„Aki szeretettel ölt tűjével…” , avagy hogyan készítsünk népviseletet
A Hagyományok Háza népviseletkészítő tanfolyamot tartott Szamoskéren. A háromnapos képzés egy hatodik éve folyó program fontos állomása, amire ezúttal Kárpátaljáról és Délvidékről érkeztek hallgatók.
Első alkalommal érkeztek összevont népviseletkészítő tanfolyamra október 13-án Kárpátaljáról és Délvidékről a korábbi továbbképzések résztvevői.
A tizenkét vendég elméleti és gyakorlati oktatásban részesült, a jó hangulatú találkozó egyben a szakmai kapcsolatokat is erősítette, s a szervezők közösségépítő szerepét is hangsúlyozták.
„Szamoskér ad otthont a találkozónak – fejti ki bevezetőjében Vörös Zsuzsanna, a Hagyományok Háza Hálózati Osztályának munkatársa, a tanfolyam háziasszonya. – Eredetileg Kárpátaljára terveztük a találkozót, de az ismert események miatt nem vállaltuk az utazást. A kárpátaljai tanfolyamok korábbi hallgatói közül viszont heten érkeztek a határhoz közeli településre. Egy újabb ötlettől vezérelve megszólítottuk a vajdasági kollégákat is, akik örömmel csatlakoztak a csapathoz. Ezúttal az érkezők egy nagyon izgalmas, a gyors varrógépi mozgásra utaló, úgynevezett ’nyargalásos’ technikát tanulják, először egy táskát, ezt követően egy férfimellényt készítenek.”
Szamoskér története a XIII. századra tekint vissza, az egykori falu romjait hatszáz négyzetméteren tárták fel, de a terület a gátépítés áldozatává vált. A falu közepén álló 1780-ban épült torony Közép-Európában a legmagasabb, kizárólag fából készített építmény volt. A református falu két püspököt is adott az egyházkerületnek. A mostani foglalkozásokat – nem véletlenül – a Liget Vendégház és Táborban, a Kárpát-medencei táncházmozgalom emblematikus helyszínén szervezték.
Tajti Erzsébet műszaki szakoktató a kezdetektől vesz részt a vajdasági és kárpátaljai képzéseken. A találkozó a tapasztalt szakember előadásával kezdődött, az előzményeket az alábbiakban foglalta össze:
„A tanfolyamot a Hagyományok Háza hirdette meg, s tematikáját is az Intézmény állította össze. Hatodik éve szervezzük, először a fővárosban tartottuk, rá egy évre a Vajdaságba települtünk ki, az elmúlt évben Kárpátaljára is ellátogattunk. A tanfolyamok metodikája megegyezett: mindenekelőtt a résztvevők a magyar népviseletekről kaptak általános tájékoztatást, ezt követően egy huszonnégy munkadarabból álló gyakorlati feladatsort kellett teljesíteni. Nagy figyelmet fordítunk a helyi, valamint az adott térség viseleteire.”
Tajti Erzsébet a jelen levő kollégáival, Borbásné Budai Valériával és Donkóné Birkás Tündével egyetemben 2022-ben Népi iparművész címben részesült. Az elismerést azok a kézműves mesterek kaphatják meg, akik hosszú időn keresztül magas színvonalon alkotnak egy-egy szakágban.
Délvidéken Zentán, a Magyar Művelődési Intézet központjába, a Vajdaság egész területéről érkeztek korábban hallgatók. A szervezők, Kovács Nádi Karolina és Resóczki Vázsonyi Csilla néprajzkutatók hirdették meg a kurzust, a vajdasági települések varrónőit szólították meg, s ennek eredményeként az első csoport húsz fővel indulhatott. Horváth Klára négy éve vesz részt a közös munkában:
„Szakképzett varrónőként végeztem, s a szép szeretete vezérelte mindig munkámat. Egyszer egy tánccsoportnak készítettem viseletet, miközben az unokáim is aktívan táncoltak egy néptánccsoportban. A szakmai fogásokkal viszont még nem voltam teljesen tisztában, ez motivált, hogy a tanfolyamra jelentkezzek, amit sikeresen be is fejeztem. Békéscsabán, egy nemzetközi konferencián is kiállították egy alkalmi kabátomat, később e csinos darabot leányom viselte.”
Kárpátalján tizenhat érdeklődő kapcsolódott be a közös munkába, s a szervezés Ködöböcz-Gerzsenyi Ilona kezét dicséri. Tóth Márta az elmúlt év szeptemberében csatlakozott a „csapathoz.”
„Magánvállalkozóként Nagyszőlősön egy úgynevezett ’hobbi’ boltot vezetek. Az üzlet kétszintes, így az emeleten egy galériát is kialakítottam. A kiállítóterem az ismert festő, Révész Imre nevét viseli, aki a városi temetőben nyugszik. Az általunk elkészített viseletekből egy vándorkiállítás is nyílt, a tárlat e hónap végéig várja a látogatókat.”
A képzés alkalmat adott egy kis varrástörténeti visszatekintésre is. Az 1920-as években a varrás reneszánszát élte a Kárpát-medencében. Az akkori időkben a varrógépgyárak – élen a Singer márkával – fogalommá váltak, a Singer lábbal hajtott modelljei máig keresettek. A magyar családok álmává vált a saját tűzőmasina, a lányok-asszonyok tanfolyamokon tanulták használatát. Móra Ferenc írja nagy szeretettel az egykori idők mestereiről: „Aki szeretettel ölt tűjével öltést öltés után, szeretete kinccsé válik, tűje arannyá.” A jelen tanfolyam hallgatói e tradíció folytatói. Ők ezúttal a már említett márka korszerű változatán dolgoztak.
A tudásra szert tevők életkora széles skálán mozgott és mozog, a legfiatalabb a középiskoláját végezte el, a korelnök hatvan év feletti. A találkozóknak közösségépítő szerepe is figyelemreméltó, a közös téma szeretete hamar összekovácsolja a csoportot.
Magánbeszélgetésre is nyílik lehetőség, ahogy tréfásan említik: „Nemcsak varrnak, főznek is.” A végzők később Messenger-csoportokban tartják a kapcsolatot egymással, s vitatják meg szakmai és más ügyes-bajos dolgaikat.
