2018. április 23., 12:56

Holnaptól vasárnapig Szent György-napok

Dunaszerdahely városa az idén is megemlékezik alapításáról, védőszentjéről, jeles személyiségeiről a hagyományos Szent György-napokon. Az idei programkínálatra igazán nem lehet panasz.

Szent György-napok2
Fotó: dunaszerdahelyi.sk

A rendezvénysorozat szokás szerint az április 24-ei ünnepi búcsúi szentmisével kezdődik a Szent György-templomban, délután 17.00 órakor. Másnap elsősorban a művészetkedvelőket várják a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központba, Almási Róbert festőművész kiállításának megnyitójára. Április 26 kerül sor a Szent György-estre a Vermes-villában, ahol egyúttal a Szent György-díjat is átadják.

Focitorna és lovagavatás

A legtöbb program pénteken és szombaton várja a város és környék lakóit. Április 27-én, pénteken a versenyszellem jegyében telik a nap egy része. Délelőtt folyamán a futball szerelmesei szurkolhatnak a IV. Szent György Labdarúgó Tornán, a városi szabadidőparkban. Közben a Vermes-villában a Dunaszerdahely az első világháborúban című helytörténeti vetélkedőn mérhetik össze tudásukat a magyar tannyelvű alapiskolák csapatai.

Délután muzsikától és énektől lesz hangos a művelődési központ előtti tér, ahol fellépnek a városban működő kulturális csoportok, óvodások és iskolások is. A városháza üléstermében pedig megtartják a Nemzetközi Szent György Lovagrend Szlovákiai Priorátusának lovagavató ünnepségét, amit szentmise és a Szent György-bál követ. Este Szabó Balázs Bandája ad koncertet a művelődési központ előtti téren, amit utcabál követ Dj Meszivel és Bertók Istvánnal.

Városi díjak átadása sok kultúrával

Április 28-án, szombaton délelőtt a Dunaszerdahelyi Hazaváró Találkozó vendégei találkoznak a polgármesterrel a városházán. Délután Sikabony városrészben, a közösségi ház udvarán májusfát-állítanak, amit szentmise követ az ottani Mindenszentek-templomban. Este pedig az V. Sikabonyi búcsúi bálban rophatják az érdeklődők.

A városközpontban sem kell majd unatkozni, hiszen a kultúrház előtti téren délután 15.00 órakor kezdődik a Szent György Népművészeti Fesztivál, ahol közreműködik a Pántlika zenekar, a Tiszta Forrás, a Vox Camerata és a Szent György Kórus. Ezután a Szól a nóta műsorcsokorban Dóka Zsuzsa, Kollár Katalin, Bősi Szabó László, id. Derzsi György, Szeredi Krisztina és Szóka Júlia szórakoztatja a közönséget.

A Szent György napok kicsúcsosodásaként a művelődési ház színháztermében 18.00 órakor ünnepélyesen átadják Dunaszerdahely Város Díjait, amit este 20.00 órától a BIKINI szabadtéri koncertje követ. Aki még ezután sem akar nyugovóra térni, az utcabálon szórakozhat, amihez a zenét a Koráb zenekar szolgáltatja.

Az ünnepségsorozat záróakkordjai a vasárnapi ünnepi búcsúi szentmise és az esti Experidance: Nostradamus – Világok Vándora világjáró tánc show a Városi Sportcsarnokban.

Bővebb információk ITT találhatók.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.