2024. június 20., 16:16

Fordulj Kispej Lovam a Mátyusföldön

Fordulj Kispej Lovam kulturális lovas turné érkezik a Mátyusföldre. Búcs, Hetény és Gúta után Vágfarkasdon és Alsószeliben folytatódik a turné.

Fordulj kispej lovam

Különleges népi előadás szemtanúja lehet a mátyusföldi közönség június 21-én Vágfarkasdon és június 22-én Alsószeliben. A talpalávalót a felvidéki turné során Kalász Máté és barátai húzzák.

Az előadás során a 10 tagú táncpedagógusból és egykori hivatásos táncosokból álló csapat erdélyi legényeseket, kárpát-medencei verbunkokat és pásztortáncokat mutat majd be. Leidinger Dömötör, a csapat egyik tagja korábban elmondta, lovastúráik célja, hogy olyan tájegységeken lépjenek fel, ahol vannak helyi hagyományőrző csoportok.

A táncegyüttes minden évben szervez egy hasonló turnét. Olyan helyekre próbálnak eljutni, ahol még nagy hagyománnyal bír a néptánc és a népi szokások ápolása. Az együttes tagjai mind táncmesterek, egykori és jelenlegi oktatók és híres táncegyüttesek művészeti vezetői az ország minden tájáról.

A táncegyüttes tagjai a magyar néptánc-élet kiemelkedő képviselői: Antal Áron, Appelshoffer János, Besenyő Gábor, Farkas László, Hahn-Kakas István, Ihász László, Kádár Ignác, Kovács Norbert, Leidinger Dömötör, Szabó Szilárd, Végső Miklós.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.