2019. november 30., 15:37

Juhász Mária Emlékest – élete a tanítás és a színház volt

Juhász Mária tanító nénire, közszereplőre, kiváló dramaturgra emlékeztek tisztelői tegnap este szülőfalujában Szőgyénben, akinek pedagógiai és közösségi munkássága meghatározó volt a felvidéki magyar közösség életében.

juhaszm-1-bokor-copy-.jpg
Galéria
+7 kép a galériában

Az est kurátora Konterman László felidézte munkásságát, aláhúzva hihetetlen kitartását, munkabírását. Elmondta,

Marika a magyar nyelv szerelmese volt: felháborította, ha azt valaki pongyola módon használta.

Juhász István és volt szőgyéni osztálytársa Dukony Magdolna
Juhász István és volt szőgyéni osztálytársa Dukony Magdolna

Tanítói pályáját szülőfalujában Szőgyénben kezdte, később Kürtre majd Naszvadra és Pozbára került. Mindenütt színjátszó köröket alapított, és

olyan darabokat vitt színpadra tanítványaival, amelyek amellett, hogy kiváló színészi teljesítményt igényeltek, becsületességre, hűségre, haza- és embertársi szeretetre tanítottak.

Nem csoda hát, hogy Kürtön a mai napig létezik a Pál utcai fiúk Baráti Társasága, akik két évvel ezelőtti halálának szomorú hírére ezt a megemlékezést tették közzé az egyik felvidéki újságban.

Juhász István és Konterman László
Juhász István és Konterman László

...Kedves Juhász Mária tanító néni, aki emberséggel és elkötelezett magyarsággal generációkban ültetted el a szépség, a jóság, az igényesség és az igazságosság iránti igényt, munkásságod kézzelfogható gyümölcse több száz Pál utcai fiú és lány, akik ragaszkodnak a képzeletbeli grundhoz.” 

Élete két meghatározó személyisége Szörényi Levente és Orbán Viktor voltak. Konterman László felidézte az az esetet, amikor az Illés búcsúkoncertje után Marika bement a zenészek öltözőjébe, azok rögtön körülvették: Marika, te hogy látod? – kérdezgették számtalan dologról, mert adtak a véleményére.

Az emlékesten részt vett Marika három testvére is /kilencen voltak testvérek/, akik közül Juhász István egyetemi tanár idézte fel húgával kapcsolatos emlékeit.

Juhász Mária testvérei: Juhász István, Pekarikné Juhász Erzsébet, Juhász György
Juhász Mária testvérei: Juhász István, Pekarikné Juhász Erzsébet, Juhász György

„Nem egészen két évvel volt fiatalabb nálam, nagyon közel álltunk egymáshoz. Ugyanazokat az elveket vallottuk és követtük egész életünkön át. Igazságkeresés, becsületesség, a haza és az anyanyelv olthatatlan szeretete jellemezte. Aki ismerte, tudta, nagyon kemény volt a természete és kompromisszum nélkül szembesítette is az illetőt hibájával, tévedésével. Elmehetett volna az iskolaügyből, de kitartott, mert vallotta, a magyar ember gyökerei a magyar iskolában vannak, s neki ott van tennivalója.”

Juhász Mária Emlékszoba

Juhász István köszönetet mondott a szőgyénieknek - kiemelve Smidt Veronika könyvtáros szerepét - akik felvállalták Marika hagyatékának őrzését, rendszerezését, fenntartását és tavaly létrehozták a könyvtár és galéria épületében a Juhász Mária Emlékszobát. Több polcnyi könyv, köztük színházi forgatókönyvek, szövegkönyvek, lemezek alkotják a gyűjteményt, valamint az István a király általa rendezett rockopera kellékei – ruhák, ékszerek, szíjak, plakátok.

Juhász Mária Emlékszoba
Juhász Mária Emlékszoba

A jelenlévők megtekintették az emlékszobát, jeleneteket néztek meg a Kistérségi Színtársulat István a király című rockoperából, felidézték Juhász Marikával kapcsolatos emlékeiket. 

István a király rockopera kellékei
István a király rockopera kellékei

Juhász Mária /1943 - 2017/ Kiváló pedagógus, kultúraszervező, a Komáromi Jókai Színház egykori dramaturgja, a Csemadok központjának munkatársa, az érsekújvári Kistérségi Színtársulat volt vezetője és rendezője. Sírkövére ez a jelmondat került: „Akik igazságra tanítottak, tündökölnek örökké, mint a csillagok.” Joggal.

Az emlékezők
Az emlékezők

juhaszm-1-bokor-copy-.jpg
Galéria
+7 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.