A világon a legnagyobb dolog a szerelem - Pajzán történeteket mesélt Szeleczki Mónika
A Csemadok Dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Alapszervezete rendezésében került sor a Pajzán népmesék című mesemondó estre a helyi Csaplár Benedek VMK mozitermében, október 24-én. A terem bejáratánál a Csemadok alapszervezetének nevében Nagy Tibor fogadta a nézőket, de maga a mesemondó is nagy örömmel üdvözölte a régi ismerősöket, rajongókat, akik még a környező járásokból is eljöttek, hogy lássák és hallják őt. Szeleczki Mónikával, a Palócország-Meseország Palóc Mesemondóverseny nívódíjasával a mesemondás után beszélgettünk.
Mikor kezdődött a mesemondás az életedben?
Úgy emlékszem, tízéves koromban álltam először színpadra, amikor kitaláltam és öreganyámnak bejelentettem, hogy én mesemondó leszek. Akkor ő azt mondta, hogy ha már csinálja az ember, akkor próbálja meg rendesen csinálni. Így hát kemény tanulásba kezdtünk otthon, és ő tanította meg velem az első meséket. Ezek után egyre gyakrabban küldtek mesemondó versenyekre, talán úgy látták, hogy van érzékem hozzá. A gimnázium alatt kicsit eltávolodtam ettől a műfajtól. Ciki volt meséket mondani és nem is nagyon hallgatta a korosztályom a történeteket.
Ekkor álltál át a felnőtteknek szóló történetek mesélésére?
A pajzán mesék története konkrétan az egyetemi időszak első éveiben kezdődött. A nyári táborokban a tábortűznél elmondtam egy-két ilyen történetet, és akkor felfigyeltek rá: Hú, ez milyen jó! Tudok-e még többet? Akkor kezdtem ezzel tudatosabban foglalkozni. Nem állítom, hogy a fő profilom a pajzán mesék mondása, de most úgy érzem, hogy a felnőttek körében erre van igény.
Milyen gyakran hallgathatja a közönség a meséidet?
A fellépések száma nagyon változó, nem ez a fő állásom. Jelen pillanatban a Rákóczi Szövetség központi irodájában dolgozom, és a munkám mellett csak amikor időm engedi, akkor tudok mesemondást vállalni. De ma már két mesemondáson is túl vagyok. Délelőtt meséltem a Kodály Zoltán Alapiskolában itt, Dunaszerdahelyen, holnap pedig Padányba megyek, az ottani alapiskolába. Ott egy meseest lesz, a gyerekek bent alszanak az iskolában és nekik mondom az esti mesét, de utána a felnőtteknek is elmondok majd néhány történetet.
Talán kevesen tudják, hogy a népmesék eredendően a felnőtteknek szóltak.
Így van. Aztán kicsit lecsippentettek belőlük, kicsit virágnyelvre fordították, és akkor már éppen jó volt a gyerekek számára. De ezek a mesék, amiket most itt elmondtam, nem az Áronkáknak szólnak, hanem az igazi Áronoknak.
Az elhangzott palóc és székely mesék bővelkedtek a népi humorban és iróniában. Legtöbbjük a szerelemről szólt. Miért ilyen népszerű téma ez a népmesehagyományban?
Mert a világon a legnagyobb dolog a szerelem. "S ha nincs kit szeress, vagy szeretetlen társsal kell hogy élj, az olyan, mintha örökké homályban volnál. De ha van kit szeress, s téged is szeretnek, magad virág vagy, s örökké süt reád a nap."
