2019. július 31., 14:53

Az utókornak tovább kell őriznie Kéménd hagyatékait

A kéméndi Tájház Polgári Társulás egész évben végzett munkáját nemcsak a falu, hanem az összes ide ellátogató vendég nagyra becsüli. A múzeumba belépve értékes, magas színvonalon megőrzött kincseket találok. A társulás tagjai örömmel vezetnek körbe, és mesélnek közelmúltban elért sikereikről.

Kéménd tájház
Galéria
+5 kép a galériában
Fotó: Tóth Kitti

Kéménden található a Garammenti kurtaszoknyás falvak leggazdagabb tájháza. A kis falucskában az összes megőrzött ruhadarabot, használati cikket, írásos hagyatékot szép emlékként tartják fent. A siker a múzeum rendezettségében, vezetői és tagjai jól tájékozottságában rejlik. 

A 2007-ben Csuka Mária által alapított Tájház 2016-ban új épületet kapott. A társulás tagjai azóta az eddigieknél is nagyobb lelkesedéssel tevékenykednek a hagyományok, szokások, valamint a tárgyi emlékek megőrzéséért. 

,,Elsősorban turista csoportok fogadásával folalkozunk, akiknek frissen sütött pogácsa, finom bor és tea mellett mutatjuk be a Tájházat. Emellett különböző rendezvényeken is résztveszünk, ahol együtt dolgozunk a falu többi társulásával“- mondta el Bankházy Angelika, a társulás egyik vezetője. 

Fotó:  Tóth Kitti

A Tájház leginkább felvidéki és magyarországi turisták érdeklődsét keltette fel eddig, azonban fogadtak már Lengyelországból és Ukrajnából érkező vendégeket is. Amikor épp nem érkeznek látogatók a múzeumba, a falu társulásai többek között vidófelvételen örökítik meg elődeik népi szokásait, jellegzetes mozzanatait. Terítékre került már a tollfosztás, májfaállítás, biracskészítés (kőtés), kenyér- és lepénysütés. Az elkészült finomságok pedig újabb jó célt szolgáltak, hiszen szétosztásra kerültek a falu idős lakosai között, akik már nem tudják ezeket a hagyományos ételeket sajátkezűleg elkészíteni. 

A nemrégiben történt vezetőségváltás miatt még keresik az útirányt a jövőre nézve. A minden évben megrendezésre kerülő nyári kézműves tábor azonban nem maradhat el, hasonlóképp a karácsonyi vásár sem. Mindemellett kitűzték célul egy foglalkozás sorozat elindítását, ahol a gyerekek megismerhetik elődeik történeteit, népdalokat, táncokat, népi játékokat sajátíthatnak el.

A szerző a Pro Media Alapítvány újságíróutánpótlás-képzésének gyakornoka

Kéménd tájház
Galéria
+5 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.