2019. január 15., 13:56

A kitömött farkasok is vonítani fognak

A rozsnyói Bányászati Múzeumban a Görmör–Tornai-karszt és környékének élővilágát bemutató állandó tárlat újdonsága, hogy a látogatók már meg is hallgathatják az egyes élőlények által kiadott hangokat. Az újítást a Művészeti Alap támogatta 3000 euróval, a múzeum 340 euróval járult hozzá a projekt megvalósulásához.

 

banyaszati-rozsnyo.jpg
Fotó: Travelguide.sk

Gabriela Kolesárová, a természettudományi gyűjtemény gondozója elmondta: a kiállítóvitrinekhez mellékeltek egy interaktív nyomógomb-panelt azoknak az állatoknak a neveivel, amelyek az adott vitrinben láthatók. A nyomógomb megnyomása után öt-tíz másodpercig hallható a kiválasztott állat eredeti hangja.

A tárlaton az erdei vadállatokon kívül különféle madárfajok is megtekinthetők. A kurátor elmondása szerint a múzeum legrégebbi kiállításáról van szó, ennek ellenére az egyes élőlények preparátumai nagyon jó állapotban vannak.

„A tárlatot hazai és külföldi turisták egyaránt látogatják, ezen kívül nagyon kedvelt az alap- és középiskolás tanulók körében is, akik a szomszédos járásokból is érkeznek. Óvodások szintén gyakran jönnek megnézni a kiállítást” – zárta Kolesárová.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.