2020. szeptember 25., 07:54

Elkezdődtek a Radványi Géza Emléknapok Kassán

Kezdetét vette a Radványi Géza Emléknapok, amelyet immár negyedik alkalommal rendeznek meg Kassán, a világhírű filmrendező szülővárosában.

A rendezvény megnyitóján Hetey Ágota, Magyország kassai főkonzulja örömét fejezte ki, hogy immár negyedik alkalommal emlékeznek meg olyan neves, kassai születésű filmrendezőkről, mint Radványi Géza, Bacsó Péter és Bán Frigyes.

Mint mondta, ezek a filmrendezők rendkívüli sikereket, bámulatos eredményeket értek el, kimagaslót alkottak és ezzel elismerést vívtak ki Magyarországon és külföldön egyaránt. Ugyanakkor rámutatott, igazán nagyot és fontosat alkotni nemcsak kiemelkedő egyéni teljesítménnyel, hanem sok apró lépésből is lehet.

„Nem kell kizárólag a nagy lehetőségekre várnunk, hanem a mindennapi helyzetekből kell építkeznünk, az éppen rendelkezésre álló eszközöket megragadnunk és a magunk javára felhasználnunk. Ilyen lehet a 2021-es népszámlálás is, amely magyarságunk kinyilvánításával lehetőséget biztosít arra, hogy közösségi jogainkat is élvezni tudjuk, hogy megmutassuk, az elszenvedett igazságtalanságok ellenére is itt vagyunk, itt leszünk, és továbbra is komoly tényezők vagyunk Szlovákiában” – hangsúlyozta.

Beszéljünk erről, ha együtt vagyunk, erősítsük egymást, koncentráljunk az előttünk álló népszámlálásra mint lehetőségre, és ha jól számoltatunk meg, beigazolódik, hogy a mindennapokból is lehet nagyot alkotni. Kassa és a felvidéki magyarság legyen újra kész és képes a ma ünnepeltekhez hasonló, nagy formátumú alkotókat adni Szlovákiának, az egyetemes magyarságnak és a világnak”

– mondta Hetey Ágota.

A rendezvény első napján Halász György emlékezett Bacsó Péterre, a barátra, a kassaira - írását Palenčár Csáji Ildikó, az emléknapokat szervező Kassai Polgári Klub elnöke olvasta fel -, videokonferencia által megszólalt Bacsóné Hudák Ilona, illetve a résztvevők megtekinthették Bacsó Péter Te rongyos élet című filmjét.

Pénteken Szekfű András filmtörténész tart videokonferenciás előadást Bán Frigyes hagyatékáról, illetve levetítik a Rákóczi hadnagya című filmet, szombaton pedig megkoszorúzzák Radványi Géza emléktábláját, majd bemutatják Szekfű András Így filmeztünk 2 című könyvét.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.