Gyakorlat és koncentráció – beszélgetés Nagy 'Enzoe' Zoltán festőművésszel
Édesapja barátja, Huszár Tibor már gyerekként felkeltette érdeklődését a fotózás iránt. Nem véletlenül jelentkezett hát a képzőművészeti középiskolába. Ám nem arra a szakra nyert felvételt, amelyre szeretett volna, ezért inkább átlépett a kassai magyar gimnáziumba. Középiskolai tanulmányai befejeztével a prágai Filmművészeti Akadémián szeretett volna továbbtanulni. Miután 67 jelentkezőből mindössze ketten nyertek felvételt fotózás szakra, végül az apai példát követve a prágai református teológián folytatta felsőfokú tanulmányait, mellette pedig előbb fotózott, majd festegetett. Mindez még 1989 előtt történt. Most egy Hatvanban tett látogatás apropóján kezdtünk el beszélgetni, ahová vendégként érkezett, és Abaházi Nagy Lívia egyórás koncertje alatt három képet megfestett.
A tehetségen kívül mi kell ahhoz, hogy valaki igazán jó festő lehessen?
Jó megfigyelőképesség nélkül nem lehet senki igazi festő. A festő mindig nyitott szemmel jár, figyeli az arányokat, és ami megfogalmazódik benne, azt már lelki szemeivel a vásznon is látja. Kezdetben főleg olajjal festettem, ma már vannak akvarelljeim, pasztelljeim, szélesebb skálán mozgok. Pillanatnyi lelkiállapotom elsősorban a színekben kap szerepet, bár mindig is a sötét tónusok jellemeztek. Amit a fotózásban Huszár, azt a festészetben Filep István jelentette számomra. Ő mondta egyszer: soha ne azt fesd, amit érzel, mert az senkit nem fog érdekelni, hanem azt fesd, amit látsz! Képeimen általában az expresszionista jegyek a realisztikus ábrázolásmóddal ötvöződnek. Tagadhatatlan, hogy lelkész-író-költő-festő édesapámnak, Tiszai Nagy Menyhértnek is nagyon sokat köszönhetek. Szeretett festeni, ilyenkor már gyerekként magához ültetett, és engem is alkotásra ösztönzött. Tizenegy éve már kizárólag a festészetből élek.
Azóta meglehetősen sok elismerésben volt része!
Való igaz. Tagja vagyok a dr. Ľuboslav Moza művészettörténész által vezetett ARTEM Klubnak, a Nyugat-szlovákiai Képzőművészek Társulásának, olaszországi kiállításaim alatt három díjat is sikerült elnyernem, 2012-ben Franciaországban megadatott számomra, hogy a Phare de la Gacholle világítótoronyban egy hónapon át festhessek a Kassa-Marseille kulturális fővárosok rendezvény keretén belül. Én képviseltem Szlovákiát a Beung-Kun Sou nevével fémjelzett Szöul-ASROPA Nemzetközi Kiállításon Dél-Korában, ahol 150 ország 170 művésze mutatkozott be. De Máltán is voltak már képeim a Victoria Művészeti Fesztiválon. Kiállítások keretén belül láthattak már Szlovéniában, Horvátországban, Prágában, Pozsonyban, Kassán, Nyitrán, Miskolcon, Sátoraljaújhelyben. Jelenleg Kuvait szlovák nagykövetségén van egy tárlatom.
Milyen közegben szeret alkotni?
Elsősorban megszokott helyemen, főleg bent, ahol fontos a csend. De az sem zavar, ha nézik, mit csinálok. Viszonylag gyorsan dolgozom, emögött viszont ott van a mintegy 4000 elkészült festmény adta gyakorlat és az erős koncentráció. Bár számtalan témában születtek alkotásaim, máig legmeghatározóbbnak Kisgéres sok-sok helyszínének megörökítését érzem.
Édesapja már 7 esztendeje végleg elment, mégis számtalanszor utal rá a beszélgetés során.
Édesapámmal baráti viszonyban álltam. Mindig is tiszteltem az idősek bölcsességét, a vele folytatott beszélgetések, a véleménye nagyon hiányzik. Mivel 33 éven át volt Kisgéres lelkipásztora, megvettem egy parasztházat, amelynek végében kialakítottunk egy műhelyt Menyusnak, szeretném, ha emléke továbbélne az emlékházzal. Az ő ötlete alapján született anno Aranyosapátiban az alkotóház, illetve indultak el Csarodán az alkotótáborok. Eredetileg egy alkotóház-láncolatban gondolkodott. Sajnos, mára az alkotótáborok értelme megváltozott. Barátai az én barátaim is voltak, bár nemzedéke rohamosan fogyatkozik.
