A magyar mérnöktársadalom örök büszkesége
A címben idézett jellemzés egy nekrológból kiemelt félmondat, amely a 150 éve született Kandó Kálmán sírjánál hangzott el 1931 januárjának idusát követő napon. Nevét bizonyosan nagyon sok magyar hallotta már, azt azonban kevesebben tudják, hogy a közhiedelemmel ellentétben ő nem a villanymozdony feltalálója volt, hanem egy olyan elektromos meghajtó rendszer megálmodója és kivitelezője, amely lehetővé tette az általa tervezett mozdonyok üzembe állítását és hosszú távon történő működtetését.
Gépészmérnöki oklevelet 1892-ben szerzett a budapesti József Műegyetemen, és ez a képesítés szerencsésen találkozott a villamosság iránti érdeklődésével. A két területet az akkor már Mechwart András vezette Ganz és Társa gyárban tudta eredményesen egyesíteni. Itt gyártották az Európa-szerte egyedülállónak számító kéregöntésű vasúti kerekeket, és itt született meg a háromfázisú energiatermeléshez szükséges generátor és transzformátor is.
Kandó Kálmán zsenialitása olyan villanymotorok megalkotásához segítette a Ganz-gyárat, amelyek évtizedekre megalapozták a vállalat jó hírét. Vannak szerencsés időbeli találkozások, amelyek egészen merész elhatározásokat szülnek.
Olaszországban az 1890-es évek legvégén helyezték próbaüzembe az első háromfázisú motorral működő kisvonatot egy 300 méteres szakaszon, a Genfi-tó partján. Ugyanebben az időben a Ganz-gyárban javában kísérleteztek egy nagyobb teljesítményű mozdonnyal. Amikor az olaszok pályázatot írtak ki egy több mint 100 km-es magashegyi vasúti pályán közlekedő villanymeghajtású rendszer kivitelezésére, egyrészt feltételként szabták meg, hogy a villanyáramot vízerőmű biztosítsa, másrészt nemcsak a mozdonyokat kellett legyártani, hanem biztosítani kellett a vasúti pálya mentén a vezetékek nagyfeszültségű váltakozó árammal történő ellátását is. Európában nem akadt egyetlen cég sem, amely vállalkozott volna erre, kivéve a Ganz-gyárat, amelynek vezetőjét, Mechwartot Kandó győzte meg arról, hogy ez kivitelezhető.
A Valtellina-vonal volt a világ első nagyfeszültségű váltakozó árammal működtetett vasútja. Ennek sikere nyomán Olaszországban más szakaszokon is elkezdődött a vasút villamosítása, a szükséges tőkével amerikai cégek is beszálltak. Sajnálatos módon a Ganz-gyár főrészvényese, a Hitelbank nem járult hozzá, hogy a vállalat is jelen legyen az elképzelés kivitelezésében, pedig már államosított hálózat lett volna. Kandó Kálmántól az olaszok újabb terveket kértek, sőt az időközben családot alapított mérnök Olaszországba költözött, és csak az első világháború kitörését követően tért vissza Magyarországra.
A háború alatt katona volt: tragikomikus, hogy ő felügyelte a gőzmozdonyok szénellátását. A háború után új villamos mozdonyok tervezésével foglalkozott, és megalkotta a fázisváltós rendszert, amelynek köszönhetően az áramot termelő erőmű terhelése szimmetrikus lett, a transzformátor-alállomásokat nagyobb távolságokra lehetett elhelyezni, ami jelentős megtakarítást is jelentett.
A sors furcsa fintora, hogy Magyarországon csak 1930-ban kezdődött a Hegyeshalom–Budapest közti vasútvonal villamosítása, és Kandó Kálmán már nem érte meg legjelentősebb találmányának a gyakorlati megvalósítását. Említést érdemel felvidéki kötődése: 1898 szeptemberében házasodott Rozsnyón, felesége Posch Ilona volt, akitől két gyermeke született. Neje 33 évesen veseelégtelenségben hunyt el, és a rozsnyói temetőben alussza örök álmát.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2019/29. számában.
