2020. április 29., 11:18

Elhunyt Irrfan Khan bollywoodi filmsztár

Elhunyt Irrfan Khan bollywoodi filmsztár, akit olyan nemzetközi filmsikerekben ismert meg a világ, mint a Gettómilliomos, a Pi élete vagy a Jurassic World.

Irrfan Khan
Irrfan Khan (1967-2020)
Fotó: AFP

Az 54 éves színész, aki rákbetegségben szenvedett, szerdán halt meg Mumbaiban - közölte szóvivője.

Khan 2018 márciusában jelentette be, hogy neuroendokrin daganattal diagnosztizálták. A kezelések hatására azonban jobban lett, és leforgatta az Angrezi Medium című filmet, amelyet márciusban mutattak be. A produkció a színész egyik legnagyobb sikere, a 2017-es Hindi Medium című szatíra folytatásaként született, és forgalmazását a koronavírus-járvány miatt kellett megszakítani.

A Dzsaipurból származó Irrfan Khan színészi tanulmányai után televíziós szappanoperákban kapott szerepeket, és csak nehezen tört be a filmiparba. Asif Kapadia A harcos című, 2002-ben bemutatott filmje jelentette számára az áttörést, ezt több rangos filmfesztivál is műsorára tűzte, és a film elnyerte a brit filmakadémia legjobb brit filmnek járó díját.

Ez után Bollywoodban is felkapott szár lett, zsarukat és gonoszokat játszott, ő alakította a mumbai alvilágban játszódó Macbeth-adaptációban a címszereplő Maqboolt 2003-ban.

Filmes pályafutásában fontos állomás volt a Danny Boyle rendezésében készült, nyolc Oscar-díjjal jutalmazott Gettómilliomos, amelyben a rendőrfelügyelő szerepét játszotta. Hollywood is felfedezte magának, és szerepet kapott A csodálatos Pókember (2012), a Jurassic World (2015) és az Inferno (2016) című kasszasikerekben. Ő alakította a felnőtt főszereplőt Ang Lee Pi élete című filmjében, és az indiai produkcióban készült, Ezerízű szerelem című filmje is nemzetközi sikert aratott.

Alakításait számos díjjal jutalmazták, 2012-ben az Indiai Filmdíjak átadásán a legjobb színész díját kapta a Paan Singh Tomar című produkcióért. Mira Nair Idegen név című drámájáért 2006-ban az amerikai Független Filmdíjak átadásán ismerték el alakítását, 2013-ban pedig az Ezerízű szerelemben nyújtott játékát díjazta a cannes-i közönség.

Michael Winterbottom egy pakisztáni rendőrkapitány szerepét bízta rá a Hatalmas szív című (2007) drámájában, Wes Anderson pedig csak azért írt neki egy kis szerepet az Utazás Darjeelingbe című filmjébe, hogy vele dolgozhasson.

Halálhíre megrázta Bollywoodot. A legnagyobb indiai sztárok közé tartozó Amitábh Bacscsan a Twitteren "hihetetlenül tehetséges" színészként emlékezett meg róla, aki sok alakításával járult hozzá a világ filmművészetéhez.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.