2019. november 11., 17:00

Jubilált a búcsi Katona Mihály Napok rendezvénysorozat

Ünnepi istentisztelettel, a névadó emléktábláinak megkoszorúzásával, valamint a Vadkerti-Zsapka-Sipos Trió koncertjével zárult vasárnap a búcsi Katona Mihály Alapiskola és a református egyház által megtartott XX. Katona Mihály Napok rendezvénysorozat.

Katona Mihály Napok 19-ben
Galéria
+10 kép a galériában
Fotó: Katona Mihály Alapiskola

A búcsi alapiskola 1999-ben vette fel a faluban elhunyt tudós-lelkész-tanár, Katona Mihály (Szatmárnémeti, 1764 – Búcs, 1822) nevét, 2000 óta pedig minden ősszel megrendezi a róla elnevezett napokat. Az iskola névadójának régebbi emléktáblája a templom falán található meg, odabenn pedig a Búcsról korábban kitelepített Tokodi Lajos által két évvel ezelőtt adományozott emléktábla kapott helyet.

Fotó:  Katona Mihály Alapiskola

„Mivel Katona Mihály a felvilágosodás korának haladó szellemű, nagy tudású személyisége volt, úgy gondoltuk, hogy érdemes őt jó példaként állítani a diákjaink elé. A komáromi református kollégium tanáraként kis falunkban találta meg a sokoldalú munkásságához szükséges nyugalmat. Az áldozatkész lelkészi szolgálat mellett földrajztudományi kutatásokat is folytatott. Elsősorban a világűrt tanulmányozta, s a könyveiben olvasható gondolatok ma is időszerűek. Mivel azonban a felfedezéseit magyarul írta le, idegen nyelven nem tudott, nem válhatott világhírűvé. Büszkék vagyunk jeles elődünkre, s kötelességünknek tartjuk a Katona Mihály-kultusz ápolását“ – mondta el a Ma7-nek az iskolaigazgató, Győző Andrea.

Fotó:  Katona Mihály Alapiskola

A színes műsorfüzér nyitányán került sor a Rákóczi Szövetség ösztöndíjainak átadására.

„A Rákóczi Szövetség két képviselője ez alkalommal15 elsősünknek adta át a 10 ezer forintos ösztöndíját, amellyel a gyerekek magyar tannyelvű iskolákba való beíratást támogatja. A nyitóünnepségen hangulatos közönségtalálkozót tartottunk Gundel Takács Gábor újságíró-műsorvezetővel, aki szívesen mesélt a saját munkásságáról és más érdekességekről“.

Fotó:  Katona Mihály Alapiskola

Vass Laura, a Csemadok Komáromi Területi Választmányának titkára a sikeres pályázatán nyert támogatásból lehetővé tette, hogy több búcsi tanuló tanulmányi kiránduláson vehessen részt, Csokonai Vitéz Mihály és szeretett Lillája nyomában

„Vass Laura iskolánk magyar szakos pedagógusának, Csekes Ilonának ajánlotta fel a lehetőséget, hogy a 6. és 7. évfolyam diákjai felkeressék a Csokonaihoz és Lillájához kötődő hetényi, komáromi, dunamocsi és dunaalmási emlékhelyeket. A túlparti község polgármestere is fogadta őket, megmutatta faluja nevezetességeit, így a Lilla-emlékszobát, s Csokonai szerelmének síremlékét is megkoszorúzták“ – ecsetelte a tanulmányi kirándulás részleteit az intézményvezető.

A búcsi pedagógusok a Győr-Moson-Sopron Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Pannonhalmi Tanintézménye szakemberei által tartott szakmai napon gyarapíthatták ismereteiket.

„Nevezett tanintézmény hosszabb ideje gyümölcsöző kapcsolatot ápol a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségével, amelyen keresztül most valamennyi munkatársuk az iskolánkban ismertette saját tevékenységét. A logopédiával, pszichológiával, tehetséggondozással és felzárkóztatással kapcsolatos, érdekes foglalkozásokat is tartottak tantestületünknek” – tudtuk meg a továbbiakban.

Oláh Ilona, nyugalmazott gimnáziumi tanár a tőle megszokott élvezetes stílusban tartott előadást a magyarságtudat, hazaszeretet és család jelentőségéről, beleszőve Katona Mihály és neves kortársai, valamint a hajdani református kollégiumok példaértékű tevékenységét.

Fotó:  Katona Mihály Alapiskola

„A Katona Mihály Napok húsz évét kerekasztal-beszélgetésen idéztük fel. Megemlékeztünk a már elhunyt Szénássy Zoltán gimnáziumi tanárról és helytörténészről, mivel ő inspirált minket iskolánk névadására és e rendezvénysorozat megvalósítására. Jelen volt Varga Lajos, egykori búcsi iskolaigazgató, iskolaalapító, valamint Lukács Ágnes nyugalmazott pedagógus, budapesti Katona Mihály-kutató és Elek József gimnáziumi tanár, aki minden évben összeállítja az ilyenkor zajló műveltségi vetélkedőnk kérdéseit, s vállalja a zsűrielnök szerepét. A hét járásbeli és három baráti, magyarországi csapat közül e vetélkedőt a búcsi négyes nyerte meg, 2. helyen Bátorkeszi, 3. helyen pedig Szentpéter csapata végzett“ – fejtette ki Győző Andrea.

Fotó:  Katona Mihály Alapiskola

Hivatalosan a Nt. Nagy Zsolt, helyi tiszteletes által tartott ünnepi istentisztelettel, a névadó emléktábláinak megkoszorúzásával és a Vadkerti-Zsapka-Sipos Trió koncertjével zárult a rendezvény.

Fotó:  Katona Mihály Alapiskola

Műszaki okok miatt múlt péntek helyett november 12-én délben, a II. Rákóczi Ferenc Emlékév jegyében nyílik meg a Rákóczi a hadak élén című vándorkiállítás, amely egy hétig lesz látható az iskolai galériában, majd Perbetére utazik tovább. Gaál Gergely, a Rákóczi Emlékév-testület elnöke is jelen lesz a megnyitón, amelyen a búcsi iskola pedagógusa, Pelle István tart majd előadást Rákócziról.

A jubileumi Katona Mihály Napok megvalósulását az EMMI, Búcs község önkormányzata és a helyi Szülői Szövetség támogatta.

Katona Mihály Napok 19-ben
Galéria
+10 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.