Hamarosan Élő hagyományunk III. Kösöntyű találkozója Lakitelken
Február második hétvégéjén, február 13-15. között a Kárpát-medencei magyar néptáncosok, népzenészek, hagyományőrzők találkoznak Lakiteleken, a Hungarikum Liget Kárpátia Rendezvényházában. Az Élő hagyományunk III. Kösöntyű találkozójára szeretettel várják a látogatókat.
A hagyománytisztelő néptáncegyüttesek, népzenekarok, kézművesek, őstermelők találkozóján
néptánc előadások, népzenei koncertek adják a program gerincét, miközben két napon át kézművesek, népművészek, kistermelők vására, valamint kiállítások és viseletbemutató színesíti a találkozót.
A háromnapos eseményre Felvidéktől Székelyföldig, Vajdaságtól a Dunántúlig érkeznek fellépők.
A Fordulj Kispej Lovam Táncegyüttes Generációk - pásztortáncok, verbunkok és legényesek a Kárpát-medencéből gálaműsora fogadja február 13-én az első este vendégeit, a táncházban pedig a Fokos zenekar húzza a talpalávalót.
Szombaton, február 14-én hagyományőrző néptáncegyüttesek bemutatóit élvezheti a közönség, majd a Hargita Székely Néptáncszínház „Szomszédolás” című produkciója az est fénypontja.
Február 15-én, vasárnap három gálaműsorral csúcsosodik ki a találkozó, a Bokros zenekar „Acéllal gyémánt” koncertje, majd a Fokos zenekar előadása, végezetül a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség műsora adja az Élő hagyományunk III. Kösöntyű találkozója méltó lezárását.
A találkozó programját, melyet díjmenetesen látogathatnak az érdeklődők, az alábbi pdf-fájlban tekinthetik meg, illetve tölthetik le.