2019. június 24., 11:12

Mundruczó Kornél Arany Kamera-díjat kapott az Art Film Festen

Szombaton díjátadóval ért véget Kassán az Art Film Fest Nemzetközi Filmfesztivál. A díjazottak között találjuk a magyarországi rendezőt, Mundruczó Kornélt is. A játékfilmek kategóriájának öttagú, nemzetközi zsűrijében Szlovákiát Bandor Éva, a Komáromi Jókai Színház művésznője képviselte.

Art
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: TASR

A Kék Angyal-díjat a legjobb filmért a Monos című alkotás nyerte el, mely egy tinédzserekből álló félkatonai szervezetről szól, ami a szinte áthatolhatatlan dzsungelben működik.

A legjobb rendező Jonah Hill amerikai színész lett, aki rendezőként a Kilencvenes (Mid90s) című filmjével debütált.

A legjobb női alakítás díját az osztrák Patrycja Planik nyerte el. A férfiak kategóriájában az orosz Alexey Agronovich állhatott fel a kassai Kunsthalle színpadára, hogy átvegye a Humoristák című filmben nyújtott alakításáért a neki járó elismerést.

A legjobb rövidfilmnek járó Kék Angyal-díjat az idén a Leugrom cigarettáért (Je sors acheter des cigarettes) francia animációs film érdemelte ki. A zsűri úgy döntött, hogy különdíjat is kiad, mégpedig a román Karácsonyi ajándék (Cadoul de craciun) című filmnek.

A két nemzetközi zsűrin kívül a közönség is szavazhatott. A közönségdíjat a játékfilm kategóriában az idén bemutatott Loli paradička című film nyerte el, Richard Staviarsky rendezésében. A rövidfilmek közül a közönség az orosz Körhinta című filmnek adta a legtöbb szavazatot.

A díjátadó ceremónián átadták az Arany Kamera-díjat is, amit olyan filmesek nyerhetnek el, akik jelentőset alkottak a kinematográfiában. Az idén ezt Mundruczó Kornél, magyar rendezőnek ítélték oda, akit remek alkotásaiért már többször díjaztak Cannes-ban is.

Milan Lasica a Fesztivál elnökének díját Štefan Kvietik szlovák színésznek ítélte oda, aki azt színészkollégájától, Emília Vášáryovától vehette át.

Štefan Kvietik
Štefan Kvietik
Fotó:  TASR

Az Art Film Festet jövőre is, immár 28. alkalommal, megrendezik a keleti metropolisban, mégpedig június 19-27 között.

Art
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.