Egy elmaradt párbaj
A Vay nemzetség képviselőiről az első hiteles források 1295-ből valók. A nemzetség az évszázadok során fokozatosan emelkedett a társadalmi ranglétrán. A grófi címet történetünk hősének édesapja, Vay Ábrahám (1789–1855) kapta I. Ferenc magyar királytól.
Róla érdemes tudni, hogy Széchenyi István után második felajánlóként 8000 forinttal járult hozzá a Magyar Tudós Társaság (MTA) alapításához. 12 gyermeke volt, hét fia közül talán a legismertebb gróf Vay Dániel (1820–1893), aki ígéretes politikusként, tehetséges szónokként tűnt fel a pozsonyi diétán, és fokozatosan a radikális ifjak egyik vezéralakja lett, Wesselényi Miklós és Kossuth Lajos híve. Széchenyi Istvánnal azonban nem volt túlságosan jó a kapcsolata, a legnagyobb magyar eléggé rossz véleménnyel volt róla, és ezt Naplójában is több alkalommal említette.
Egyes vélemények szerint Vay Dániel akár Kossuth méltó társa is lehetett volna idővel, a Pesti Hírlapban megjelent cikkei és országgyűlési beszédei nagy visszhangot keltettek.
Ez a növekvő népszerűség a bécsi titkosrendőrségnek is szemet szúrt, és különböző manőverekkel igyekezett ellehetetleníteni őt. Végül egy ma már nehezen értelmezhető ügy miatt került olyan helyzetbe, hogy kihívták párbajra.
Az eset az utolsó rendi országgyűlés főrendi táblájának 1848. január 14-i ülésnapján történt.
Vay Dániel az ellenzék vezérszónokaként kissé félreérthetően reagált Waldstein János felszólalására, aki az ülésről a betegsége miatt éppen hiányzó Eszterházy hercegre hivatkozva fejtette ki véleményét. Vay értelmezése szerint Waldstein azzal akarta befolyásolni a képviselőket, hogy az ügyben (az adózásról szóló vita folyt) Eszterházy ugyanúgy szavazott volna. Az Országgyűlési Naplóban rögzített szópárbajt nem lehetett így értelmezni, de nem volt ez akkora konfliktus, hogy vért kívánt volna. Waldstein azonban az ülést követően sértve érezte magát, s párbajra hívta ki Vay Dánielt, aki – talán kissé elhamarkodottan – elfogadta azt.
Waldsteinről persze sokan tudták, hogy szívesen provokál, és nemcsak jó kardvívó, hanem kiváló lövész is.
Korábban Kossuthot is párbajra hívta, ő azonban kitért ez elől, mondván, hogy amíg az országgyűlés tart, ő Pest megye követeként végzi a dolgát. Majd ha véget ér a diéta, akkor foglalkozik az üggyel. A párbajozás akkoriban már tiltott dolognak számított, legfeljebb a „párbajképes” arisztokraták rendezték így vitás ügyeiket.
Az, hogy Waldstein párbajra hívta ki Vayt, elsősorban a bécsi udvar óhajára történt. Szerették volna elhallgattatni az ellenzék egyik legtehetségesebb szószólóját.
Az esetről több beszámoló is született, sőt a maga módján Jókai Mór is megörökítette Kárpáthy Zoltán című regényében. A készülő párbajról Vay Dániel ifjú felesége, néhány hónapos kisgyermekük édesanyja is tudomást szerzett, és könyörgéssel, öngyilkosságot is kilátásba helyezve igyekezett férjét lebeszélni a végzetes duellumról. Ennek hatására Vay elállt a párbajtól.
Közölte ezt a segédeivel, akik értetlenül fogadták a döntést, elvégre egy ilyen lépés szégyent hoz nemcsak a megfutamodóra, hanem az elvbarátaira is.
Vay Dániel a családjával szinte elmenekült Pozsonyból, és ezzel lényegében véget ért ígéretesen induló politikai karrierje.
Az eset még sokáig rezonált a lapokban, és a társaságokban is beszédtéma volt. Vay csak 1851-ben tért haza Párizsból, s bár később képviselő is volt, a politikában már nem játszott szerepet. Írt egy háromkötetes összefoglalót Magyarország történelméről, és elsősorban Debrecen irodalmi életében vett részt.
Megjelent a Magyar7 2021/25. számában.
