A magyar közegészségügy apostola
Az orvostudomány színvonala nemcsak a gyógyító orvosok tudásának és felkészültségének, hanem a társadalom közegészségügyi helyzetének is a tükre. Hiába a kiváló szakemberek serege, ha a betegellátás sanyarú körülmények között zajlik, nem ügyelnek a tisztaságra, az élelmiszerek minőségére vagy az ivóvíz megbízhatóságára.
A gyógyítás, a beteggondozás és az egészségmegőrzés összehangolásának felügyelői azok a szakemberek, akiket a hétköznapok nyelve higiénikusoknak nevez. Ők tisztiorvosok, a közegészségügy napszámosai. Ezeknek a szakorvosoknak az egyik jeles korai magyarországi képviselője volt Rigler Gusztáv is, akiről itt, a Felvidéken a beavatottakon kívül csak kevesen tudnak, jóllehet bölcsője Dunamocson, ebben az alig 1200 fős felvidéki faluban ringott.
1869. november 4-én itt látta meg a napvilágot egy káptalani gazdatiszt családjában. Édesanyja, Losteiner Erzsébet testvére volt a nagysallói születésű Losteiner Károlynak, aki ismert fürdőorvosként talán hatással lehetett az ifjú Gusztáv pályaválasztására. Esztergomban, a Bencés Főgimnáziumban érettségizett, majd a budapesti tudományegyetem orvosi karán szerzett diplomát 1892-ben. Szakdolgozatával több jeles professzor, köztük Fodor József érdeklődését is felkeltette. Ebben a tífuszbacilusról értekezett, tehát egy olyan kórokozóról, amely közegészségügyi és járványtani szempontból sok gondot okozott azokban az időkben is.
Fodor a közegészségtani intézet vezetőjeként Riglert maga mellé vette tanársegédnek, aki ezt hamarosan egy terjedelmes munkával hálálta meg. A címe ez volt: Az egészségtani vizsgálatok módszerei. Afféle kézikönyv lett, amelyet orvosok, gyógyszerészek és medikusok egyaránt forgattak, és sok újat megtudtak belőle. Ekkoriban (1894-ben) az ő szakvéleménye döntő mértékben meghatározta az esztergomi kórházzal kapcsolatos elképzelések kivitelezését.
Olyan szempontokra hívta fel a figyelmet, amelyek azokban az időkben tájainkon újdonságként hatottak. Csak példaként említeném azt a javaslatát, hogy a kórházi szobák legyenek tágasak, az ablakaik nagyok, hogy könnyen szellőztethetők legyenek. De fontosnak tartotta a falak védelmét az átnedvesedéstől, s hogy a kórház körül lehetőleg nagy park legyen, ahol a lábadozó betegek kedvükre sétálhatnak a tiszta levegőn.
Néhány évvel később Kolozsvárra került, ahol az egyetem Közegészségtani Intézetében kapott lehetőséget nemcsak a szakmai fejlődésre, hanem a felfelé haladásra is az oktatói ranglétrán.
Az 1900-as évek elején már tanszékvezető professzor, később több tanévben dékán. Az 1917/18-as tanévben ő volt az egyetem rektora. Mint ismert, Kolozsvár a világháborút követően Romániához került, a Ferenc József Tudományegyetem pedig átköltözött Szegedre. Rigler is itt folytatta pályáját, és egészen 1927 augusztusáig vezette a Közegészségtani Intézetet. Kutatóként a higiéné valamennyi területével foglalkozott, elsősorban a talaj és a különböző vizek higiéniai állapotát vizsgálta, de a bakteriológia, a járványtan és a fertőtlenítés kérdésköre is az érdeklődésének a tárgya volt. Több alkalommal megfordult külföldön és az ott szerzett tapasztalatait szívesen megosztotta a laikus közönséggel is. A tisztiorvosok továbbképzésében úttörő szerepet vállalt. Ragaszkodott szűkebb pátriájához: a Duna jobb partján, Süttőn, szülőfalujával szemközt házat vásárolt, ahol gyakran töltötte a nyarat. 1930. augusztus 20-án hunyt el Budapesten.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2019/45. számában.
