2024. augusztus 17., 17:45

Elhunyt Novák Ferenc koreográfus

Életének 94. évében,  augusztus 17-én elhunyt Novák Ferenc Tata Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas koreográfus, rendező, etnográfus, aki rengeteget tett a magyar néptánc és folkór megmentése és felvirágoztatása érdekében, a magyar táncházmozgalom egyik elindítója volt.

Tata
Novák Ferenc (1931-2024)
Fotó: MTI

Vallotta, hogy a tánc ugyanúgy tanulható, mint az anyanyelv.

Gyermekkorát Erdélyben töltötte, a II. világháború alatt költözött Budapestre, ahol az ELTÉ-n szerzett etnográfus diplomát, majd később a Színművészeti Főiskolán elvégezte a koreográfus-rendező szakot. 1954-ben megalapította a Bihari János Táncegyüttest, amit 1987-ig irányított. 1983-tól a Honvéd Művészegyüttes művészeti igazgatója volt.

Több lelkes táncos társával egyik megalapítója volt a magyar táncházmozgalomnak. Sok évtizede munkásságáért számos kitüntetésben részesült.

A családja által közzétett közleményében ez olvasható:

Kivételesen nagyszerű, gazdag, robbanékony és termékeny életét az utolsó pillanatig szellemi frissességben töltötte; idén áprilisban a Táncháztalálkozón még több száz embernek tartott tánctörténeti előadást.”
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.