Egy muszlim uralkodó, aki a csillagokat akarta meghódítani

Lacza Tihamér 2019. október 27., 21:39

Napjainkban a Közép-Ázsiából érkező hírek leginkább a különböző népcsoportok közötti konfliktusokról, az országokat vezető hatalmasságok korrupciójáról és önkényeskedéseiről szólnak. Ez a térség persze az elmúlt évszázadokban is gyakran volt színhelye véres csatáknak, hódító szándékoknak és végnélküli hatalmi harcoknak.

Ulug bég szobra Fotó: Archívum

Közép-Ázsia jelentős részét a 20. században egészen az 1990-es évekig a Szovjetunió birtokolta, de a fokozatosan önállósuló tagköztársaságok még ma is sokban függenek Oroszországtól és társadalmi rendszereik, noha demokratikusnak nevezik magukat, általában a személyi kultuszon alapuló kommunista diktatúrákra emlékeztetnek. Ez nem kizárólag szovjet örökség, így épültek fel már sok évszázaddal ezelőtt is.

A csillagvizsgáló rekonstrukciója maketten

Az egymást követő zsarnokok sorában persze időnként felbukkant egy-egy kivételes egyéniség is, aki a területszerzésnél többre tartotta a művészetek, a tudomány és a kultúra ápolását és komoly szellemi életművet is hagyott maga után. Ilyen uralkodó volt Üzbegisztánban, Szamarkandban Ulug bég (teljes nevén Mirza Muhammad Tarag’ ay Ulug’bek), aki a nagy hadvezér és hódító Timur Lenk unokája volt. 625 esztendeje, 1394. március 22-én született a mai Irán területén. Amikor nagyapja 1405 februárjában elhunyt, fiának, Sáhrunak viszonylag gyorsan sikerült levernie a lázadó „kiskirályokat” és egyben tartania az apja által létrehozott hatalmas kiterjedésű birodalmat. A mai Afganisztánban található Heratot tette meg fővárosnak, 15 éves fiára pedig a Szamarkand székhelyű emírség irányítását bízta.

A több mint 40 méter átmérőjű kvadráns Fotó: Archívum

Ulug bégnek ez a döntés kedvére való volt, mert tulajdonképpen apja irányította a birodalmat, ő pedig hódolhatott kedvteléseinek. Szerette az irodalmat, maga is verselt és történelmi tanulmányokat is írt, de udvarában szívesen látta a tudós embereket is. Nagyapjával ellentétben nem szervezett hódító hadjáratokat, bár emírsége védelmére mindig gondot fordított, és időnként arra kényszerült, hogy a hadak útjára lépjen és 1425-ben meghódította Taskentet is. Jobban szerette viszont, ha az országában fekvő városok gyarapodtak, számos középületet emeltetett és a nagyobb városokban (Szamarkand mellett Buharában és Gizsduvanban) medreszéket, afféle főiskolákat is alapított, amelyek építészeti szempontból is figyelemre méltó alkotások.

Ulug bég Fotó: Archívum

Már Ulug bég édesapja is szerette a könyveket, ami nem volt éppen megszokott az uralkodók esetében, fia azonban tovább gyarapította a könyvtárat, amelyben arabra fordított görög tudományos művek, így csillagászati munkák is voltak. Egyik idősebb tudós pártfogoltja, Dzsemid al-Kasi (kb. 1350-1436), aki jeles csillagász volt ösztönözte arra, hogy alapítson egy csillagászati iskolát. A muszlim világban már évszázadok óta épültek csillagvizsgálók és Ulug bég is fontosnak érezte, hogy az iskolának legyen obszervatóriuma is. 1420-ban kezdték építeni a szamarkandi csillagdát és 1428 táján fejezték be. A maga nemében egy különleges és impozáns épület volt. Az itt végzett megfigyelések pontosabbak volt, mint a nagy példakép, Ptolemaiosz adatai. Ezt elsősorban a csillagvizsgáló rendkívül nagyméretű műszereivel sikerült elérni. A legfontosabb berendezése egy 40,21 m sugarú kvadráns volt, amelyen a fokjelölések 70 cm-re voltak egymástól. A műszer egy része 10 méternyire a föld alatt helyezkedett el. A kvadránst a meridián (délkör) síkjában rögzítették és a kulmináló csillagok koordinátáit mérték.

Az Oxfordonban 1665-ben kiadott csillagkatalógus Fotó: Archívum

Maga az obszervatórium egy 30 m magas, háromszintű épület volt. A csillagvizsgálóban a kor színvonalának megfelelő más műszerek és berendezések is voltak (armilláris szférák, asztrolábiumok, egy márvány szextáns stb.). Ulug bég – a muszlim tudósok hagyományait követve – csillagkatalógust és táblázatokat is szerkesztett, ezek 1018 (vagy 1019) csillag adatait tartalmazták. A Nap, a Hold és az öt akkor ismert bolygó (Merkúr, Vénusz, Mars, Jupiter és Szaturnusz) mozgásának előrejelzései is nagyon megbízhatók voltak, a napév hosszára 365 nap, 5 óra, 49 perc, 15 másodperc értéket kapott, ami alig tér el a ma ismert adatoktól.

Az obszervatórium ma Szamarkand egyik látványossága Fotó: Archívum

Ez a munka Európában, Oxfordban is megjelent – igaz jókora késéssel, 1665-ben, amikor Tycho Brahe dán csillagász jóvoltából már pontosabb adatok álltak rendelkezésre, de Ulug bég munkájának értékéből ez a körülmény semmit nem von le, már csak azért sem, mert Szamarkandban Kopernikusz előtt száz évvel már gyanították, hogy nem a Föld áll a világmindenség középpontjában. Csak a teljesség kedvéért, a mérések értékeléséhez olyan trigonometrikus táblázatokat állítottak össze, amelyek a kilencedik tizedeshelyig pontosak. Az 1440-ből való Gurgani zidzs címen megjelent munka ívpercenként közli a szinusz és a tangens értékeket.

A csillagda metszete Fotó: Archívum

A szamarkandi csillagvizsgálóban működő tudósok komolyan vették a feladatukat és ez a muzulmán papok körében rosszallást keltett. Ezt használta ki Ulug bég hatalomra éhes fia, aki apjánál jóval harciasabb alkat volt és nem különösebben rajongott a tudományokért sem. Összefogott a konzervatív erőkkel és a hatalom megszerzése érdekében még az apagyilkosságtól sem riadt vissza. Amikor Ulug bég mekkai zarándoklatra indult egy bérgyilkossal 1449. október 27-én (570 éve) eltetette láb alól. A szamarkandi csillagvizsgáló a zavaros események sodrában beszüntette tevékenységét, az arra felé szüntelenül kavargó homok pedig fokozatosan betemette. Impozáns maradványait csak 1908-ban találták meg és 1941-től kezdték módszeresen feltárni és konzerválni. Ugyanebben az évben bukkantak Ulug bég sírjára is egy mauzóleumban, amelyet még Timur Lenk építtetett.

Képgalériánk:
A csillagda bejárata előtt három nyelvű tábla tájékoztatja a látogatókat Fotó: Archívum

0 HOZZÁSZÓLÁS