Közművelődés és érték - Konferencia

2020. augusztus 28., 11:38
Reczai Lilla

A Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet Közművelődés és érték címen konferenciát tart 2020. szeptember 16-án (szerda) 9:00-tól, a nagymegyeri Plauter kúriában. A konferencia ingyenesen látogatható, de regisztrációhoz kötött.

Fotó: ertektar.sk

A konferencián Varga Péter, a Felvidéki Magyar Értéktár Bizottság alelnöke tart majd nyitóbeszédet, a megnyitó után pedig következik a két részből álló képzés: Közművelődés és népfőiskola, valamint Az érték, mint jövő címen. Az amatőr művészeti mozgalmak (színjátszás, bábozás, népmese, népzene, citeramuzsika) lehetőségeiről – az eddigi tapasztalatok alapján – és a modern képzési formákról tartanak előadást a meghívott vendégek.

Az első szekcióban Szabó Csilla A gyermekszínjátszásról, a Duna Menti Tavaszról ad elő, Kecskés Marika a bábozás mozgalmáról, Borsi Ferenc a népzenei képzések céljairól beszél majd, valamint Huszár László a népzene digitalizációjáról ejt szót a rendezvény alatt.

Filmvetítésre is számíthatnak az érdeklődők, amely a Csallóközi-mátyusföldi dudanóták digitális módszertanát mutatja be (a népzenei tábor gálaműsora is ez volt).

A második szekciót Bödők Károly: A Felvidéki Magyar Értéktárról és tevékenységéről című előadása nyitja meg, majd Rancsó Andrea a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet Érték-programjának, az adatbázisok használatáról beszél a közönségnek, utána Szász Veronika, Ficza Erzsébet, Fišer Angéla, Ollé Katalin, Mácsodi Anna (ÉGAI Madar): „Értékes” projekt-napok az iskolában, Madar értékei olvasókönyv és helyismereti munkafüzet előkészítésének, összeállításának munkafolyamata az Édes Gergely MTNY Alapiskolában, Madaron címmel tartanak előadást a fent felsoroltak.

A találkozót Huszár László zárja előadásával, amely a Felvidéki Magyar Értéktár 1.0.14 mobil-applikációt mutatja be.

A konferencia ideje alatt a hetényi azsúros (Geleta Katalin) és a madari kézimunkák kiállítását tekinthetik meg a vendégek, valamint a nagymegyeri Bartók Béla Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Igricek citerazenekarát hallgathatja meg a közönség.

A találkozóra ezen a linken lehet regisztrálni: https://forms.office.com/Pages/ResponsePage.aspx?id=nez6HSGcjkSDZ_yYjdZEsoBELWFBpe5BrKZZyo8d5-tUMlNUUkZZU1kwVEVXNjdDWjBTOUJESjRVMy4u