Szeleczky Zita, a nekézsenyi hamupipőke
Anyámtól hallottam először Szeleczky Zita nevét. Imádta a régi filmeket, s még egy dedikált képét is őrizgette. Sok-sok évvel később – amikor már magam is a régi magyar hangosfilmek rabja lettem –, figyeltem fel én is erre a kislányos külsejű, cérnavékony hangú, olykor nyafogósnak tűnő, mégis pikánsan kacér színésznőre, akinek alig nyolc év jutott a hazai hírnévből, majd évtizedeket volt kénytelen emigrációban tölteni. Csak a rendszerváltás után tér(hetet)t haza, utolsó hónapjait Érden élte le, de nyughelyét édesanyja mellett, egy festői borsodi falucskában, Nekézsenyben lelte meg. 25 éve hunyt el Szeleczky Zita.
„Egy olyan faluba fogok költözni, ami úgy el van dugva a világtól, hogy oda ellenség soha be nem teszi a lábát” – állítólag ezekkel a szavakkal foglalta el nekézsenyi otthonát dédnagyapja az 1848-as szabadságharc bukása után. Anyai ágon a család nyakas kálvinista volt, akik csak nehezen fogadták el, hogy a tizenéves Szeleczky Zita a színművészet mellett tette le a voksát, ahogy első férjével való házasságát sem támogatták. Apai ágon a család jóval engedékenyebb volt, apja mérnökként, az Eger-Putnok vasútvonal egyik építőjeként került a faluba, s a szomszédos Sátán házasodott össze párjával, akitől két lánya és egy fia született. Igaz, nem Nekézsenyben, hanem már Budapesten.
A kis Zitát két dolog érdekelte, a sport – tornász olimpikon szeretett volna lenni –, de mivel nővérével és az apjával gyakran jártak színházba, a színház masztixszagú varázsa is elbódította. Anyja és családja mereven ellenezte ezt, míg apja egy második Jászai Marit látott benne. Aki ugyan nem lett, de a hangosfilm jóvoltából egy ország rajongott érte a harmincas-negyvenes években.
Bár Ódry Árpádnak, a Színiakadémia legendás igazgatójának sem tetszett kislányos hangja, így is nagy tehetséget látott benne, az egyik kedvenc tanítványa lett, s ragaszkodott hozzá, hogy az akadémia befejezése után a Nemzetibe szerződjön. Kérésének Szeleczky eleget is tett, de arról már nem tudta lebeszélni, hogy az általa csak sátáninak tartott hangosfilmet elkerülje. Amely nemcsak hírnevet hozhatott, hanem sok-sok pénzt is. S a Nemzetit akkoriban nem vetette fel a pénz, egy-egy ottani tag közel sem kapott annyit, mint a magánszínházakban érdekeltek.
A Nemzetiben kisebb szerepekkel kezdte, de például a Csongor és Tündében játszott Ledér alakítására azonnal felfigyelt a közönség és a szakma is, sőt Balogh Béla filmrendező is, aki meghívta a Méltóságos kisasszony című új filmje címszerepére.
A bukás teljes volt, az elkényeztetett, a családhoz szerződő, Básti Lajos által játszott tanárt is gúnyosan lenéző lány figurája megbukott. A kor neves kritikusa, Egyed Zoltán (Karády Katalin későbbi felfedezője) egyenesn ezt írja:
A Nemzetiben gyorsan emelkedik a ranglétrán, az igazi nagy sikert Németh László Villámfénynél című ősbemutatójának Sata szerepe hozza meg számára, amelyért megkapja a legtehetségesebb fiatal színésznek járó Farkas-Ratkó-gyűrűt is. Alakítását a kritika is kedvezően fogadja, a neves kritikus, Kálmán Jenő írja:
Később megkapja Júlia szerepét is, ahogy Tamási Áron Énekes madár és Vitéz lélek című darabjainak a női főszerepeit is. Egyik kedves nemzetis szerepe Solvejg volt a Peer Gyntben, s utoljára Gárdonyi Annuska című darabjának címszerepében lépett a Nemzeti színpadára 1944 decemberében.
A kor szakmányban gyártotta a butuska hangosfilmeket, így nem volt idő a sebnyalogatásra, Szeleczky 1944-ig 27 filmet forgatott le (majd 1948-ban Argentínában még egyet), s zsákszámra kapta a szerelmes leveleket. Ezek többsége bőven felejthető könnyed semmiség volt, amelyek tisztes jövedelmet biztosítottak ugyan, de művészi értékkel még véletlenül sem bírtak, de azért akadtak köztük olyanok is, amelyek nélkül ma nem lehetne megírni a magyar hangosfilm történetét.
Balogh Béla mellett a zeneszerző-rendező Szlatinay Sándor, Vajda László és a kassai Bán Frigyes is többször foglalkoztatta, az igazi filmes szakmai sikert két Jókai-adaptáció, a Szegény gazdagok és a Fekete gyémántok hozta meg a számára. Előbbiben Jávor Pál, utóbbiban Uray Tivadar oldalán.
De mellettük számos alkalommal volt partnere Szilassy László, Nagy István, Hajmássy Miklós és Páger Antal is. Utóbbi oldalán az Egy éjszaka Erdélyben című kosztümös filmben tűnik fel, amellyel eljut a velencei filmfesztiválra is, s filmjei közül emeljük még ki a Rózsafabot című melodrámát, amelyben egy vak lányt alakít sok-sok előtanulmány után megrázó hitelességgel. Utolsó elkészült filmjében, a Kerecsendi Kiss Márton regényéből készült Az elsőben is (amelyet az első magyar szociális filmnek is neveznek) szintén Páger Antal a partnere, akivel később Argentínában találkoznak újra. De ez már egy későbbi történet…
Szeleczky Zita körül azokban a vészterhes időkben zajlik az élet. Nemcsak a filmvásznon, s nemcsak a színpadon, de a magánéletében is. Nagy-nagy hacacáré mellett férjhez megy egy Amerikából hazatért gépészmérnökhöz, Haltenberger Gyulához, de a kapcsolatuk nem lesz sikeres. Összerúgja a port a Nemzeti tekintélyes igazgatójával, Németh Antallal is, aki szeretné, ha a társulat berlini és frankfurti vendégjátékán Tündét játszaná. A színésznő, akinek pályakezdésekor nem teljesült az álma, s csak Ledért kapta, most visszautasítja a felkérést, így perre kerül a sor. A perből egyik fél sem jön ki jól, Szeleczky dühösen távozik, olaszországi filmes lehetőséget kap Kiss Ferenc oldalán (egy magyar film, a Kísértés remake-jét készítik el), majd TBC-s lesz, s több mint egy évet ki kell hagynia. Csoda, hogy felépül.
A Fővárosi Operettszínházban a friss igazgató, Fényes Szabolcs felkérésére eljátszhatja a Mária főhadnagy címszerepét, amely több mint 250 alkalommal megy hatalmas sikerrel, ráadásul az operett műfajával filmen is találkozik, hisz másik két Huszka-operettnek (Gül baba, Zenélő malom), sőt Jacobi Leányvásárának is a női főszereplője, de a szélsőjobboldali támadások elől menekülő Pünkösti Andor is megbízza egy kétszemélyes eljátszásával Várkonyi Zoltán oldalán, de a német megszállás után Szeleczky Zita már nem a művészetével, hanem politikai szerepvállalásával kerül a címlapokra, s mint utólag kiderül, ez a nem túl fényes szerepvállalás derékba töri a pályáját, s meghatározza egész további életét.
A negyvenes években egyre kevesebben léphettek színpadra, a zsidó törvények letiltották a zsidó származású színészeket és írókat, Kiss Ferenc egy személyben döntött emberi sorsokról. A zsidók mellett egy idő után a nyíltan baloldali érzelmű művészeknek sem volt ajánlatos fellépni, s voltak, akik elővigyázatosságból nem léptek színpadra, mint Tolnay Klári, aki a németek bevonulása után beteget jelentett.
Szeleczky Zita viszont egyre inkább elkötelezte magát a szélsőjobb mellett, nem egy hungarista, nyilas rendezvényen fellépett, s a Magyar Művelődés Házában rendezett fasiszta rendezvényen Kiss Ferenc mellett, aki Alföldi Géza Csak a gyökér kitartson című versét olvasta fel, Petőfi Föl a szent háborúra című oroszellenes versét szavalta el, miközben az oroszok már a spájzban voltak.
1944 novemberét írták akkor, s valószínűleg Petőfi maga is meglepődött volna, hogy került a csizma az asztalra. 1849-ben és akár 1956-ban a vers teljesen más értelmet nyert (volna), mint 1944-ben, amikor a német fasizmusnak köszönhetően már több millió áldozata volt az értelmetlen öldöklésnek. De Szeleczky ezt se akkor, se később nem értette meg. 1945 márciusában volt férje halálhírét költi, ezzel segítve a menekülését. Ez sikerül is, 1948-ban Argentínában telepedik le, miközben a népbíróság háromévi börtönre, tíz év pályaeltiltásra és teljes vagyonelkobzásra ítéli.
1945 után a semmiből indul ismét útjára a magyar színművészet. Sokan meg sem élték a háború végét, sokan mások elmenekültek. Külön tanulmányt érdemelne, ki mikor ment el, s milyen pályát futott be a későbbiekben.
Volt olyan is, aki inkább csak kalandvágyból ment el, mint Jávor Pál, akinek pár hónaposra tervezett amerikai útjából több mint egy évtized lett, a háborús büntetés réme elől menekülők jelentős része Dél-Amerikában kötött ki, ahol nem fenyegette őket a kiadatás réme. Főleg Argentínában, Paraguayban és Brazíliában találtak nagyon sokan ideiglenes vagy végleges menedékre. Argentínába menekült Szeleczky mellett Páger Antal, akkori felesége Komár Júlia és Hajmássy Miklós is, míg Szilassy László Brazíliában talált végleges otthonra.
Kevésbé volt szerencsés (bár ki tudja?) Kiss Ferenc, akit több éves börtönbüntetésre ítéltek, de azt letöltve, visszatérhetett a színészi pályára, s ha ugyan már nem is kapott tehetségéhez méltó szerepeket, még sok jeles alakításával örvendeztette meg a közönségét. De említsük meg Páger Antalt is, aki 1955-ben tért haza, s vált a XX. század második felének egyik legnagyobb magyar színészcsillagává, kiteljesítvén ezzel színészi pályáját. De idővel hazatért Pataky Jenő, Muráti Lili és Perczel Zita is, akik színpadra is léptek. Szilassy, Hajmássy és Szeleczky viszont maradt, s egy ideig még színházzal is próbálkoztak új hazájukban, hogy az emigráció több milliós magyarságának hitét megőrizzék, de a nyelvvesztéssel járó lemorzsolódás elkerülhetetlen volt.
– ezt egyik lelkes nézője mondta Szeleczkynek, amikor megnézte önálló estjét, s ha innen nézzük, a művésznő nagyon sokat tett a különböző korszakokban kivándorolt magyarok millióknak Kanadától Dél-Amerikán át Ausztráliáig, hogy a magyarságukat és az anyanyelvüket megőrizzék. A negyvenes évek végén előbb önálló magyar színtársulattal próbálkoztak, de jó magyar szokás szerint ezek is osztódással szaporodtak, így hiába volt Az ember tragédiája, a Bánk bán, a Rosmersholm sikere, idővel maradtak az önálló estek.
Szeleczky elsősorban a verseket és a népdalokat preferálta, több önálló estet is összeállított, az elsőt Balassitól napjainkig címmel, de felvette a kapcsolatot Wass Alberttel is, de a Clevelandben élő Kerecsendi Kiss Márton is besegített, akinek Magyar Rozika alakját köszönhette.
Több tematikus műsor is készült (gyerekeknek és karácsonyra is), s ezeket hanglemezen és kazettán is kiadta.
Édesanyja halála után, 1962-ban átköltözött Los Angelesbe, majd a rendszerváltás után végre hazalátogatott, s maga is nagyon meglepődött, egykori közönsége nem felejtette el, sőt új rajongói is akadtak. A már idős asszony élete utolsó évében Érden talált új otthonra, s innen költözött alig pár hónappal később végleges otthonába, a nekézsenyi temetőbe.
Nekézseny, egy hegyekkel körülvett kis katlanban lévő falu, alig hatszáz lakossal, amely egy Rimaszombatból ide elszármazott könyvtárosnak, Bánfalvi Lászlónénak is köszönhetően nagyon büszke neveseire, Szeleczky Zita mellett a szintén színésznő Csorba Ilonára és Balogh Béni íróra is, aki többek között a neves betyár, Vidróczki Marci életét is megírta.
Szeleczky Zita nemcsak porhüvelyében talált végleges otthonra, de a helyiek folyamatosan ápolják a színésznő emlékét. Emléktábla, emlékház várja az ide látogatókat, de rendeztek már szavalóversenyt is az emlékére, s természetesen nem feledkeznek meg a kerek évfordulókról sem. De a színháztörténészek is felfedezték, Pusztaszeri László és Jávor Zoltán is feldolgozták az életét, Bánfalvi Lászlóné nekézsenyi kötődéseit tárja fel, míg Sziki Károly Szeleczky – A száműzött legenda címmel színművet is írt az életéről.
