2018. július 30., 08:40

Amikor a ruha elárulta, ki hová való

Harmadik éve invitálja a Csemadok bényi alapszervezete népviseleti fesztiválra a szűkebb és tágabb régió hagyományőrzőit. A rendezvény kezdeményezője a Koczka házaspár, akiknek köszönetet mondott a falu polgármester asszonya, Čákvári Éva, valamint Kantár Éva a Csemadok Érsekújvári Területi Választmányának elnöke azért, hogy ilyen sokat tesznek népi kultúránk fennmaradásáért.

nepviseleti-1-bokor.jpg
Galéria
+8 kép a galériában

Koczka Gyula elmondta, hiánypótló fesztivál ez, mert ma már egyre kevesebb azon rendezvények száma, ahol szemrevételezhetjük egymás népviseletét, rácsodálkozhatunk a jellegzetességekre, ahol arra ösztönözhetjük a fiatalokat, hogy bátran öltsék magukra elődeik viseletét. "Itt helyben is e találkozó hatására alakult meg a menyecske tánc- és énekcsoport" - tette hozzá Koczka Gyula.

A kultúrparkba való bevonulás után a csoportok sorra bemutatták népviseletüket, mit viseltek a fiatalok, mit az öregek, miben jártak a téli, miben a nyári időszakban, milyen volt az ünnepi (templombajáró) és milyen a hétköznapi ruha. A csúziak, fűriek és dunamocsiak elmondták, náluk korán úrias lett a viselet, míg más tájakon az 1960-as vagy még további évekig is megmaradt.

Koczka Katalin, azon kevesek egyike, aki nem csak ismeri, de meg is tudja varrni a bényi viseletet. Mint tudjuk, Bény a hat kurtaszoknyás falu egyike - ilyen híres, hosszított derekú viselettel csak kevesek büszkélkednek. Bemutatta a bényi menyasszonyt a tornyos rezgő koszorúval, elmesélte, hogy a lányok és a fiatal asszonyok csörgős, forgatható (jobb és bal lábra egyaránt húzható) piros csizmát hordtak, de csak addig, amíg első gyermekük meg nem született. Onnantól a fiatalasszony eltette a csizmát az ő lányának. Elmondta, a férfiak Bényben muskátlit tűztek a kalapjuk mellé, kék gombos fehér ingjükről lehetett őket megismerni és még sok más érdekességet.

A találkozó további részében a kultúrcsoportok énekekkel, tánccal és jelenetekkel kedveskedtek a nagyérdeműnek. Mindamellett, hogy kevesebben jöttek el a találkozóra, mint az elmúlt években, mert a környéken több helyen is rendezvények voltak (ami ráirányította a figyelmet arra, hogy a jövőben jobban össze kell hangolni a régiós programokat), vígan voltak, találkoztak, ismereteket szereztek, szórakoztak és szórakoztattak.

A rendezvényt Magyarország Kormánya, Nyitra megye és a helyi önkormányzat támogatta.

Čákvári Éva, Koczka Katalin, Koczka Gyula
Čákvári Éva, Koczka Katalin, Koczka Gyula

nepviseleti-1-bokor.jpg
Galéria
+8 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.