2019. május 17., 22:54

Az elemeket terelő vegyész és bűvös táblázata, na meg a dunaszerdahelyi sulisok

Ebben az esztendőben Dmitrij Ivanovics Mengyelejevre két évforduló kapcsán is emlékeznünk kell. A kiváló orosz vegyész 185 éve, 1834. február 8-án született (az akkor használatos orosz naptár szerint 1834. január 27-én) és 150 éves zseniális műve, az elemek periódusos rendszere, amelyről először 1869-ben közölt egy dolgozatot.

mengyelejev-foto.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Fotó: Archívum

E sorok írója egy könyvet is összeállított a kémiai elemekről és a periódusos táblázat születéséről, ezért semmiképp nem szeretné az olvasókat a részletekkel fárasztani, csupán arra hívná fel a figyelmet, hogy ez még ősi változatában is olyan sok inspirációt adott a kutatóknak, hogy megalkotóját akár a modern kémia megteremtőjének és az utána pályára lépő vegyésznemzedékek mesterének is tekinthetnénk.

A táblázat születésekor mindössze 63 elemet ismertek a vegyészek, a többit csak később fedezték fel vagy állították elő mesterségesen. Maga Mengyelejev számos, addig ismeretlen elem létezését is megjövendölte, elég pontosan meghatározva kémiai és fizikai tulajdonságaikat. Napjainkban a táblázatban 118 elem található és most már azt is elmondhatjuk, hogy mindegyiknek becsületes neve is van. 94 elem megtalálható a természetben vagy a laboratóriumokban (néhányukat mesterségesen állították elő), a maradék 24 olyan rövid életű, hogy csak a másodperc töredékéig léteznek és a természetben valószínűleg csak az ősrobbanást követő másodpercekben fordultak elő.

Ilja Rjepin festménye Mengyelejevről
Ilja Rjepin festménye Mengyelejevről
Fotó:  Archívum

Az elemek periódusos rendszerét bemutató táblázat minden iskolában ott lóg valamelyik tanteremben, de az elmúlt évtizedekben többször is le kellett cserélni egy újabbra, mert a 104 feletti rendszámú elemek már nemcsak elméleti lehetőségként szerepeltek a tankönyvekben, hanem sorra testet öltöttek a részecskegyorsítókban és az elmés ütköztető berendezésekben. Az elemek periódusos rendszere a vegyészek számára az alfa és az ómega, de még azok is, akik nem szívelik különösebben a vegytant, ha kelletlenül is, de valamiképp megbarátkoztak vele. Egy jól elkészített táblázat akár még esztétikai élményt is nyújthat, sőt többen megpróbálkoztak egy nem hagyományos táblázatot is összeállítani, ezek sok esetben nagyon tanulságosak.

A dunaszerdahelyi Szabó Gyula Alapiskola tanulói most egy érdekes kísérletre készülnek. Ez nem a laboratóriumban történik majd, hanem a szabad ég alatt és az eredménye igazából a levegőből lesz majd jól látható, mondjuk egy drónra szerelt kamera segítségével. Arra gondoltak ugyanis, hogy 118 tanuló létrehoz egy alakzatot, mindegyikük egy táblán az ég felé mutatja majd a számára kijelölt kémiai elem vegyjelét és így „életre keltik” az ország legnagyobb periódusos táblázatát. Akit ez érdekel, szakítson időt magának 2019. május 20-án és lehetőleg már 10 óra előtt legyen az iskolában, hogy élőben szemtanúja lehessen a nagy látványosságnak. Remélhetőleg az időjárás is kegyeibe fogadja majd a gyerekeket, hiszen eredetileg május 15-én szerették volna megvalósítani ezt az érdekes ötletet, csak akkor az eső és az erős hideg szél miatt el kellett halasztani a kísérletet.

Meghívó
Meghívó
Fotó:  Archívum

mengyelejev-foto.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.