„Lehet mondani, hogy azok unatkoznak a legtöbbet, akik a legtöbbet mulatnak”. Még egyszer a farsangról

2021. január 23., 09:14
Radi Anita

A farsangi időszakot türelmetlenül és nagy érdeklődéssel várták az emberek, mivel az unalmas, lehangoló hideg tél tájékába egy kis vidámságot és örömet csempészett. Az igazi jókedv és fesztelen mulatságok időszaka volt ez, amelyet gazdag evés-ivás, tánc és országra szóló mulatozás jellemzett.

Fotó: Wikipedia
Bál Bécsben (Wilhelm Gause, 1900).
Farsang, a romantikus szerelem évadja

A hajadon leányok és fiatal menyecskék izgatottan várták a farsangot, lázasan készültek minden jeles táncalkalomra. A báltermek ilyenkor megteltek csodás, habos-babos ruhákban tündöklő hölgyekkel, akiket a gavallérok daliás tánccal hódítottak meg.

A farsangi bálok hosszú sorozata a hódítások és udvarlások időszaka is volt.

A hajadon lányok számára jeles eseménynek számítottak az első bálok, amelyeken azonban csak bizonyos kortól lehetett részt venni. A fiatalabb lányok így sokszor irigykedve nézték idősebb nővéreiket, lány rokonaikat a bálra való lázas készülődések során, miközben nekik meg kellett elégedniük a kisegítő munkával, mint a szalagcsokrok vagy a báli ruhák igazgatása. „S vágyó sóhajjal néztek még arra a selymes cipellőre is, mely föl van immár jogosítva siklani a parketten, együtt valami sarkantyú pengető lábbal” – írja a Nyugatmagyarországi Híradó 1893-ban.   

Régen a farsangi és karneváli mulatságok nem pusztán a szórakozás színterei voltak, hanem fontos helyszínként is szolgáltak, ahol szerelmek szövődtek a fiatalok között.

A szerelemből pedig gyakran házasságkötés is lett. A farsang tehát a szerelem évadja volt, egyben a fészekrakás és a családalapítás előkészülete. A lányos házaknál ezért mindig nagyon örvendetes időszaknak számított.

3
Két hölgy bemutatása Ferenc Józsefnek (Wilhelm Gause, 1900).

Jellemző volt ebben az időszakban a házasságszerző idősebb asszonyok akcióba lépése, akik ügyeskedtek a fiatalokat összehozni és összeboronálni. Ugyanakkor egy 1898-ból származó újságcikkben éppen egy férfi igyekszik felhívni a fiatal lányok figyelmét, hogy a fényes báltermekben adjanak esélyt az idősebb, még egyedülálló férfiaknak is. Nagyon magas volt ugyanis akkoriban az agglegények száma, holott ezek közül soknak nem is lenne probléma a családalapítás, mivel megvan hozzá az anyagi hátterük – hangsúlyozta a szerző.

A korabeli lapok kiemelik, hogy a farsangi időszak nem csak a szép álmok megvalósítója, de egyeseknek keserű csalódást is okozhat,

összetörheti a félve és remélve nyíló ifjú szívecskéket. Az őszinte érzelmek ugyanis nem mindig lesznek viszonozva, ami után nem egy bálozó fiatal lány sírja át az éjszakát.

Azok a fránya anyagiak!

A régi kor farsangi báljainak romantikus és meseszerű hangulata mellett ne felejtsük el megemlíteni, hogy ez az időszak volt az érdekházasságok kora is.

Az anyagi háttér mind a fiatal nők, mind a férfiak esetében különösen fontos jelentőséggel bírt, és jelentősen emelte az adott személy esélyeit a házassági piacon.

5
Berthe Morisot (1841-1895).

Nem ment ritkaszámba, hogy egy lányt éppen azért nem tudták férjhez adni, mert nem rendelkezett sem kellő hozománnyal, sem kellő társadalmi ranggal. Ugyanakkor a gazdag és jónevű családokból származó lányok után kapkodtak a jelentkezők, mivel az egyben belépést is jelentett a legmagasabb társadalmi körökbe. Az anyagi háttér hiánya még nagyobb gondot okozott a fiúknál, akiktől elvárták, hogy családfenntartók legyenek.

Régen a bálteremben a tiszta, a komoly szerelemnek áldoztak, s nem akadt ifjú, aki pillanatnyi élvek kielégítésére zsákmányolta volna ki az együttlét alkalmatosságait. Most azonban ez alaposan megváltozott. Ma már csak legfeljebb a nők lépik át azzal a komoly szándékkal Terpszikhoré (a tánc múzsája – szerk.megj.) csarnokait, hogy ott élettársat szemeljenek ki maguknak. A férfiak közül azonban csak nagyon kevés van abban a szerencsés helyzetben, hogy háztűzhely alapítására gondolhasson” – írja a Nyugatmagyarországi Híradó 1893-ban.

A fiatalok tartózkodása az elköteleződéstől és a házasodástól különösen aggasztó volt.

Mint az újságcikkben is kiemelik, a farsangok rémei kezdtek lenni a családapáknak, akik alig győzték pénzelni a bálózó fiatalságot. Mindennek ellenére viszont azt kellet tapasztalniuk, hogy „lányaik pártában maradnak, fiaik pedig az agglegénység sivár életére vannak elkárhoztatva”.

Sok fiatal tehát éppen anyagi helyzete miatt nem tudott elköteleződni. A lapok kiemelik, hogy az akkori közgazdasági viszonyok között csak a vagyonos és jó nevű családok fiai tudtak olyan álláshoz jutni, amely elég jövedelmet nyújtott egy család eltartásához. „Szegényebb sorsú emberek gyermekei azonban vagy belevénülnek a biztos révpart keresésébe, vagy ha elég lelkiismeretlenek előbb kötni házasságot, gyakran egész családokat döntenek nyomorba, és elvetik a társadalomban a pauperizmus (általános elszegényesedés - szerk.megj.) magvait” – írja a Nyugatmagyarországi Híradó 1893-ban.

6
Dandy Rómában (XIX. század).
„Aki azzal dicsekszik, hogy örökké vigad, csak azt bizonyítja, hogy mindig unatkozik”

Egy érdekes eszmefuttatást is olvashatunk a Nyugatmagyarországi Híradó hasábjain 1896-ban.

A farsangi mulatságok kapcsán egyik újságcikk szerzője arra hívja fel a figyelmet, hogy a farsang a „hajadonkor tavaszát” képviseli, amely mint tudjuk, igen rövid.

Így annak eltűnését természetesen mindenki fájlalja. Mintha egy gyémánt esne ki a koronádból – fogalmaz a szerző. Ugyanakkor vannak olyan fiatalok, akik minta nem tudnák abbahagyni a mulatozást és a farsangozást.

Az emberek nagyon hajlandók arra hivatkozni, hogy csak „egyszer fiatalok”, s hogy esztendőként „csak egy farsang van”. Azok legalábbis, akik ifjúságukat és farsangjaikat keresztültombolják, rendszerint e szólamok valamelyikével mentegetőznek a mérséklő s jóraintő tanácsokkal szemben. S e frázisok nem is olyan rossz argumentumok a vígság hajhászása mellett” – írja a szerző, aki szerint nem helyes, hogy ha valaki nem képes kilépni fiatalkorának farsangi időszakából, és levedleni ennek köntösét magáról. Leginkább pedig azokra a fiatal urakra gondol, akik minden idejüket a folytonos mulatozásnak és dáridózásnak szentelik, holott már ez a típusú szórakozás egyáltalán nem illő hozzájuk:  

Ismered őket, a mindig mulatókat? Minden farsangon találkozhatsz velük, s minden farsangon nehezebben mulatnak. Már belefáradtak a sok jóba. De azért nem kapitulálnak, s tovább tombolnak, mert csak egy farsang van az esztendőben, és csak egyszer élünk. Az élvezeteknek is megvannak a maga mártírjai…” (Nyugatmagyarországi Híradó, 1896)

10

A szerző szerint csak annak lehet igazán jó farsangja, aki nem vigad benne folytonosan, és mértékletességet tart e téren is, nem pedig annak, aki egyik mulatságból a másikba támolyog.

Aki azzal dicsekszik, hogy örökké vigad, csak azt bizonyítja, hogy mindig unatkozik. Ha nem unná magát, nem is keresné olyan lázzal a szórakozást. Lehet mondani, hogy azok unatkoznak a legtöbbet, akik a legtöbbet mulatnak” – konstatálja a szerző. 

„Lehet-e szegénység ott, ahol mindig mulatnak?’

Hasonló hangvitelű a Nyugatmagyarországi Híradó 1907-es számában megjelent újságcikk, amely szintén a farsanggal kapcsolatos féktelen mulatozást, és az ezzel összekötött mértéktelen fennhéjazást illetti kritikus szavakkal:

Talán soha se siettek annyira élni az emberek, mint a mai korban. Manapság mohó életkedvvel ragadják meg az emberek az örömöket s minden áron élvezni kívánnák. Élvezni gyakran, élvezni mindig. A régiek határt szabtak: eddig és ne tovább. A jelenkor népei nem ismernek határt semmiben” – írja a lap.

„Szinte furcsán tűnik föl a panasz, a szegénység, a nyomor emlegetése, amikor sűrűen felhangzik a fogatok zajos robogása, mikor a fényes tánctermekben fölharsan a zene, s a pazar díszbe öltözött mulatók sokadalma táncra perdül s mulat virradatig. Hát van még szegénység? Lehet-e szegénység ott, ahol mindig mulatnak, s a leggyakrabban a szegények javára mulatnak?” (Nyugatmagyarországi Híradó, 1907)

8
Készülődés a bálra (Viktor Schramm, 1900).

A szerző kiemeli, hogy ez az élvezeteket hajszoló és fennhéjazó attitűd már minden társadalmi rétegre kiterjedt.

Minden ember, függetlenül attól, hogy szegény vagy gazdag réteghez tartozik, a fényűzésnek hódol. A szegényebb réteg a mulatozások alkalmával ugyanúgy telerakja magát ékszerekkel mint a gazdag, és csak annyi a különbség, hogy előbbi százakat áldoz a csillogó fényűzésre, az utóbbi pedig több ezret költ – jegyzi meg a szerző.

Nehéz életet élünk, a létért való küzdelem talán soha se folyt elkeseredettebben, mint napjainkban, de azért uraskodunk, költünk pazaran! Majmoljuk egymást és szokásban, divatban, életmódban esztelen versenyre kelünk. Minden ember többnek kíván látszani, mint amennyi, s többet költ, mint amennyije van. S ha a nagyzás hóbortját katasztrófa követi, fölhangzik a világfájdalom hangján az elkeseredett panasz: Mindig csak a pénz, az az átkozott pénz!” .

Sokan nem restek a fényűzés és pompa látszatának kedvéért hiteleket felvenni és eladósodni, írja a lap. A lányok pedig már nem azért kívánkoznak bálba, hogy kitáncolhassák magukat, hanem hogy ragyogásukkal kápráztassanak, és fényes megjelenésükkel kérkedhessenek. 

A féktelen mulatozás, a házasodási kedv folyamatos csökkenése, a túlságos költekezés, a világ elanyagiasodása, a fennhéjazás és dicsekvés igénye tehát már elődeink korában is zavarta, és aggodalommal töltötte el az embereket.

Még mielőtt tehát modern módinak, avagy a fiatalok újkori hóbortjának tekintené valaki ezeket a problémákat, érdemesebb inkább őszintén bevallani, hogy ezeknek az annyira hangoztatott társadalmi bajoknak mi magunk vagyunk az okai, hiszen mi magunk alkotjuk a társadalmat.