Egy nemzet orvosa volt – Buga László emlékezete

Lacza Tihamér 2019. január 09., 18:29

Gyerekkoromban, amikor még csak a rádió jelentette számunkra a kapcsolatot a nagyvilággal, általában a Kossuth Rádió műsorait hallgattuk. Egyszer a sok „pestiesen” megszólaló hang között egy ízes falusi tájszólásra lettem figyelmes. Apám is ott volt és megjegyezte, hogy ő ismeri ezt a férfit, Buga doktort, aki szülőfaluja tőszomszédságában, Muzslán volt orvos a II. világháború alatti években.

Buga László könyve címlapján

A hetente jelentkező orvosi tanácsait ettől fogva rendszeresen hallgattam, de az is érdekelt, hogyan került a Párkány melletti faluból végül Budapestre. Életének első harmada a Felvidéken telt el. 1906. február 7-én Ebeden született, édesapja, Bukovszky Gyula a faluban volt néptanító, édesanyja, Nemesszeghy Gizella pedig tanítónő. Feljegyezték róla, hogy a „tanító Laci” jó eszű, de eléggé szertelen gyerek volt. Egy alkalommal például egy propellerrel felszerelt mosóteknőben „ereszkedett le” a háztetőről. Komáromban kezdte, majd Budapesten fejezte be a gimnáziumot.

Ezt követően néhány évig gyógyszerészgyakornokként dolgozott előbb Esztergomban, a Takács patikában, majd Szőgyénben. Ebben az időben kezdett el verseket írni, első köteteit (Tavaszi ünnep. Bukovszky László versei, Érsekújvár, 1925; Fekete akkordok, Párkány, 1928) még Bukovszky László néven jegyezte, később vette fel a Buga vezetéknevet. Az orvosi diplomát a szegedi Ferenc József Tudományegyetemen szerezte 1938-ban (több lexikonban Budapest szerepel, tévesen), és még ebben az évben a Tisza parti városban kötött házasságot Czeglédi Ilonával, akitől négy gyermeke született: László, István, Mária és Detti. Orvosként első munkahelye a szülőfaluja melletti Muzsla lett, ahol a II. világháború végéig szolgált körorvosként. A körzetébe tartozott Ebed és a Muzslától északra található Béla község is. Az írás szenvedélye orvosként is tovább munkált benne, és 1941-ben egy újabb verskötettel lepte meg az olvasókat. Ennek a címe igen beszédes: Dalol az orvos, mesél a kórház, és Szegeden jelent meg. Tulajdonképpen versekben megragadott pillanatképek ezek a kórházi munka mindennapjairól kezdve a nővérek odaadó fáradozásával egészen az elhunyt boncolásának költői leírásáig.

Ez a verskötet Szegeden jelent meg

A világháború után Magyarországra került és előbb Tokodon (szülőfalujával szinte „átellenben”, a Duna jobb partjától néhány kilométerre) működött, majd Vas megyében Szombathelyen és Körmenden szolgált. Sokat járta a falvakat és a tanyavilágot. Ekkor döbbent rá igazán arra, milyen fontos lenne a gyógyító munka mellett az orvosi felvilágítás is, hiszen a tanulatlan emberek többnyire az alapvető higiéniai ismereteknek is híján vannak, babonákban hisznek, és még a legegyszerűbb kezelési módokkal sincsenek tisztában. Az 1940-es évek végétől rendszeresen közre adta a különböző lapokban és újságokban orvosi tanácsait és felvilágosító cikkeit, amelyeket igyekezett könyvekbe rendezve is megjelentetni.

Egy róla készült karikatúra

Közel félszáz könyvet publikált, ezek között azonban nemcsak a laikusok számára is közérthető nyelven írt füzetek és munkák találhatók, hanem kollégákkal közösen létrehozott szakkönyvek is. Buga doktor nem volt szaktudós, de felvilágosító és ismeretterjesztő munkásságával egy egész nemzetet oktatott a helyes, egészséges életmódra, és tanácsaival segítette a várandós nőket, a különböző betegségekben (cukorbetegség, magas vérnyomás, vérszegénység stb.) szenvedőket. Általában olyan problémákkal foglalkozott, amelyeket az olvasók és a rádióhallgatók hozzá írt leveleiben (ezekből sok ezret kapott) vetettek fel. Több lapnak és újságnak volt a külső munkatársa, rovatvezetője (Szabad Föld, Élővilág, Egészség stb.), de a legtöbben a rádióból ismerték, hiszen közel három és fél évtizeden át hétről hétre jelentkezett orvosi tanácsaival.

Állítólag egy tanyasi parasztember mondta: „Buga doktor? Az nincs is, az csak ki van találva.” Valóban, ha nem lett volna, ki kellett volna találni, de ő maga találta ki maga számára ezt a feladatot, és ezzel példát mutatott másoknak is. Gyakran hívták őt előadni vagy inkább beszélgetni falusi kultúrházakba, iskolákba, és mindenütt nagy szeretet, tisztelet övezte. A söptei Czeglédy Gyula, aki 93 éves korában hunyt el, életéről készült feljegyzéseiben így örökítette meg Buga doktor látogatását a faluban 1964-ben: „Hamarosan beléptünk a nagyterembe, s amikor meglátták az én kedves falumnak a dolgozói a vendégeket, tapsviharral fogadták őket, majd felkísértem a színpadra Laci bácsit. Baráti szeretettel köszöntöttem, bemutattam a közönségnek a már úgyis ismert Buga doktort, csak még személyes találkozásunk nem volt. Laci bácsi megköszönte a kedves magyaros vendégfogadást, pár szóval jelezte a jövetelét, majd kérdést intézett a hallgatóság felé, hát mire is kíváncsiak a söpteiek, miről beszéljen. Erről is, arról is – na majd akkor elkezdem... Közben a Laci bácsi elővette a maga kis füstölő furulyáját – a csibak pipáját, megtömte, de egyben elnézést is kért, de úgy érzi, ha pipálhat előadás közben, akkor nem előadás lesz itt, hanem elbeszélgetés, ahogyan a családban szokott lenni (...) Minden szava mélyen beült a hallgatóságnak a lelkébe, szívták magukba Laci bácsinak sok-sok tapasztalati bölcsességét, amikor mákgubóból főzött teával altatták el a nagyanyák a síró csecsemőt, ez használt neki, mert úgy elaludt, alig lehetett felkelteni, tele ópiummal... Beszélt a pókhálóval gyógyító javasasszony babonaságáról, majd a tehéntrágyával gyógyító hiedelemről (gyerekkoromban engem is borogattak friss tehénszarral), beszélt a sok-sok babonás szokásokról, amikben ugyan néha akadt egy-egy igazság, tapasztalat is.”

Egyik könyvében (Orvosnaplómat még mindig írom) emlegeti szülőfaluját is: „Haldoklik Ebed, mert az egykori Párkány Štúrovóvá válva most falja be, és elhiteti vele, hogy jobb lesz neki. Talán el is hiszi. A házak terebélyesednek és ágaskodnak. Gépkocsik szundikálnak az udvarokban. Egy megfiatalodott házban öreg ónémet ágy. Abban születtem. A temetőben meg sír. Felirata: Két élet egy cél. Az öregeim. Századfordulói néptanítók. Engem városba rántott a sors. A falu színtartóbb, nyíltszívűbb, emberibb.”

2006-ban, születésének 100. évfordulója alkalmából szülőfalujában emléktáblát avattak, így tisztelegve munkássága előtt. Most, halálának 31. évfordulóján (1988. január 9-én, 82 éves korában hunyt el Budapesten) legalább ezzel az írással emlékezzünk rá.

Képgalériánk:
Emléktáblája szülőfalujában

0 HOZZÁSZÓLÁS