2018. június 7., 18:30

Hétvégén sincs pihenő a Több mint szomszédon

Pénteken, szombaton és vasárnap csúcsosodik ki a pozsonyi Magyar Kulturális Hét, mely szokás szerint rengeteg kulturális és más egyéb programmal, többek között gasztronómiai ínyencségekkel is várja nemcsak a pozsonyiakat, de a más tájakról érkezőket is. A programok a Hviezdoslav téren, vagyis szabadtéren zajlanak.

Több mint szomszéd- Magyar Kulturális hét, Pozsony
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: Több mint szomszéd facebook oldala
Rock, klezmer, homokfestés és egy kis kirándulás más zenei stílusokba

Június 8-án 15.00 órakor a Rómeó Vérzik zenekar csap a húrok közé. A Rómeó Vérzik alapítói, Kovács Koppány és Kovács László „Kova” 1995-ben, a felvidéki Somorján álmodták meg zenekarukat, melynek csillaga folyamatosan ível felfelé mind a külföldi, mind pedig a hazai rock élet egén. A három címmel 2014-ben megjelent albumok aranylemezzé vált. Az utca az én hazám daluk első helyezést ért el a Harmónia – Szlovákiai Magyar Zenei Díj az Az év dala kategóriában. Két ízben is elnyerték Az év dala, illetve Az év legjobb zenekara díjat. A zenekar jelentős rajongótábort tudhat magáénak Szlovákiában és Magyarországon egyaránt, fesztiválok és motoros találkozók gyakran hívott vendégei. 2000 óta 9 alkalommal rendezték meg a Rómeó Vérzik tábort.

Őket követi 17.00 órakor a Budapest Klezmer Band koncertje. Jávori Ferenc és zenekara 1990 óta szórakoztatja a közönséget lendületes, humorral átszőtt színpadi fellépéseivel. Virtuóz módon ötvözik a Kárpát-medence különféle zenei irányzatait. A zenekar tagjai hangszereik igazi mesterei, akik a műfaji határokon átívelően újrafogalmazzák a klezmer zenét. A sajátos zenei kompozíciókban a hagyományos jiddis motívumok kiegészülnek cigányzenéből átvett és népzenei elemekkel, amit egy csepp modernitással fűszereznek. A zenekar számos rangos elismerés mellett „A magyar zenei kultúra szerves részét képező klezmer stílus nemzetközi népszerűsítéséért“ 2014-ben Kossuth-díjban részesült, 2015-ben elnyerte a Prima Primissima közönségdíját.

Kora este, 18.30 órakor Quartzbox – homokfestés címmel egy különleges művészeti formával ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A homokművészetet Cakó Ferenc találta fel több mint húsz évvel ezelőtt. Fia, Cakó Dániel Medárd a nyomdokaiba lépett: quartz animátorként Hidvégi Áron paint animátorral közösen megújították és térbe emelték az alkotást, ami még különlegesebb, többdimenziós látványt ad az elkészült ábráknak. A „Quartzbox” egy olyan komplex alkotói folyamat eredménye, mely kitörési pontokat keresve a már jelen lévő homok animációból, egy új vizuális képi világot alkotott. A korábbi megjelenítési forma részbeni átalakításával, egy újszerű horizontot próbál megnyitni, a homok és a festék együttes használatával, valamint a dupla szint adta lehetőséggel.

Este 20.15 órakor, a fesztivál megnyitóját követően Illényi Katica és a Cappella Istropolitana közös koncertjét hallgathatják a látogatók. A hegedűvirtuóz Illényi Katica már tizennégy évesen a Zeneakadémia Különleges Tehetségek osztályának növendéke lehetett, aki nemcsak hegedűjátékával, de énekével is megdobogtatja az emberek szívét. Munkásságáért 2014-ben Liszt-díjban, 2015-ben Magyarország Érdemes Művésze díjban részesült. Pozsonyi koncertjén felcsendül a klasszikus hegedűirodalom egy-egy gyöngyszeme, világhírű filmzenék és jazz standard-ek, olasz dallamok és francia sanzonok: Bartók, Bach, Brahms, Korsakov, Puccini, Piazzolla művei, Edit Piaf dalai. Előadásában bemutatja az egyedülálló theremin nevű hangszert, melyet nem kell megérinteni a megszólaltatásához.

Kísér a pozsonyi Cappella Istropolitana kamarazenekar, melyet virtuóz hangszeres játékának és magas szintű művészi kifejezésének köszönhetően Európa legnevesebb kamarazenekarai közt tartanak számon. Vendégszerepeltek az USA-ban, Kanadában, Izraelben, Egyiptomban, Japánban, Kóreában, Törökországban, Kínában, Hong Kongban, Új-Zélandon és Európa csaknem valamennyi országában. 1991-ben elnyerték a Pozsony Város Kamarazenekara címet. Több mint 90 albumot jelentettek meg, melyből kettő platinalemez lett. A koncert karmestere Rácz Márton, zongorán közreműködik Bundzik István.

A V4 szellemében

A június 9-ei V4 Zenei Napon elsőként a Jablkoň & Trojka ZH lép színpadra 17.00-órakor. A  Jablkoň Prágai kultikus zenekar senkit nem enged unatkozni. Azok közé az együttesek közé tartozik, amelyek az első néhány tónusról felismerhetőek. Repertoárjuk a rock, a jazz, a minimalista és klasszikus zene ihlette igényes zenétől a melodikus kamarazenéig terjed. Az együttes eredetiségéhez minden kétséget kizárólag hozzájárul a zeneszerző, dalszövegíró, kiváló gitáros és énekes Michal Němec kiemelkedő személyisége, aki 1977 óta vezeti a formációt. Előadásuk a művészet, a humor és a költészet sajátságos összekapcsolódása, mely egyedülálló és összetéveszthetetlen előadásmódot (stílust) kölcsönöz a zenekarnak.

A Trojka ZH zenekar tagjai: Zuzana Homolová, Samo Smetana és Milos Železňák rendhagyó módon értelmezik a népi balladákat és az elbeszélő dalokat, zenéjük több műfaj határán mozog. Nagy hangsúlyt fektetnek a dalok és a régi történetek koncentrált kifejeződésére. Ezzel a produkció különleges légkört teremt, amely a többnyelvű környezetben is hiteles. A régi népi ballada ezáltal évszázadokon átívelő kapoccsá válik, mely összeköti a látszólag összeköthetetlent: felfedi a népi kultúra elfeledett kincseit, és azokat egy új zenei világba helyezi.

Este 19.00 órától már a Volosi szórakoztatja a közönséget. A nemzetközileg is elismert lengyel zenekar egyedi és eredeti stílust alkotott, mely messze túlmutat a népzene fogalomkörén. A zenei határok átlépése műsoruk szerves részét képezi. Zenéjük egyszerre modern és tradicionális, klasszikus és népi, kárpáti gyökerekkel rendelkező jazz improvizáció. Meglepetésszerűen használják hangszereiket olyan melódiákhoz, amelyekhez nem szoktunk hozzá, elegyítve a lengyel Kárpátok kemény hangzását a rock és az érzelmes jazz elemeivel. Modern és klasszikus, fülbemászó és érzelemteli, ez a Volosi!

Az estet a Kerekes Band koncertje zárja 20.30 órai kezdettel. Ők egy fantasztikus zenei utazásra visznek bennünket, megmutatva a betyárok, szabadságharcosok sorsát a nép dalaiban. Ez az örökség a Kerekes Band ihlető forrása, akárcsak a magyar népzene szűnni nem akaró megújítására való törekvés. A pásztorfurulya, a csángók által használt koboz és mezőségi brácsa adja eklektikus hangzásukat, melyet alátámaszt a rock szabad lüktetése és az erős színpadi jelenlét. Kemény, ellentmondást nem tűrő, mégis szabad zene ez. Amilyenek a betyárok is voltak.

A Magyar Kulturális Hét külső helyszínén a somorjai Mozi Clubban is kínál zenei ínyencséget, méghozzá 20.00 órától a Central European Jazz Connection koncertjét, mely a visegrádi négyek országaiból származó zenészekből áll. A jazz koncert a Visegrádi Csoport magyarországi elnöksége alkalmából kerül megrendezésre.,

Divatbemutató, népzene, atmoszférikus rock és ragtime

Az egyhetes fesztivál zárónapján, június 10-én 15.00 órakor folkTREND! – divatbemutatót láthatnak az érdeklődők a Radisson Blu Carlton Hotel teraszán. A „folkTREND! – A hagyomány a régi, a stílus új” elnevezésű divatbemutatót a tradíciókon alapuló, megújított, a hétköznapokban is hordható ruhák jellemzik. A divatbemutató kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a divattervezők ötvözzék a tradicionális motívumokat, anyagokat, formákat a jelenkor öltözetével. A divatbemutató célja, hogy a közönség ízelítőt kapjon a hagyományos viseletről a ruházaton át az egyéb tradicionális kiegészítőkig, amely a divat eszközeinek segítségével hozzájárul a közös értékek minél szélesebb körben való megismertetéséhez. A rendezvényen bemutatott ruhákat az Igéző, Pásztor Anni, a Szervető és az Auróra, az ékszereket a Zema tervezte.

Fotó:  Több mint szomszéd facebook oldala

Délután 16.00 órától a Fölszállott a páva győztese a Pósfa zenekar húzza a talpalávalót. A zenekar egy erdélyi kirándulásnak köszönheti megalakulását. Egy kalotaszegi táborzáró táncházban tüzetesebben megismerkedtek a népzene hangulatával, majd hazaérve eldöntötték, muzsikálni fognak. Azóta a népzene megváltoztatta nemcsak a családi légkört, hanem az egész életüket is. Azt mondják, mivel Felvidékiek, főleg felvidéki népzenét játszanak, de bármi olyan motívumhoz szívesen nyúlnak, ami „fekszik nekik.” A Kárpát-medence egykori falusi vonós cigányzenekarainak zenei világát igyekeznek feleleveníteni, visszahozni a köztudatba és megkedveltetni a jövő generációval. A zenekar neve a megalakulásának helyéhez köthető, a felvidéki Gelle községet alkotó nyolc falu egyikéhez, Pósfához.

Késő délután, 18.00 órától a Middlemist Red muzsikál., mely az atmoszférikus és pszichedelikus rock hangzásait értelmezi újra 21. századi környezetben. A zenekar 2012-ben alakult és hamar jelentős figyelmet kapott itthon és külföldön egyaránt. Az első (Supersonic Overdrive, 2014) és második (Ripple Soul, 2016) albumok megjelenése között olyanokkal léphettek fel Európa-szerte, mint a Wooden Shjips, Preoccupations, Telegram, Black Lips, Desert Mountain Tribe. 2017 szeptemberében, első alkalommal megrendezték a Vanishing Point fesztivált, mely a kelet-közép- európai pszichedelikus szcéna felvonultatását és erősítését tűzte ki céljául.

A napra a koronát a Bohém Ragtime Jazz Band 20.00 órakor kezdődő koncertje teszi fel. Az Emerton-díjas együttes valószínűleg a világ legsokoldalúbb jazzbandje. Koncertjeik a tízes-húszas-harmincas évek Amerikáját idézik, zenével, mókával, bohémsággal. A régi magyar számok pedig a boldog békeidők Budapestjének hangulatát hozzák vissza. Ideális kikapcsolódás minden korosztály számára. A Bohémek a világ szinte összes nagy tradicionális jazzfesztiválján megfordultak már, Berlintől Oslóig, Drezdától Bredáig, Poritól Montreux-ig, Asconától Bude-ig és Riminitől Sacramentóig. Koncertjeiket európai és amerikai televízió- és rádióállomások közvetítették, eddig megjelent 21 albumuk felvételei is rendszeresen hallhatók világszerte. Az 1992 óta sikeresen működő Bohém Fesztiválok elindítói és fő szervezői.

Bővebb információk a www.facebook.com/sused címen.

Több mint szomszéd- Magyar Kulturális hét, Pozsony
Galéria
+2 kép a galériában

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.