánybiztosnak” nevezte ki), később ő volt az, aki megszervezte a koronázási jelvények Nyugatra juttatását. A koronaékszerekkel és az aranytartalékkal együtt ment a tábornok is, 1945-ben német földön esett amerikai fogságba, nem is jött többé haza.
Egy évvel később már a magyar emigráció egyik vezetőjeként tevékenykedett, személyéhez fűződik számos emigráns rendezvény, köztük az altöttingi (képünkön, Bajorországban) Guttenburg-kastélyban 1947. augusztus 20-án tartott „országgyűlés képviselő- és felsőházának” együttes ülése is.
Erre, valamint az egyidejűleg megtartott zarándoklatra bronztábla emlékeztet a kápolna falán, stilizált rovásírásos szöveggel. (Az esemény előtti napon a CIC (Counter Intelligence Corps) nevű amerikai katonai elhárító szolgálat rosenheimi kirendeltségének őrjárata jelent meg a helyszínen, és magyarázatot kért, miféle „nyilas összeesküvés” készül ott.) Az ülésen kisbarnaki Farkas Ferencet választották megbízott miniszterelnöknek…
A tábornokot a németországi Arnstorfban temették el, több családtagjával közös sírban nyugszik.
Budapesten a népbíróság távollétében lefokozta, és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte, háborús bűnök vádjával. Az ítélet hátterében azonban a nyugati magyar emigráció szervezésében vállalt szerepe állt. Az 1950-i népbírósági ítéletet 1998-ban a Legfelső Bíróság megsemmisítette, és a köztársasági elnök később visszaállította kisbarnaki Farkas Ferenc eredeti rendfokozatát is.
A tábornok posztumusz rehabilitációja hosszú és éles vitát keltett, nemcsak magyar történészek között, de az országgyűlésben is. A parlamentben Szekeres Imre akkori szakminiszter visszautasította, hogy ő kezdeményezte volna a rendfokozat visszaállítását. Mint mondta, azt a Honvédelmi Minisztérium Rehabilitációs Bizottságának kezdeményezésére a köztársasági elnök állította helyre 2006. szeptember 15-i hatállyal – bár formailag a miniszter előterjesztésére.
Az eljárás ellenzői arra is felhívták a figyelmet, hogy kisbarnaki Farkas a sopronkőhidai perben a hadbíróság elnöki tisztét töltötte be. Abban a perben ítélték el a Horthy-féle sikertelen kiugrási kísérletben részt vett katonákat, és a tábornok írta alá Bajcsy-Zsilinszky Endre halálos ítéletét is. Kisbarnaki Farkas később azzal magyarázta szerepvállalását, hogy kényszerítették. Ugyanakkor arra nézve nincs adat, hogy a zsidókérdés „végső megoldásában” közvetlenül részt vett volna. Súlyos vádként hangzott el viszont, hogy a szovjet offenzíva idején ő adta ki a parancsot: lőjenek a visszavonuló magyar katonákra.
