Luca, Luca, kitty-kotty…
Ma aztán tényleg babonás napra virradtunk! Luca napja akkor az igazi, ha december 13-dika még péntekre is esik.
Az adventi időszak egyik legmisztikusabb ünnepnapjának tartják Szent Luca napját, amely december 13-ra esik. Számos hiedelem és népszokás kapcsolódik ehhez a naphoz. Szent Lúciát, a szembetegségben szenvedők és vakok patrónusaként tisztelték (a Lúcia név a latin lux „fény” szóból származik), kultusza viszont még a XVI. században elhomályosult, vallásos vonatkozásait elvesztette.
Annál gazdagabbak viszont a boszorkányos Luca alakjához fűződő hiedelmek.
A néphit szerint Luca napja a gonosz szellemek, boszorkányok, ártó hatalmak járásának napja. Luca alakját a sötétség, a tél erőinek démonikus megtestesítőjeként értelmezik. Mivel a Gergely-naptár előtt ez volt az év legrövidebb napja, éjszakája pedig a leghosszabb, főként a bűbájosok, gonoszok és boszorkányok kapcsolódtak vele össze. Szent Luca alakja így néhol boszorkánnyá és gyermekijesztővé vált.
A Luca napjához kötődő legismertebb hagyomány az ún. lucaszék készítése. A háromlábú széket december 13-án kezdik el faragni, és szentestéig (december 24-ig) kell befejezni. Elkészítése azonban korántsem egyszerű. A szék 9, máshol 13 fajta fából készül titokban, férfikéz által. Minden nap kell dolgozni rajta valamit, de nem szabad se nagyon sietni vele, se túlságosan késlekedni. A készítését megnehezíti, hogy vasszög nélkül kell összeállítani. Innen ered az a népi mondásunk is, hogy „lassan készül, mint a Luca széke”.
A hiedelem szerint, aki karácsonykor, az éjjeli misén rááll erre a székre a templomban, megláthatja és leleplezheti a helyi boszorkányokat. Ha pedig meglátta őket, azonnal rohannia kell haza, máskülönben széttépik az ártó lelkek.
Az illető zsebei legyenek megtöltve mákkal vagy kölessel, amit az úton szétszór, hogy ezzel elterelje a boszorkányok figyelmét, azok ugyanis madárrá változva felcsipegetik azt. A lucaszéket otthon azonnal az égő kemencébe kell hajítani. Többek között ez lehet a magyarázata annak, miért nem maradtak fenn lucaszékek.
Persze mindig akadnak kivételek. Például a felvidéki Nagypakán maradt fenn egy Luca-szék. Még az 1930-as években készítette egy helyi pásztor, aki többek között elmondta, ő bizony a karácsonyi éjféli mise során rálépve meglátta a falu boszorkányait! Nagyabonyban ugyancsak rátaláltak egy ilyen székre. A hatlábú koromfekete alkotás gazdája ördögszéknek nevezte el. Magyarország területén is tudunk lucaszékekről. Ezek úgy maradtak fenn, hogy a templomban kobozták el tulajdonosuktól. Egyébként az ominózus székeket a katolikus egyház kitiltotta a templomokból.
A régiek ezen a napon leginkább a tej- és tojásbőséget akarták biztosítani, illetve távol tartani a rontást a tehenektől és tyúkoktól. Az asszonyok ezért különféle mágikus praktikákat végeztek, hogy elősegítsék a tyúkok szaporaságát és növeljék a tojáshozamot. Már kora reggel sokféle magot szórt a gazdaasszony a tyúkoknak, és így hívta őket: Sokasodjatok, sokat tojjatok!; Tojjatok tyúkocskák, a másé is tojjon!; vagy Az enyém tojjon, üljön, a másé meg csak kotkodákoljon!
A gazdaasszonynak továbbá sokat kellett ezen a napon ülnie, hogy a kotlós jó ülős legyen. Volt, ahol Luca napján megpiszkálták, megbökdösték szénvonóval, bottal vagy piszkafával a tyúkokat, hogy azok jobban tojjanak.
Fontos kiemelni, hogy Luca napja dologtiltó nap volt. Elsősorban a tűvel való foglalatosságot tiltották, de ugyancsak tilos volt a fonás, szövés, kenyérsütés vagy meszelés. Luca a névnapján dolgozó asszonyokat szigorúan megbüntette. Ezen a napon tilos volt a nőknek kimenni az utcára, nehogy ez szerencsétlenséget hozzon a házhoz. Sokan nőt nem engedtek be még a házukba se. Továbbá, semmit nem adhattak ki a házból, nehogy elvigyék a szerencsét.
Lucázásnak vagy kotyolásnak is nevezik azt a népi szokást, amikor Luca napján a fiatal fiúk kora reggeltől járják a falut. A házakba bejutva termésvarázsló mágikus szövegeket énekelnek: „Luca, Luca, kitty-kotty, gelegenye kettő, három...” Aztán a jövő esztendőre vonatkozó jókívánságok következnek: „... annyi pénzük legyen, mint a fűszál a réten, olyan hosszú kolbászuk legyen, mint a Német Imréék háza...” A lucázók, kotyolók ilyenkor ajándékként almát, diót, aszalt gyümölcsöt, kalácsot, pénzt kaptak. Ha nem kaptak adományt, csúnyán fenyegetőztek:
„Az is hagyomány, hogy a decemberi napforduló alkalmából lepedőbe takart, seprűvel fölszerelt alakos vonul végig az utcákon és rémisztgeti a gyöngéket és a kicsinyeket” – írja a Luca napi alakoskodásról egy régi lap.
Szent Luca a jámbor asszonyokat és leányokat meglepte, jóra serkentette, a rosszért megdorgálta, fegyelmezte. A régi időkben sok helyen lányok, asszonyok Lucának öltöztek. Hosszú fehér lepedőbe burkolták magukat, és az esti órákban a rossz leányok fegyelmezésére házról házra jártak. Máshol a legények mentek Lucának öltözve a fonóba, s ijesztgették a lányokat.
A lányok a Lucákat megkínálták, eközben dalolták: Ettél-ittál, jól laktál, vigyen az ördög innen már…
A fehér ruhás maszkos alakoskodók arra törekedtek, hogy lehetőleg senki ne ismerje fel őket. Arcukat ezért különböző módon felismerhetetlenné tették: belisztezték azt, de leggyakrabban fehér, ritka szövésű, rendszerint tüllkendőt borítottak arcukra, amelyet a nyaknál körül csavarva a tarkónál megkötöttek. Kezükbe tollseprű vagy fakanál volt és egy kereszt. Tollseprűvel „sepregettek" vagy a fakanállal a házban levőket megveregették, esetleg táncoltak, de mindvégig némák maradtak, nehogy felismerjék hangjukról őket. A „sepregetésnek" a háziasszony természetesen nem örült, mert a lisztbe mártott tollseprű mindenütt nyomot hagyott maga után.
Luca estéje a legkülönbözőbb tréfákra nyújtott alkalmat. A legények leszedték és elcserélték, eldugták a kapukat, szétszedték a gazda szekerét, darabonként felvitték a háztetőre, majd ott összerakták. Az ablakfára madzagot kötöttek, amit az ujjukkal megpengettek, a házban levők pedig azt hitték valaki kopogtat az ablakon. Szalmát szórtak szét, vagy az ajtókat eltorlaszolták. Efféle csínytevésre elsősorban a lányos házaknál lehetett számítani. Ugyancsak ez volt az időpontja a vénlánycsúfolásnak is: a vénkisasszonyok ablaka alatt lármáztak, rossz fazekakon doboltak, vagy más módon gúnyolódtak velük.
Ugyancsak ezen a napon búzát vetettek egy cserépbe, ami karácsonyig szépen kikelt. A Luca napi búzát aztán a karácsonyfa alá tették. A megnőtt búzából a következő évi egészségre is lehetett következtetni: minél sűrűbb volt a búza annál erősebb és egészségesebb lesz a következő év. A búza az életet, kenyeret jelképezte, a búza zöldje pedig az adventi remény beteljesülését.
December 13-án végezték a különböző idő-, termés- és szerelemjóslásokat. A házasodni kívánó lányok jövendőbeli férjük nevét kívánták megtudni. Erre különböző mód kínálkozott. Egyes helyeken 13 szerelemgombócba rejtettek fiúneveket, majd epekedve várták, melyik jön fel a lobogó víz tetejére. Más helyen 13 kalácsot sütöttek, és ebbe rejtették a neveket. Amelyik utoljára maradt, az rejtette a lány jövendőbelijének nevét. A tizenharmadik cédulára keresztet rajzoltak, ha az maradt, akkor nem ment férjhez a lány.
Voltak aztán igazán érdekes jóslási technikák is. Ilyen volt, amikor a lány megzörgette a disznóól tetejét. Ha az ott lévő malac csöndben maradt, akkor a lány hamarosan férjhez mehetett. Ha viszont röfögni kezdett, annyi évet kell még várnia az esküvőre, ahányat a malac röffentett.
Ehhez a naphoz további bizarr népi hiedelmek is kötődtek. Egy régi babona szerint, akit Luca napján megvernek, annak nagyon jól fog szolgálni az egészsége. Továbbá, ha béka vagy denevér bőréből készítünk ezen a napon erszényt, abból sosem fogy ki a pénz! De csak akkor, ha december 13-a péntekre esik. Szóval ritka alkalom a mai, hajrá!
