Kempelen Farkas beszélőgépe Münchenben - videóval
A bajor főváros Német Múzeuma alapvetően tudományos-műszaki gyűjtemény – és nem kizárólag német. A világ számos technikai vívmányai és érdekessége látható falai között; megtalálható ott egy párját ritkító találmány, amire méltán lehet büszke a magyarság, ez pedig Kempelen Farkas (1734-1804) beszélőgépe.
A német nyelvterületen Wolfgang keresztnévvel ismert polihisztor Pozsonyban született, „jó családban”
udvari tanácsos apja Magyarországon kérte nemességük honosítását. Az ifjú Kempelen szülővárosában, majd Győrben, Bécsben, illetve Rómában tanult jogot és filozófiát, de hamar kiderült, hogy inkább a reáltárgyak, a matematika és a fizika vonzották. Ezzel együtt tisztviselőként fegyelmezetten beállt az udvari szolgálatba, 1767-ben, mint Bácska telepítési kormánybiztosa, betelepítette a néptelenné vált területeket, faluközösségeket szervezett. 1777-ben megbízták a nagyszombati egyetem Budára költöztetésével. Később egy bő évtizeden át udvari tanácsosként szolgált az egyesített magyar-erdélyi kancellárián.
Eközben megszülettek első műszaki eredményei is.
Legismertebb szerkezetei közé tartozott egy szökőkút a schönbrunni császári kastélyban, majd a pozsonyi vár számára készített bonyolult szivattyúrendszert.
Az 1780-as években Kempelen Farkas építette újjá a budai vár egyes részeit, ő tervezte a Várszínházat. Emellett nyomdai szedőládát, nyomtatógépet a vakok oktatásához és gőzgépet is készített, sőt mozgatható betegágyat épített a himlőben megbetegedett Mária Teréziának. Buda vízellátásának javítására emelőt tervezett: a Duna partján fúrt kutakból a mai Várkert Bazár helyén felállított, lovakkal működtetett szivattyúk húzták fel a vizet.
A bevezetőnkben említett beszélőgépen Kempelen Farkas több mint két évtizeden át dolgozott.
Csak harmadik, 1791-ben elkészült modellje működött elfogadhatóan. Kempelen találmányának egyetlen megmaradt példánya 1906-ig a Bécsi Zenekonzervatóriumban volt kiállítva, onnan az újonnan alapított müncheni Deutsches Museumnak engedték át.
Kempelent húszéves kora körül ihlette meg egy falusi dudás, aki a hangszerével szinte emberi hangokat tudott megszólaltatni. Ekkor ötlött fel benne, hogy egy átalakított dudával talán modellezni lehetne a beszédképzést. Egy pozsonyi mestertől vásárolt egy fújtatós orgonát, darabokra szedte, hogy sípjaival és billentyűivel próbálja életre kelteni az emberi hangokat.
A beszélőgép prototípusa végül 1773-ban készült el, és Kempelen később – kisebb módosításokkal – még több változatot épített belőle.
Az 1782-ben bemutatott példányt billentyűkkel és nyílások (csövek) ujjal való befogásával, illetve egyéb mechanikus módokon kézileg lehetett vezérelni, a gép szótagokat és rövid szavakat tudott „kimondani” (bár a kezeléséhez így is sok gyakorlás kellett). Több mint egy évszázadon át senki sem tudott Kempelenénél jobb hangszintetizátort építeni. A megmaradt példány másolatán a müncheni szakemberek be is szokták mutatni a beszélőgép tudományát:
Bánatára, Kempelen ezzel nem aratott átütő sikert. Többen arra gyanakodtak, hogy nem a gép beszél, hanem a feltaláló – hasbeszélő; mások azt kifogásolták, hogy a szerkezet kevés szót tud „kimondani”. Az utókor azonban igazságot szolgáltatott: az emberi hang gépesítésének gondolatával Kempelen valójában a modern fonetika úttörője volt, és korát messze megelőzte 1791-es tanulmánya is, amelyet a gép alkotásának tanulságait foglalta össze Mechanismus der menschlichen Sprache nebst der Beschreibung seiner spre¬chenden Maschine címmel. Erre a mai napig hivatkoznak beszédkutatók. A gép rekonstrukciója itthon is megtekinthető, az MTA Nyelvtudományi Intézetében, a Magyar kísérleti beszédkutatás című állandó kiállításon.
Kempelen Farkas viszont már 1769-ben, sakk-automatájával igazán híressé vált.
Ez egy életnagyságú, törököt formázó bábu volt, amely egy sakktáblával ellátott asztal mögött ült. Az asztalban bonyolult kerékrendszer működött, amelyet alkotója be is mutatott közönségének. Ez komplex mechanika látszatát keltette, amely csodálatot váltott ki. Ugyanakkor Kempelen a szerkezet belsejében egy embert rejtett el, aki a szerkezetet irányította és jól tudott sakkozni is.
A „Törökkel” Európa több nagyvárosában szerepelt sikerrel.
Az 1790-es évek elején II. Frigyes porosz király megvette a sakkozógépet, ami jóval később Amerikába is eljutott, ahol viszont egy philadelphiai múzeumban 1854-ben elégett.
Az utolsó magyar polihisztor végül szegényen halt meg, mert az uralkodó, I. Ferenc megszüntette támogatását, feltehetően hősünk jakobinus kapcsolatai miatt.
