Nyerd meg az életed, avagy ilyen a kapitalizmus igazi arca?

Az első évad története Dél-Koreában játszódik, ahol több száz reménytelen helyzetben lévő ember (mélyszegénységben élők, eladósodottak, társadalmi peremre szorultak), elfogad egy rejtélyes meghívást, hogy részt vegyenek egy játékban. Az ígéret csábító: hatalmas pénzösszeg vár a győztesre, amely minden játék után csak nő. A résztvevők azonban csak később szembesülnek a rideg valósággal: a gyermekkorból ismert játékokat életre-halálra kell játszaniuk. Aki kiesik, nemcsak a győzelemről, hanem az életéről is lemondhat. Ez az alaphelyzet a modern társadalom számos visszásságát tárja fel.

A sorozat kendőzetlenül mutatja be, hogy a szegénység és az adósság hogyan sodorhatja az embereket szélsőséges helyzetekbe, miközben a gazdag elit szórakozásként tekint mások szenvedésére. A játékok véres brutalitása és a versenyzők döntései jól tükrözik a társadalmi rétegződést és az emberi természet mélyebb rétegeit, a versenyzés által pedig előjönnek az legszörnyűbb emberi ösztönök is, mint például a gyilkolás.

A Squid Game egyik központi eleme, hogy hatásosan rámutat a kapitalista társadalmi rendszerek hibáira és igazságtalanságaira.

A sorozat világa tulajdonképpen egy mikrotársadalmat teremt, ahol a kapitalizmus szélsőségesen torz formában jelenik meg, de mégis visszatükrözi a valóságot. Gondoljunk csak bele, a résztvevők mind olyan emberek, akik a kapitalizmus vesztes oldalán állnak. A végtelen nagy adósság, a megélhetésért folytatott állandó küzdelem és a társadalmi mobilitás lehetetlensége sokuk életét tette reménytelenné. A játék pedig azt ígéri, hogy az új rendszerben az egyetlen győztes mindent megnyerhet, amely tökéletesen jellemzi és illusztrálja a kapitalizmus egyik ígéretét: az érdemalapú siker lehetőségét.

Ugyanakkor, ahogy a játékok során egyre világosabbá válik, a győzelem ára rendkívül magas, és mint kiderül, az esélyegyenlőség, ahogy ezt a játékban hirdették, nem létezik, valójában csak illúzió.

A második évadban tovább figyelhetjük meg az egyenlőtlenség és az igazságtalanság társadalmát a játék során. Itt már mélyebben vizsgálhatjuk meg az emberi motivációkat, és morális kérdéseken is elgondolkodhatunk. Az új évad rámutat arra, hogy a játék nemcsak a résztvevők életét, hanem az egész társadalmat érinti. Például az új évad foglalkozik a játékon kívüli emberek, a túlélők vagy a szeretteik helyzetével. Az első évadban feltűnő rendőr a folytatásban is próbálja felkutatni és megtalálni a szigetet, ahol a játékot szervezik. Arra pedig nem emlékszik, hogy a játékot irányító ember, a Frontember valójában a testvére, aki az első évadban meglőtte, ő azonban túlélte.

De érdemes megvizsgálni a főszereplő, Gi-hun, a győztes a motivációját is, hogy vajon bosszúból szeretne újból visszatérni a játékba, vagy könnyíteni szeretne a lelkén, és bizonyos értelemben fel szeretné dolgozni a traumáját?

Az új játékosokon keresztül pedig tökéletesen be van mutatva, hogy az emberek miként reagálnak, amikor az életükről van szó, a veszélyhelyzetben inkább segítik bajtársaikat, magukat mentik, vagy ki akarják iktatni a konkurens versenyzőket.

A játékosok közé beépül a Frontember is, aki be akarja bizonyítani Gi-hun-nak, hogy az emberi természet alapjában véve rossz, és a játék velejárója, hogy a vesztesek meghalnak. Gi-hun azonban hisz az emberi jóságban, a szolidaritásban, és a segítőkészségben. Kettejük párbeszéde mutatja be a két világszemléletet.

Még az első évadban kiderül, hogy a játékot valójában unatkozó gazdagok találták ki, akik szórakozásból élvezik a nincstelenek versenyzését. A második évadban ugyan nem láthattuk őket, de az első évadban az úgynevezett maszkos gazdag VIP -sok a helyszínre látogatnak, hogy onnan tekintsék meg a játékot. Számukra a játékok nem többek egyszerű szórakozásnál, ahol mások szenvedése és halála csupán látványosság. Ez a narratíva nemcsak a kapitalista társadalmi rendszer működését, hanem annak erkölcsi csődjét is szimbolizálja.

A VIP tagok viselkedése élesen rávilágít arra, hogy a gazdasági elit mennyire közönyösen tekint azokra, akik a társadalmi hierarchia alsó szintjén helyezkednek el.

Számukra a résztvevők puszta bábuk egy játékban, akiket kedvük szerint manipulálhatnak. A legdurvább pedig talán az, hogy a VIP tagok soha nem látják a játékosokat embereknek. Csak a szenvedést figyelik, fogadásokat kötnek, mintha egy lóversenyen lennének. Ez a hatalmasok és a szegények közötti óriási szakadékot tükrözi. A mérhetetlen gazdagságtól a VIP tagok azt képzelik, hogy náluk van a hatalom, „istenként” döntenek mások sorsáról, még ha ez csak csupán szórakozást jelent a számukra. A valóságban is több társadalmi kritikus kifejtette, hogy túl nagy a szakadék a gazdagok és a szegények között.

"A hatalom a társadalom legnagyobb hibája, és az egyenlőségért folytatott harc végső soron az igazságosság ellen hat.” (Friedrich August von Hayek)

A modern kapitalista társadalmakban a gazdagok gyakran a szegények problémáit távolról, személytelenül szemlélik. A sorozat azt mutatja meg, hogy a gazdagok számára az, ami mások élet-halál harca, csupán kikapcsolódás. Felmerülhet az a kérdés, hogy vajon mi nézőként mennyire tudunk azonosulni VIP tagokkal ? A helyzet borzasztóan hasonló, hiszen mi, akik a sorozatot nézzük, egy képernyő előtt ülve figyeljük mások szenvedését a drámát pedig szórakozásként fogjuk fel.

A játék kezdetén a résztvevők kapnak egy lehetőséget: egyszerű többségi szavazással eldönthetik, hogy folytatják-e a halálos játékot, vagy hazamennek, és visszatérnek a nyomorúságos hétköznapi életükbe. A demokratikus döntéshozatal ezen látszólagos szabadsága azonban valójában tele van morális és társadalmi dilemmákkal.

Bár a játékosok technikailag szabadon szavazhatnak, valójában egyik lehetőség sem kínál számukra valódi kiutat.

Vajon melyik a jó döntés? A játék folytatása,vagy a kiszállás?

Az első döntésnél hatalmas pénznyereményt lehet nyerni, de itt mindenki az életét kockáztatja, dupla vagy semmi alapon.

„A kapitalizmus a versenyt eszkalálja, hogy az emberi kapcsolatokat önző érdekekkel, a nyereség maximalizálásának vágyával feszítse meg, és így egy olyan társadalmat hozzon létre, amelyben mindenki a saját túléléséért küzd.” (Herbert Marcuse)

Az utóbbi döntésnél a játékosok visszatérnek az otthoni életükbe. Itt szembetalálják magukat a realitással: adósságok, szegénység, kilátástalanság, tehát nincs biztonságos alternatíva.

Ez a dilemma rávilágít arra, hogy a demokrácia gyakran csupán illúzió, ha az emberek választási lehetőségeit a társadalmi és gazdasági rendszerek szűkre szabják.

A játékosok „szabadsága” korlátozott, mert döntéseik mögött az anyagi kényszer áll. Gyakran a modern demokráciákban is sok ember döntéseit a gazdasági helyzete, a társadalmi státusza, vagy a kiszolgáltatottság befolyásolja.

Bár elméletben mindenkinek egyenlő joga van a döntéshozatalhoz, a valóságban az emberek lehetőségei és befolyása messze nem azonos. A sorozat itt rámutat arra, hogy a demokrácia valódi működése csak akkor lehetséges, ha az emberek ténylegesen szabadon hozhatnak döntéseket, függetlenül az anyagi, társadalmi és kulturális különbségektől.

A Squid Game sikere nemcsak abban rejlik, hogy fordulatos és izgalmas történetet kínál, hanem abban is, hogy kendőzetlenül tárja elénk a modern társadalmak legégetőbb problémáit.

A kapitalizmus torz mechanizmusainak és az emberi természet árnyoldalainak bemutatása révén a sorozat arra is kényszerít bennünket, nézőket, hogy szembenézzünk saját társadalmuk igazságtalanságaival.

„A modern kapitalizmus minden szilárd alapot kitépett az emberek életéből, és olyan rendszerbe taszította őket, ahol a siker kényszere a szabadság helyébe lépett.” (Max Weber)