Lengyel, magyar két jó barát
Fehér foltok még ma is akadnak jócskán a történelmünkben, amelyek eltüntetése minden bizonnyal nagy kihívást jelent a történészek számára. Egy ilyen agyonhallgatott eseménysor feltárására vállalkozott Varga Endre László a Két jóbarát – Források és iratok a magyar–lengyel politikai és katonai kapcsolatokhoz 1918–1920 című terjedelmes dokumentumkötetében is.
Az első világháború befejeztével Lengyelország elkeseredett önvédelmi háborút folytatott a szovjet–orosz Vörös Hadsereggel.
– olvasható a Zrínyi Kiadó gondozásában megjelent, kis híján 800 oldalas kötet fülszövegében, s azt hiszem, sokak nevében állíthatom, minderről a közvélemény vajmi keveset tudott eddig.
A szerző ezzel összefüggő diplomáciai leveleket, katonai jelentéseket, újságcikkeket és egyéb iratokat – szám szerint 668 különböző keltezésű dokumentumot gyűjtött össze és dolgozott fel a mintegy húsz évig íródott kötetében.
A célja az volt ezzel, hogy „megvilágítsa a háború utáni zavaros idők kapcsolatépítési kísérleteit, politikai tapogatódzásait, együttműködési szándékait, de aknamunkáját és propagandáját is.”
– fogalmazott Varga E. László legújabb kori történész, történelemtanár, a lengyel történelem kutatója, kötete pozsonyi bemutatóján, amelyre a Csemadok Pozsonyligetfalui Alapszervezetének szervezésében került sor. A könyvet először lengyel nyelven adták ki 2016-ban, a magyar változat, amelynek nagy részét Varga E. László fordította, a varsói csata évfordulója alkalmából jelent meg 2018-ban.
A szerző szerint a téma kutatásával 2000-ben kezdett el foglalkozni, amikor a budapesti Károli Gáspár Református Egyetemre került.
– mondta a történész hozzátéve, folyt a harc a határokért, a Vörös Hadsereg Varsón keresztül akart egészen Berlinig menni, s ha odáig eljut, akkor már Franciaország sem lett volna akadály. Nagyon erős volt ugyanis a vörös propaganda Németországban, Olaszországban, Nagy-Britanniában, sőt még Amerikában is.
– fogalmazott a történész. Mint mondta, különböző levéltári forrásokból és a korabeli sajtóból kiderül, hogy Magyarország az 1918 és 1920 közötti döntő pillanatokban háromszor is segítséget nyújtott Lengyelországnak puska- és tüzérségi lőszer, valamint más hadianyag szállításával.
A csehszlovák kormány viszont „Lengyelország függetlenségének visszaszerzése óta egészen 1922-ig a legkülönbözőbb okokra hivatkozva rendszeresen megnehezítette a tranzitszállítást a saját területén keresztül” – olvasható a szerző lengyel kiadáshoz írt előszavában. A cseh és morva vasutasokat arra buzdították, hogy a szállítmányokat fordítsák vissza Magyarország és Ausztria felé, még az antant közbenjárása sem segített. Persze a csehszlovák kormány, benne Edvard Beneš külügyminiszterrel, ezúttal sem volt egyenes, a csehszlovák–lengyel tárgyalások során ugyanis azzal magyarázták a helyzetet, hogy ez a vasutasok kezdeményezése, s nekik nincs befolyásuk, sem eszközeik erre.
A kötetből sokat megtudhatunk Magyarország és Lengyelország „társadalmának hasonlóságairól, különbségeiről, valamint politikai, hadi és gazdasági viszonyairól. Számos olyan forrást találhatunk, amelyek a politikai, magán-, illetve katonaélet kapcsolatait mutatják be.
S hogy miért támogatta Magyarország Lengyelországot 1918 és 1920 között? Elsősorban talán azért, mert Magyarország a Tanácsköztársaság idején a saját bőrén tapasztalta, milyen borzalmas következményekkel jár egy bolsevik forradalom.
– mondta Varga E. László hozzátéve, az sem mellékes szempont, hogy a lengyel katonai megrendelések hatással voltak a magyar gazdaság ideiglenes fellendülésére. Bár a jelenlegi történések nem ezt mutatják, az előszót írt lengyel történész szerint a magyarok 1918–1920-ban nyújtott segítsége ezért „felbecsülhetetlen és örökké élni fog a lengyel nemzet emlékezetében”.
A könyvben bemutatott iratanyag alátámasztja a lengyelek akkori, csodával határos teljesítményét, és kétségkívül azt is igazolja, hogy a magyar hadiszállítmányok jelentős mértékben hozzájárultak az elért eredményekhez.
A kötetet a lengyel szakma is elismerte, Varga E. Lászlót történészi munkásságáért a Lengyel Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tüntette ki Andrzej Duda lengyel elnök, 2018-ban pedig megkapta a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét is a magyar államtól a 20. századi magyar–lengyel történelmi, politikai és katonai kapcsolatok kutatása és megismertetése terén kifejtett több évtizedes értékes történészi munkájáért, ami a két nép barátságának megerősítését is szolgálta.
Megjelent a MAGYAR7 21. számában.
