2019. június 3., 17:16

Ma kezdődik a Több mint szomszéd Pozsonyban

A rendezvénysorozat programja június 3-án, este 19:00 órától kezdődik a pozsonyi Evangélikus Nagytemplomban tartott hangversennyel.

Több mint szomszéd- Magyar Kulturális hét, Pozsony
Fotó: Több mint szomszéd facebook oldala

A Vashegyi György karmester által vezényelt Purcell Kórus és az Orfeo zenekar egyházi kantátákat ad elő Dieterich Buxtehude (1637-1707) és George Christoph Strattner (1645-1704) zeneszerzőktől. Strattner Pozsonyban tanult, és a szervezők elmondása szerint a rendezvény programjában szereplő műveit a 18. századtól senki sem játszotta.

A Liszt Ferenc-díjas Vashegyi György 1990-ben kórust, egy évvel később pedig zenekart hozott létre. Az eltelt 28 év alatt csaknem 30 albumot adtak ki, amelyen jelentős operák, kantáták és zenekari művek szerepelnek. Ezeket Európa sok országában előadták már. Vashegyit 2015-ben a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki, 2017-től pedig a Magyar Művészeti Akadémia elnöke.

A magyar kulturális napok egy hét helyett egy hónapon keresztül fognak tartani, a program pedig az előző évekhez képest sokkal színesebb lesz. Napjaink kultúrájának legjavát kínáljuk, és a rendezvénynek sokkal több szereplője lesz, mint tavaly”

– közölte Molnár Imre, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója, aki több magyarországi partnerrel, illetve a többi V4-es ország segítségével rendezte ezt a nagy méretű fesztivált.

Szerdán (június 5.) a Z-Galériában Nemzedékek címen nyílik képkiállítás. Az alkotások szerzője Fehér László, Kossuth-díjas festőművész, aki a legismertebb magyar képzőművészek közé tartozik nemzetközi viszonylatban.

A Több mint szomszéd c. rendezvénysorozat június 27-ig fog tartani, több pozsonyi színhelyen. Ennek keretében több koncertet, kiállítást és színházi előadást lehet megtekinteni, de divatbemutatóra és egy négynapos gasztronómiai fesztiválra is sor kerül a V4-es országok íróinak kerekasztal-beszélgetése mellett.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.