2019. november 7., 10:39

Látványos fejlesztések az oroszkai hadtörténeti múzeumban

Az elmúlt hetekben a Bethlen Gábor Alap 15 millió forintos támogatásával új távlatokat nyitó, látványos fejlesztéseket sikerült végrehajtani az oroszkai hadtörténeti múzeumban. 2019. november 5-én ennek apropóján gyűltek össze az érdeklődők Zsákovics László magángyűjteményét megcsodálva.

Oroszka - Hadtörténeti múzeum
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: Kaszmán Zoltán

„A magyar többségű falu környékén a második világháború »végóráiban« megtorpant a front, majd iszonyú pusztítást maga mögött hagyva vonult tovább. Hogy ne merüljenek feledésbe a heroikus harcok hősei és áldozatai, erre tette fel az életét az oroszkai Zsákovics László, aki lenyűgöző hadtörténeti múzeumot rendezett be itt a két világháború emlékeiből. A kiállított tárgyak anyaga részben az első, de javarészt a második világháborúban használatos fegyvereket, harci járműveket, kitüntetéseket és az egyéb használati tárgyakat mutatja be” – olvasható a Hazajáró Egylet honlapján.

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója, Erdélyi Rudolf Zalán is egy hazajárós kerékpártúra keretén belül látogatott el a Garam menti település múzeumába.

„Lenyűgözött bennünket a Laciból és feleségéből, Marikából áradó kedvesség és őszinteség. Úgy kezeltek minket, mint saját testvéreiket, legjobb barátaikat. Bemutatták azt a gyűjteményt, amit Laci már nyolcéves kora óta megszállottként gyűjt. Úgy éreztem, hogy ez mindenképpen támogatásra érdemes. A bemutatott anyagok és az előterjesztések alapján így gondolta ezt államtitkár úr is, miután megosztottam vele az élményeimet” – fogalmazta meg a vezérigazgató, majd kiemelte, hogy

ez az első eset, amikor Magyarország a nemzetpolitikai államtitkárság javaslatára, a Bethlen Gábor Alapon keresztül komolyabb összeggel tudta ezt az általa szellemi, lelki és szakmai központnak nevezett múzeumot elismerni.

A támogatásból teljesen szigetelték az épületet, kialakítottak egy vadonatúj fűtőrendszert, valamint kiépítettek egy mindent látó, fejlett kamerarendszerrel ellátott biztonsági struktúrát is. A leglátványosabb fejlesztés minden kétséget kizáróan a táblagépes idegenvezetői rendszer kifejlesztése és üzembe helyezése. Ennek segítségével immár elektronikus tárlatvezetésre is lehetőség van. A felsoroltakon kívül az online muzeológiai nyilvántartó kialakítása is a rendkívül bőséges kiállítási anyaggal rendelkező tárlat újdonságai közé tartozik.

Czimbalmosné Molnár Éva, Potápi Árpád János és Zsákovics László
Czimbalmosné Molnár Éva, Potápi Árpád János és Zsákovics László
Fotó:  Kaszmán Zoltán

Az ünnepi eseményen jelen volt a Nemzetpolitikai Államtitkárság Felvidéki Főosztályának vezetője, Czimbalmosné Molnár Éva és a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, Potápi Árpád János is. A múzeum legfontosabb gyűjteményrésze a Szent László-hadosztálynak ebben a térségben folytatott harcait dolgozza fel. Ennek tényére, a Zsákovics család munkáját méltatva, az államtitkár is kitért:

Ha nem lett volna meg a hazaszeretet a Szent László-hadosztály tagjaiban, akkor ők 1944 közepén kereket oldottak volna, és nem védték volna tovább a szülőföldjüket. (…) Ezek a pontok is hozzásegítenek a magyar múlt megőrzéséhez és ahhoz, hogy ez a múlt a fiatal korosztályok számára is megismerhetővé váljon.”
A múzeum az év minden napján látogatható, de előtte mindenképpen javasolt az egyeztetés a tárlatvezetés, valamint az esetleges szállásigény és az ellátás kapcsán az alábbi telefonszámon: +421949200156.
Oroszka - Hadtörténeti múzeum
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.