Hogy ne lehessünk saját körülményeink áldozatai
"Egyre tisztábban látom a keleti végek rejtett értékeit, és ösztönzőleg szeretnék hatni azokra, akiknek vannak elképzeléseik, álmaik a jövőre nézve". A komáromi Balázs Lillával, a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasával beszélgettünk.
2015 tavaszán a Nemzetpolitikai Államtitkárság - párhuzamosan a már korábban létező Kőrösi Csoma Sándor Programmal - Petőfi Sándor Program néven egy Kárpát-medencei szórványmagyarságot segítő programot indított.
A program érinti Romániát, Ukrajnát, Szerbiát, Horvátországot, Szlovéniát, Szlovákiát, Csehországot, Bosznia-Hercegovinát, Macedóniát és Lengyelországot. A Nemzetpolitikai Államtitkárság az érintett országrészekben tevénykedő magyar szervezetek, oktatási- és egyházi intézmények segítségével határozta meg, hol van a legnagyobb szükség az ösztöndíjasokra. Ők ezeket a helyeket pályázat útján nyerték el, ennek feltételei – többek között – a következők voltak: az illető töltse be legalább a 20. életévét, büntetlen előéletű magyar állampolgár legyen közép- vagy felsőfokú végzettséggel. Legyen képes megszerzett tudását az adott térségben kamatoztatni, legyen jó közösségszervező és hagyományőrző. Elvárt az angol nyelvtudás, előnyt jelent a célország nyelvének ismerete. A kiválasztásra került fiatalok között van pedagógus, magyar- és történelemtanár, cserkész, pályázatírásban jártas szakember, néprajzos, népzenész, táncpedagógus, óvó- és tanítónő.
A Petőfi Sándor Program céljai között szerepel az anyaország és a külhoni magyarok közötti kapcsolat erősítése, a szórványközösségek értékőrző munkájának segítése, valamint Magyarországhoz fűződő kötődésük, identitástudatuk erősítése. Az, hogy egy közösségi hálózat kiépítésével előbb lassuljon a külhoni magyarok fogyása, majd megálljon, végül pedig ismét növekedjék számarányuk.
A Felvidéken pillanatnyilag 13 ösztöndíjas tevékenykedik azért, hogy fellendítse az adott térség kulturális életét, rendezvényeket szervezzen, hasson az itt élők önazonosság-tudatára. A szeptembertől májusig tartó programot Ung-vidéken a komáromi Balázs Lilla képviseli, akinek fogadó szervezete a kaposkelecsényi Bercsényi Miklós Csemadok Alapszervezet. Vele beszélgettünk indíttatásáról, elképzeléseiről, tapasztalatairól és munkájáról.
"Református hitoktató-angol nyelv szakon szereztem diplomát, majd mentálhigiénés képzésben vettem részt. Elvégeztem egy népi játszóház vezetői tanfolyamot is, szervezek játszóházat, kézműves foglalkozásokat, mesedélutánokat, Nagyszelmencen, Nagytárkányban, Vajánban és Királyhelmecen néptáncot oktatok. Nagyon fontosnak tartom, hogy fejlődjék a gyerekek finommotorikája, mozgáskultúrája. Hogy megtanulják a táncon keresztül például azt: az életben is egymásra vagyunk utalva, tiszteljük és segítsük a párunkat. Figyeljünk egymásra! A tánc valójában egy beavatási szertartás a magyar lélek világába."
Találtál tehetséges fiatal táncosokat?
Igen, vannak tehetséges ifi táncosok. A nagykaposi Komócsa táncegyüttes ráadásul keresi is az utánpótlást, csak azt kell megtalálnunk, hogyan tudnánk ezeket a fiatalokat rendszeresen eljuttatni Veskócra, a Komócsa pillanatnyi otthonába.
Tanítok, ám ugyanakkor magam is sokat tanulok. Egyre tisztábban látom a keleti végek rejtett értékeit, és ösztönzőleg szeretnék hatni azokra, akiknek vannak elképzeléseik, álmaik a jövőre nézve. Azt kívánom elérni, hogy az álmok testet ölthessenek. Ugyanakkor a nehézségeket meglátni és láttatni kell, mert csak így legyőzhetőek. A mi munkánk valójában igényfelmérés is.
Belenéztem az egyik táncórádba, és nagyon tetszett, hogy partnerként kezeled a gyerekeket. Egyetlen hangos szó nélkül is tudtad irányítani, lelkesíteni őket. Hol tanultál meg táncolni?
A Hárompatak zenekar mellett táncoltam, ott is elsősorban moldvai táncokat. Csodálatos dolog a tánc, hiszen ami ott érvényes az emberek kapcsolatában, az a társadalmi szintjeinken is igaz. Úgy érzem, a hitem és az emberekhez való viszonyom megjelenik az oktatásban is, megpróbálom a magyar népi kultúrát a hit rendszerében láttatni.
Mik a jövőbeli terveid?
Megszerettem ezt a mások által kissé elfeledett térséget, és szívesen maradnék még egy évet, mert úgy érzem, ahogyan nem elég egy gyermeket megszülni, fel is kell azt nevelni, esetemben sem elég elkezdeni egy munkát, tovább is kell azt vinni, amíg meg nem találom azokat, akikre a folytatást nyugodt szívvel testálhatom.
