A virágportól a növényföldrajzig – Zólyomi Bálint (1908–1997)
A 20. századi magyar botanika négy meghatározó egyénisége – Jávorka Sándor, Soó Rezső, báró Andreánszky Gábor és Zólyomi Bálint – közül kettőnek a Felvidéken ringott a bölcsője. Jávorka Sándor (1883–1961) Hegybányán, Zólyomi Bálint Pozsonyban született. Ezúttal a „kvartett” legifjabbikát, Zólyomit mutatjuk be.
Édesapja vízmérnök volt és nemcsak munkatársa, hanem szomszédja is volt Pozsonyban az olasz származású Enea Lanfranconinak (1850–1895), akiről egy hidat is elneveztek a szlovák fővárosban (hibásan írva a nevét). A kis Bálint Pozsonyban kezdte iskoláit, de az 1918‑as impériumváltást követően Magyarországra került, és Sajópüspökiben sok időt töltött nagyszüleinél. Putnokon fejezte be elemi iskolai tanulmányait, majd Győrben érettségizett. Kiválóan rajzolt, és Klebelsberg Kunó személyesen ajánlotta számára, hogy valamelyik képzőművészeti akadémián tanuljon tovább, de ő Polgár Sándor tanára biztatására a botanika mellett döntött.
Jávorka Sándornál kezdte az egyetemi stúdiumokat Budapesten, majd Debrecenbe került, ahol Soó Rezső diákja, később munkatársa lett. Az 1930‑as évek második felében jobbára díjtalan tanársegédi és múzeumi munkákat végzett, végül szerény fizetésű segédőr lett a Magyar Nemzeti Múzeum Növénytárában. Egykori tanára, Jávorka Sándor ajánlotta be őt 1941‑ben a szegedi Eötvös Kollégium igazgatójának.
1947‑ben visszatért a Növénytárba, és 1950–1966 között igazgatóként vezette az intézményt. Ebben az időszakban kezdték rendszeresen növényföldrajzi szempontból feltérképezni Magyarországot. Ezt a munkát Soó Rezső és Zólyomi Bálint irányította. 1954‑től 1977‑ben történt nyugalomba vonulásáig igazgatója volt az MTA vácrátóti Botanikai Intézetének is.
Zólyomi Bálint a botanika több területén ért el jelentős eredményeket, emellett a klimatológia, az erdészet, a talajtan, a történeti földrajz (paleogeográfia), az ökológia területéről is több dolgozatot publikált. Magyarországon ő kezdte behatóbban alkalmazni a pollenanalízist.
A virágpor ugyanis sokszor hosszú időre megőrződik a talajban, a használati tárgyakon, és elárulja a kutatónak, hogy milyen növények éltek a vizsgált területen egy régi időszakban, esetleg kinyomozható, hogy milyen növényi táplálékot fogyasztottak az akkori emberek.
Györffy György régész‑történésszel éppen a virágporelemzés segítségével sikerült nagyon sok fontos dolgot kideríteniük a honfoglaló magyarságról. Természetesen a növénytakaró időbeli és térbeli alakulása is nyomon követhető ily módon. Az egyes tudományterületek módszereinek ötvözésével nemcsak a botanikusok, hanem az éghajlatkutatók és a földrajztudósok számára is hasznos ismeretek nyerhetők.
Zólyomi egyik fontos kutatási területe volt a különböző növénytársulások (elsősorban a sziklagyepek, lápok, löszpusztagyepek stb.) tanulmányozása. Az erdei növénytársulások vizsgálatával az erdészek elismerését és tiszteletét is kivívta, akik korábban ezzel a témával nem nagyon foglalkoztak.
Ő fedezte fel az Európában csak Kunfehértó térségében található virginiai holdrutát. Tudományos ismeretterjesztéssel is foglalkozott, és gyakran hallatta szavát természetvédelmi kérdésekben is. A Magyar Tudományos Akadémia 1951‑ben levelező, 1970‑ben rendes tagjává választotta. 1997. szeptember 21‑én hunyt el Budapesten.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2018/21. számában.
