2019. január 9., 18:29

Egy nemzet orvosa volt – Buga László emlékezete

Gyerekkoromban, amikor még csak a rádió jelentette számunkra a kapcsolatot a nagyvilággal, általában a Kossuth Rádió műsorait hallgattuk. Egyszer a sok „pestiesen” megszólaló hang között egy ízes falusi tájszólásra lettem figyelmes. Apám is ott volt és megjegyezte, hogy ő ismeri ezt a férfit, Buga doktort, aki szülőfaluja tőszomszédságában, Muzslán volt orvos a II. világháború alatti években.

buga-konyve.jpg
Galéria
+10 kép a galériában

A hetente jelentkező orvosi tanácsait ettől fogva rendszeresen hallgattam, de az is érdekelt, hogyan került a Párkány melletti faluból végül Budapestre. Életének első harmada a Felvidéken telt el. 1906. február 7-én Ebeden született, édesapja, Bukovszky Gyula a faluban volt néptanító, édesanyja, Nemesszeghy Gizella pedig tanítónő. Feljegyezték róla, hogy a „tanító Laci” jó eszű, de eléggé szertelen gyerek volt. Egy alkalommal például egy propellerrel felszerelt mosóteknőben „ereszkedett le” a háztetőről. Komáromban kezdte, majd Budapesten fejezte be a gimnáziumot.

Ezt követően néhány évig gyógyszerészgyakornokként dolgozott előbb Esztergomban, a Takács patikában, majd Szőgyénben. Ebben az időben kezdett el verseket írni, első köteteit (Tavaszi ünnep. Bukovszky László versei, Érsekújvár, 1925; Fekete akkordok, Párkány, 1928) még Bukovszky László néven jegyezte, később vette fel a Buga vezetéknevet. Az orvosi diplomát a szegedi Ferenc József Tudományegyetemen szerezte 1938-ban (több lexikonban Budapest szerepel, tévesen), és még ebben az évben a Tisza parti városban kötött házasságot Czeglédi Ilonával, akitől négy gyermeke született: László, István, Mária és Detti. Orvosként első munkahelye a szülőfaluja melletti Muzsla lett, ahol a II. világháború végéig szolgált körorvosként. A körzetébe tartozott Ebed és a Muzslától északra található Béla község is. Az írás szenvedélye orvosként is tovább munkált benne, és 1941-ben egy újabb verskötettel lepte meg az olvasókat. Ennek a címe igen beszédes: Dalol az orvos, mesél a kórház, és Szegeden jelent meg. Tulajdonképpen versekben megragadott pillanatképek ezek a kórházi munka mindennapjairól kezdve a nővérek odaadó fáradozásával egészen az elhunyt boncolásának költői leírásáig.

Ez a verskötet Szegeden jelent meg
Ez a verskötet Szegeden jelent meg

A világháború után Magyarországra került és előbb Tokodon (szülőfalujával szinte „átellenben”, a Duna jobb partjától néhány kilométerre) működött, majd Vas megyében Szombathelyen és Körmenden szolgált. Sokat járta a falvakat és a tanyavilágot. Ekkor döbbent rá igazán arra, milyen fontos lenne a gyógyító munka mellett az orvosi felvilágítás is, hiszen a tanulatlan emberek többnyire az alapvető higiéniai ismereteknek is híján vannak, babonákban hisznek, és még a legegyszerűbb kezelési módokkal sincsenek tisztában. Az 1940-es évek végétől rendszeresen közre adta a különböző lapokban és újságokban orvosi tanácsait és felvilágosító cikkeit, amelyeket igyekezett könyvekbe rendezve is megjelentetni.

Egy róla készült karikatúra
Egy róla készült karikatúra

Közel félszáz könyvet publikált, ezek között azonban nemcsak a laikusok számára is közérthető nyelven írt füzetek és munkák találhatók, hanem kollégákkal közösen létrehozott szakkönyvek is. Buga doktor nem volt szaktudós, de felvilágosító és ismeretterjesztő munkásságával egy egész nemzetet oktatott a helyes, egészséges életmódra, és tanácsaival segítette a várandós nőket, a különböző betegségekben (cukorbetegség, magas vérnyomás, vérszegénység stb.) szenvedőket. Általában olyan problémákkal foglalkozott, amelyeket az olvasók és a rádióhallgatók hozzá írt leveleiben (ezekből sok ezret kapott) vetettek fel. Több lapnak és újságnak volt a külső munkatársa, rovatvezetője (Szabad Föld, Élővilág, Egészség stb.), de a legtöbben a rádióból ismerték, hiszen közel három és fél évtizeden át hétről hétre jelentkezett orvosi tanácsaival.

Állítólag egy tanyasi parasztember mondta: „Buga doktor? Az nincs is, az csak ki van találva.” Valóban, ha nem lett volna, ki kellett volna találni, de ő maga találta ki maga számára ezt a feladatot, és ezzel példát mutatott másoknak is. Gyakran hívták őt előadni vagy inkább beszélgetni falusi kultúrházakba, iskolákba, és mindenütt nagy szeretet, tisztelet övezte. A söptei Czeglédy Gyula, aki 93 éves korában hunyt el, életéről készült feljegyzéseiben így örökítette meg Buga doktor látogatását a faluban 1964-ben: „Hamarosan beléptünk a nagyterembe, s amikor meglátták az én kedves falumnak a dolgozói a vendégeket, tapsviharral fogadták őket, majd felkísértem a színpadra Laci bácsit. Baráti szeretettel köszöntöttem, bemutattam a közönségnek a már úgyis ismert Buga doktort, csak még személyes találkozásunk nem volt. Laci bácsi megköszönte a kedves magyaros vendégfogadást, pár szóval jelezte a jövetelét, majd kérdést intézett a hallgatóság felé, hát mire is kíváncsiak a söpteiek, miről beszéljen. Erről is, arról is – na majd akkor elkezdem... Közben a Laci bácsi elővette a maga kis füstölő furulyáját – a csibak pipáját, megtömte, de egyben elnézést is kért, de úgy érzi, ha pipálhat előadás közben, akkor nem előadás lesz itt, hanem elbeszélgetés, ahogyan a családban szokott lenni (...) Minden szava mélyen beült a hallgatóságnak a lelkébe, szívták magukba Laci bácsinak sok-sok tapasztalati bölcsességét, amikor mákgubóból főzött teával altatták el a nagyanyák a síró csecsemőt, ez használt neki, mert úgy elaludt, alig lehetett felkelteni, tele ópiummal... Beszélt a pókhálóval gyógyító javasasszony babonaságáról, majd a tehéntrágyával gyógyító hiedelemről (gyerekkoromban engem is borogattak friss tehénszarral), beszélt a sok-sok babonás szokásokról, amikben ugyan néha akadt egy-egy igazság, tapasztalat is.”

Egyik könyvében (Orvosnaplómat még mindig írom) emlegeti szülőfaluját is: „Haldoklik Ebed, mert az egykori Párkány Štúrovóvá válva most falja be, és elhiteti vele, hogy jobb lesz neki. Talán el is hiszi. A házak terebélyesednek és ágaskodnak. Gépkocsik szundikálnak az udvarokban. Egy megfiatalodott házban öreg ónémet ágy. Abban születtem. A temetőben meg sír. Felirata: Két élet egy cél. Az öregeim. Századfordulói néptanítók. Engem városba rántott a sors. A falu színtartóbb, nyíltszívűbb, emberibb.”

2006-ban, születésének 100. évfordulója alkalmából szülőfalujában emléktáblát avattak, így tisztelegve munkássága előtt. Most, halálának 31. évfordulóján (1988. január 9-én, 82 éves korában hunyt el Budapesten) legalább ezzel az írással emlékezzünk rá.

Emléktáblája szülőfalujában
Emléktáblája szülőfalujában

buga-konyve.jpg
Galéria
+10 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.