2020. január 15., 11:47

Ember az embertelenségben

Január 19-én a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ színháztermében mutatja be az Ember az embertelenségben című ingyenes előadását a Bekecs Néptáncszínháza, amellyel azok előtt tisztelegnek, akik az életüket adták a hazájukért, a családjukért, embertársaikért és nem utolsó sorban azért, hogy gyermekeik egy jobb világban éljenek.

Fotó: Dunaszerdahelyi.sk
Ember az embertelenségben – a Bekecs Néptáncszínház előadása Dunaszerdahelyen

A XX. század emberpróbáló történései nyomot hagytak Európán. A Kárpát-haza nemzetei, ezen belül a magyar, székely és csángó közösségek szellemi és lelki épségét megtépázta a háború, a vér a veszteség és a gyász. Szűkebb környezetünkben, a legtöbb családban személyes emlékek őrzik ezt. Az egyszerű, a mindenkori emberek közt van, aki sorsának meghatározó fordulataira nem kíván emlékezni, aki nem szívesen vall a borzalmakról, de olyanok is akadnak, akik éppen a veszteségből megerősödve építették újra életük morzsáiból a jelent és adták tovább bizakodással az életbe vetett örök hitet gyermekeiknek, leszármazottjaiknak. Előadásukban őnekik tisztelegnek, az előttünk járóknak, a túlélőknek, akik a reményt hirdették.

Az ember az embertelenségben címet viselő táncelőadásban olyan képeket rajzolnak a tánc, a zene és a beszéd színpadi nyelvén, amelyek megidézik a hadba vonulók és az itthon maradottak életérzéseit. A színpadi események nem ragaszkodnak az elmúlt század dokumentarista krónikásaiként beszámolni a háborús eseményekről, inkább bemutatott sorsok által a történelem kiszolgáltatottságában élő emberhez való közelítés a céljuk. Az irodalmi szövegtöredékekkel, naplórészletekkel, vetítéssel szélesíteni kívánják ezt a személyessé tenni.

A magyar népnek a világ egyik legszínesebb, leggazdagabb népzene és néptánc kultúrája van, mely az évszázadok során folyton alakult és gazdagodott, megőrizve az utókornak az eltűnt korok jellegzetességeit, így számos katonadalunk, sirató énekünk, mulató dalunk örökítette meg nekünk az elmúlt időszak eseményeit.

Előadásunkkal azok előtt szeretnénk tisztelegni, akik az életüket adták a hazájukért, családjukért, embertársaikért és nem utolsó sorban azért, hogy gyermekeik egy jobb világban éljenek, példát mutatva emberségről, bátorságról, hazaszeretetről, kitartásról, hitről, példát mutatva nekünk, mai embereknek arról, hogy amíg a lélek él, Én is élek, amíg a magyar lélek él, a nemzet sem pusztul el! Fontos tehát, hogy mi is tovább adjuk ezt gyermekeinknek, mert csak így maradthat meg a nemzetünk, kissebségként Erdélyben.

(Tőkés Zsolt rendező-koreográfus)

A Bekecs Néptáncegyüttes 10 éves munkássága

A nyárádszeredai Bekecs Néptáncegyüttes jelenlegi formája 2007 novemberében alakult. Csapatukat akkor a Bocskai István Elméleti Líceum táncos kedvű diákjai alkották. A Bekecsalja képviselőiként vállalták a nyárádmenti népzene és néptánc melletti elkötelezettséget. 2010 óta repertoárjukban több táncjáték is megjelenik, mint a Trilógia című táncjáték, amelyben három szerelmi történet elevenedik meg, vagy Vörösmarty Mihály drámája, a Csongor és Tünde, illetve született Federico Garcia Lorca Vérnásza, Balassi Bálint Szép magyar komédiája, a Tamási Áron Vitéz lélek című darabját újraértelmező produkció, valamint a William Shakespeare Vihara inspirálta előadás.

A Hagyatékok című előadás sikere után, hogy jelentkeztek a Fölszálott a páva népzenei és néptánc tehetségkutatóba. Ahol 2014-ben megnyerték a legjobb külhoni táncegyüttesnek járó díjat.

Ma is megközelítőleg 700 gyereket oktatnak Nyárádmente szerte, akikből inspirálódva született meg a Hamupipőke című táncjátékun 2015-ben.

Az Ember az embertelenségben című előadást Tőkés Csaba Zsolt rendezi, aki így fogalmaz az előadásról:

Az Ember az embertelenségben címet viselő táncelőadásban olyan képeket rajzolunk a tánc, a zene és a beszéd színpadi nyelvén, amelyek megidézik a hadba vonulók, és az itthon maradottak életérzéseit. A színpadi események nem ragaszkodnak az elmúlt század dokumentarista krónikásaiként beszámolni a háborús eseményekről, inkább a bemutatott sorsok által a történelem kiszolgáltatottságában élő emberhez való közelítés a célunk.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.