2018. november 25., 11:27

Húszéves az ógyallai Bellő Néptánccsoport

Parádés ünnepi gálaműsorral ajándékozta meg a közönségét az idén 20 éves ógyallai Bellő Néptánccsoport. A városi művelődési központban november 17-én megtartott jubileumi esemény több nemzedék képviselőinek közös táncmulatságával zárult.

Bellő néptáncegyüttes
Galéria
+3 kép a galériában
Tudatos értékátadás a gyermekeknek

Deme László, az ógyallai Feszty Árpád Alapiskola és Óvoda jelenlegi igazgatója az 1997/98-as tanévben friss diplomás pedagógusként érkezett az oktatási intézménybe. Mivel korábban odahaza már táncolt az előző Bellő tánccsoportban, annak megszűnése után az egykori csoporttársai beleegyezésével hasonló néven alapított tánccsoportot. Vezetésével abban három korcsoportban már félszáz gyermek ropja a néptáncot, s játszva ismerkedik az őseink által ránk hagyott kincsekkel: népdalokkal, népzenékkel és néphagyományokkal.

– Egykori tornaljai diákként, majd nyitrai egyetemista táncosként és hegedűsként Ógyallán hiányoltam egy néptánccsoport meglétét. Ezért alapiskolásokból alapítottam egy csoportot, és kezdeményezésem a kezdeti sikerek láttán pozitív fogadtatásra talált. A névválasztás nem volt véletlen, hiszen a Bellő, azaz bölcső-babahordozó név kifejezi a törekvésünket, hogy a gyerekeket magunkhoz öleljük, s őket mielőbb bevezessük magyar kulturális értékeink gazdag tárházába. A kicsikkel népi gyermekjátékokkal alapozunk, tanuljuk az egyszerűbb lépéseket, majd egyre bonyolultabb koreográfiákat sajátíthatnak el – mondja Deme László.

Polgári társulást és zenekart alapítottak

Az iskola, a város és a Csemadok támogatásán kívül kezdettől fogva pályázati pénzekből próbálják biztosítani a Bellő létezését, működését.

– Az első tíz évünk saját zenekar és mutatós népviseletek nélkül telt el – folytatja az igazgató. –  A tanulók nagyon egyszerű ruhácskákban, CD-re feljátszott hangzóanyagra ropták a táncot. 2007-ben a belügyminisztériumban bejegyeztettük a Bellő – Konkoly-Thege Polgári Társulást, amellyel új fejezethez ért a csoport története. Azon keresztül a Bethlen Gábor Alaptól, az SZK kormányhivatalának nemzetiségi osztályától és Nyitra megye önkormányzatától több támogatást sikerült szereznünk. így egyre nívósabb szakmai munkát tudtunk végezni, s mindig az adott koreográfiához illő viseletet varrathattunk. Bekerültünk a néptáncos köztudatba, s a járási rendezvényeken kívül országos, illetve külföldi versenyekre is eljutottunk.

Az egyes korcsoportokkal a pedagógusokon kívül több képzett koreográfus (Langschadl-Antal Zsuzsanna és a Molnár házaspár) is foglalkozik. A következő évtizedben saját népzenekari kíséretük is lett. A Bellőbe csaltak helyi és távolabbi népzenészeket, akik több-kevesebb időt töltöttek a lelkes csapattal. A Deme prímás vezette, több átalakulást sikeresen átvészelt jelenlegi banda tagjai: Langschadl Virág másodprímás, Langschadl Dávid brácsás, Golha Mátyás nagybőgős és Bertók Tibor cimbalmos. A Bíborpiros szép rózsa országos népzenei vetélkedőn arany sávos minősítést kapott zenekar nagyon sikeres, táncházakat is vezet.

Sikerek, vendégszereplések

Kérésünkre az igazgató a néptánccsoport számtalan sikere közül megemlít néhányat: a számukra mindig első hellyel végződő járási Ki mit tud?-okat, a sok közép-európai csoport részvételével zajlott Veszprémi Ünnepi Játékokon és a Tatabányán megrendezett népművészti Ki mit tud?-okon nyert ezüst sávos minősítést.

– A Bellőben táncoló énekeseink is folyamatosan arany sávos minősítést érnek el az énekversenyeken. Egyikük a Budapesten megrendezett Kárpát-medencei döntőből elhozta a Vass Lajos Nagydíjat. Most éppen nagy reményekkel készülünk a november 25-én Székesfehérváron zajló minősítő versenyre. Több éve minket is rendszeresen meghívnak a különféle külföldi népművészeti fesztiválokra. Vendégszerepeltünk a bulgáriai Várnában, az olaszországi Jesolóban, az idén a montenegrói Sutomoréban, valamint Bécsben, Prágában, Budapesten. Mindenütt igyekszünk öregbíteni iskolánk, városunk és a Felvidék hírnevét.

Lelkiekben is gazdagítják közösségüket

A szombati jubileumi műsorban a felvidéki, erdélyi és magyarországi tájegységek táncait felvonultató koreográfiákon kívül szlovák táncokat is bemutattak. Bár a Bellő immár két évtizede a magyar népi kultúrát kívánja éltetni, de a jubileum alkalmából az Ógyallán élő szlovák polgároknak is igyekeztek kedveskedni az ő táncaikkal.

– Elkeserítő, hogy a helyhatósági választások előtt több helyi szlovák polgármesterjelölt azzal érvelt: a városból hiányzó kulturális életet szeretné feléleszteni. Pedig a magyar kulturális élet, részben nekünk köszönhetően, pezsgő. Minden tőlünk telhetőt elkövetünk azért, hogy a Bellő Néptánccsoport és a magyar kulturális értékeink sokasága a továbbiakban is gazdagodjon. Lelkiekben is gyarapítsa közösségünket, és erősítse összetartozásunkat. Köszönet mindazoknak, akik ennek érdekében folyamatosan velünk együtt munkálkodnak, illetve támogatnak minket.

(Megjelent a Magyar7 c. hetilap 2018/29. számában)

Bellő néptáncegyüttes
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.