2019. október 29., 12:50

7. Felsőszeli találkozó – ahol egyre nagyobb megtiszteltetés a színpadon állni KÉPGALÉRIÁVAL

2019. október 25-én és 26-án muzsikával és tánccal telt meg a felsőszeli kultúrház.

Felsőszeli Találkozó
Galéria
+10 kép a galériában
Fotó: Pulen Nándor

Pénteken két fantasztikus zenekar varázsolta el a közönséget. A középiskolásokból álló Rock-it zenekar énekesnője, Molnár Zsófia hangján az AC/DC-től az Eddáig minden hihetetlen elemi erővel szólalt meg, a fiatal zenészek olyan lelkesedéssel játszottak, hogy nem kérdés, nekik ezt folytatniuk kell. Zsófi elmondta, hogy ők valójában sosem elégedettek, hiszen tudják, van még hova fejlődni, van még mit tanulni és persze egyre jobban össze kell csiszolódni a bandának. Mi, a közönség, pedig őszintén reméljük a folytatást.

Rock-it
Rock-it
Fotó:  Tonkó Pál

A szintén fiatal, huszonévesekből álló Estendøn (ejtsd Estendőn) zenekar élén is egy hölgy áll, Kaszmán-Saróka Liliána személyében. A zenekartól kizárólag saját dalokat hallhatunk a koncerteken. Stílusukat nehéz egy vonal mentén meghatározni, hiszen rockos, etno, funky elemekkel gazdagított zenét játszanak. Az eredetileg hét tagú zenekarból öten álltak a színpadon, Lilitől pedig megtudtuk, ők a zenekar magja, jelenleg leginkább erre a felállásra építik a koncerteket és az új számokat egyaránt. Mi pedig elmondhatjuk, hogy a koncert fantasztikus volt, a zenekar egyénisége azokat is magával ragadta, akik még sosem hallották őket. A Vagyunk című szám, a Gímesi Művelődési Tábor himnusza pedig Lili szavaival élve a „gímesi családnak” szólt, hiszen mint minden egyes koncerten, itt is voltak páran a szervezők és a táborozók közül a színpad előtt.

Estendøn
Estendøn
Fotó:  Tonkó Pál

Renczés Balázs, a rendezvény főszervezője elmondta, hogy idén sikerült már a pénteki napon is megütni azt a színvonalat – mind a zene, mind a fény- és hangtechnika terén –, amit szerettek volna. Bár elfért volna még pár ember a kultúrházban, a hangulat nagyon jó volt, a büfében is óriási volt a forgalom.

Megyer Táncegyüttes
Megyer Táncegyüttes
Fotó:  Pulen Nándor

A rockos péntek után szombaton a népzenéé volt a főszerep. A kultúrház összes széke sem volt elég, annyi érdeklődőt vonzott a műsor, melyen több tánccsoport és zenekar is színpadra állt. Bizton állíthatjuk, hogy mindenki kihozta magából a maximumot. A több mint húsz éve működő Megyer Táncegyüttes felcsíki, Küküllő menti, méhkeréki és bodrogközi táncokat mutatott be, őket Németh Dénes és zenekara kísérte.

Alsószeli Varsás Néptáncegyüttes
Alsószeli Varsás Néptáncegyüttes
Fotó:  Pulen Nándor

A tizenöt éves Alsószeli Varsás Néptáncegyüttes újraalakult felnőtt csapata Jókai polgári táncokkal és Mezőségi táncokkal mutatkozott be. A házigazdák, vagyis a Mátyus Néptánccsoport magyarbődi, nyírségi, illetve Vág-Garam közi táncokkal örvendeztette meg a közönséget. Az utánpótláscsapatuk, a Höcögők Néptánccsoport szintén magyarbődi táncokat táncolt. A három „hazai” tánccsoportot a Bicskás, a Bendő és a Pántlika zenekar tagjai kísérték különböző felállásokban.

A finálé
A finálé
Fotó:  Pulen Nándor

A műsor utáni táncházban Domján Máté (Ifjú Szívek Táncszínház) és párja moldvai, illetve széki táncokat tanítottak. A képek is mutatják, az érdeklődés akkora volt, hogy a táncparkett folyamatosan tömve volt táncosokkal. A szélesebb régióból és Magyarországról is voltak a közönség és a táncosok soraiban, akik ismerve a rendezvényt és a szervezőket tudták, hogy ezt az estét érdemes Felsőszeliben tölteni. A tanítás befejezése után sem dobta még le senki a táncos cipőt és csizmát, mert többek között magyarbődi és kalotaszegi muzsika volt még a repertoárban.

Mátyus Néptánccsoport
Mátyus Néptánccsoport
Fotó:  Pulen Nándor

A táncház alatt Balázstól megtudtuk, hogy nem csak a népzene- és néptánckedvelő közönség szórakoztatása a cél. Szeretnék, hogy szélesebb körben megismerjék a tánccsoportok és zenekarok ezt a rendezvényt, hogy legyen a céljaik között a Felsőszeli találkozón való szereplés. Mindemellett a hazaiaknak ez minden évben egy kiváló alkalmat jelent tudásuk, új koreográfiáik bemutatására.  Persze mindehhez szükség van a Kisebbségi Kulturális Alap illetve a község támogatására, illetve egy jó csapatra. Balázs mellett áll zenekara, a Bicskás, a Mátyus Néptáncsoport és a népművészetet kedvelő és művelő barátok, kiemelten László Anita és Tibor, a László műhely megálmodói.

És hogy mit mutatnak a képek? A minőségi zene és valódi tánc sose fog kimenni a divatból, nem kell annyira félteni a „mai fiatalokat”.

Fotó:  Tonkó Pál

Fotó:  Tonkó Pál

Fotó:  Tonkó Pál

Felsőszeli Találkozó
Galéria
+10 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.