Vágfarkasd

A község a Kisalföldön, a Mátyusföld keleti részén, az Alsó-Vágmente kistájon, a Vág jobb partján, Vágsellyétől 16 km-re délre, Gútától 17 km-re északra fekszik. Csaknem teljesen egybeépült a szomszédos Negyeddel. Az 573-as főút Komáromot Vágsellyével összekötő szakasza keresztülhalad a községen, vasútállomás a Vágsellye-Negyed mellékvonalon ("Csángó"). Mellékút köti össze Szelőcével (9 km), kompjárat a Vágon. Határa a Vág mindkét partjára kiterjed, északról Szelőce, északnyugatról Zsigárd, nyugatról Királyrév és Alsóhatár, délről Vágfarkasd, keletről pedig Tardoskedd községekkel határos. Nyugati határa egyben Nyitra és Pozsony megyék történelmi határát alkotja.

A Nyitrai kerülethez és a Vágsellyei járáshoz tartozó község. 1920-ig nagyközségként Nyitra vármegye Vágsellyei járásához tartozott. Csehszlovákiához csatolása után 1923-1960 között a Vágsellyei járáshoz, 1960-1996 között a Galántai járáshoz tartozott. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Nyitra-Pozsony k.e.e. vármegye, Vágsellyei járás). Területe (39,76 km²) az elmúlt száz év során nem változott.

1910-ben 5391, 1921-ben 5356, 1939-ben pedig 5410, csaknem kizárólag magyar nemzetiségű lakosa volt. Az 1945 utáni lakosságcsere során magyar lakosságának egynegyedét kitelepítették Magyarországra és magyarországi szlovákokat telepítettek be, ezzel megváltozott nemzetiségi arculata. 1939-1991 között népessége 36,4 %-al csökkent (3439 fő 1991-ben), az azóta eltelt két évtizedre további, mérsékelt csökkenés (3,2 %) a jellemző. A szlovákok aránya ebben az időszakban 21,3 %-ról 28,6 %-ra nőtt, de a lakosság többsége ma is magyar nemzetiségű. A romák aránya 4,3 %. 1921-ben a lakosság többsége még református vallású volt, 2011-re arányuk felére esett (61,1 %-ról 30,8 %) és a legnépesebb felekezetet immár a római katolikusok alkották (41,7 %). Korábban népes izraelita közösségét (1940-ben 147 fő) 1944-ben koncentrációs táborba hurcolták. A község két településrészre oszlik: 2011-ben Vágfarkasdon 3065-en (92,1 %), Szomolán pedig 263-an (7,9 %) éltek.

Farkasd a zoborhegyi bencés apátság tartozéka volt az Árpád-korban. A tatárjáráskor feldúlták a mongolok. A 13. század második felében a Szegi család birtokolta, majd Csák Máté foglalta el, Szegi János megölésével, de I. Károly 1316-ban visszaadta az eredeti tulajdonos leszármazottainak. Több rövid idejű birtokos után, 16. században a Kéméndy és a Farkas családoké volt. Az itt élők főleg káposztát és hagymát termesztettek. A mohácsi csata után megkezdődő török portyák elől a falu lakossága a Tölgyerdőben talált menedéket. A 16. század végén teret hódított a reformáció. Már 1638-ban erős oszmán támadás érte a gútai erődrendszerhez tartozó falut, majd Érsekújvár eleste után, 1663-ban Farkasd is török kézre került, és csak 1685-ben szabadult fel. A Rákóczi-szabadságharc alatt az itt található rév miatt volt fontos szerepe, 1709-ben pestisjárvány sújtotta. A török kiűzése után Szelepcsényi György esztergomi érseké lett a község, az ő halála után Korompay Péter egri, később nyitrai püspök kapta meg, aki a nagyszombati jezsuitákra hagyta. A jezsuiták a Kaunitz családnak adták el, akiktől a Károlyiak vették meg 1730-ban, és birtokolták egészen a 20. századi elkobzásig. A század végén mezővárosi rangot kapott, és évi négy vásárt tarthatott. 1831-ben kolerajárvány tombolt. Az 1848/49-es szabadságharcban a farkasdi nemzetőrök részt vettek a Štúr-Hodža-féle szlovák felkelők országból való kiszorításában. A zsigárdi csata után az osztrákok kivégeztek néhány, a honvédséghez önkéntesként csatlakozó helybelit. A 19. század második felében négyszer sújtotta komoly áradás. 1871-ben mezővárosból nagyközséggé vált egy új törvény értelmében, azonban a fejlődés töretlen volt, egyre több kisiparos – köztük sok takács – tevékenykedett itt. A század végén már távírója is volt, Hangya tagszövetkezetét 1908-ban alapították, 1909-ben pedig megépült vasútállomása a Vágsellye-Negyed mellékvonalon. Híres volt zöldségtermesztéséről (hagyma, káposzta). A trianoni békediktátum Csehszlovákiához csatolta, a két háború között rendszeresek voltak a mezőgazdasági sztrájkok és a munkanélküliek megmozdulásai. A helyi gazdák által épített gőzmalmot 1920-ban adták át. A bécsi döntés 1938. november 2-án visszaadta Magyarországnak. A németek által 1944-ben elhurcolt 111 zsidó személyből csak 46-an élték túl a háborút. Farkasd 1945-től megint csehszlovák fennhatóság alá került, án az itt élő magyarokat is súlyosan érintette a lakosságcsere és a csehországi deportálások. A negyedi szövetkezettel a 70-es években egyesített farkasdi szövetkezet a rendszerváltáskor különvált, majd csődbe ment. A falu 1993-tól Szlovákia része. Eredetileg színmagyar nagyközség volt. 1945 után, 568 személyt csehországi kényszermunkára hurcoltak el, akik a visszatérésük után, a házaikat elfoglaló szlovák telepesek miatt rokonoknál, ismerősöknél húzódtak meg. Magyarországra 1203 személyt telepítettek ki. A magyar lakosság egyre fogyó lélekszáma a kitelepítés, a reszlovakizáció és a rendszerváltás óta felgyorsult asszimiláció következtében a felét sem éri el az 1945 előttinek, miközben a szlovákok száma növekszik.

A községben magyar és szlovák alapiskola és óvoda, valamint könyvtár működik. Szent Józsefnek szentelt klasszicista stílusú római katolikustemploma 1803-ban épült, 1785-ben emelt református templomát 1937-ben átépítették.