Aranybulla: film a szívtől az észig és a lélekig
Van az a film, amit meg kell nézni! Nem azért, hogy vitázzunk róla – bár azt is lehet, sőt szabad –, hanem azért, hogy tudjuk, kik vagyunk. Nem mások, hanem mi, magyarok. Ezért kellenek a történelmi filmek, de olyanok, amelyek a szívből és szívtől szólnak az észig és lélekig.
Mindenkinek van véleménye a filmről. Bár a magyarok egy bizonyos része következetesen tagadja, hogy látta, mégis mindenkinek van róla véleménye, leginkább azoknak, akik nem nézték meg. Az alkotók természetesen megnézték, nem is egyszer.
Ők hogy látják alkotásukat, mennyire sikerült megvalósítani elképzeléseiket? Kriskó László rendezőt és Csincsi Zoltán operatőrt, a film producereit kérdeztük.
Csincsi Zoltán (CS. Z.): Elsőként a műfajt kell tisztáznunk. Történelmi dramatizált dokumentumfilm-sorozat, azzal a különleges kiegészítéssel, hogy a szakértők képben és hangban is megjelennek. A narráció alatt nemcsak néma illusztrációkat lát a néző, hanem a felkért színművészek dialógus formájában is közelebb hozzák a konkrét történelmi eseményeket. A színművészek és mi, az alkotók ezt tudatosan vállaltuk, elsőként Magyarországon. A nézettség alapján és a véleményünk szerint is magas színvonalon elkészített sorozatról van szó, ami Magyarországon ebben a műfajban számos merész újdonságot tartalmaz.
Kriskó László (K. L.): Ahogy minden új dolog, ez is furcsa lehetett egyesek számára, de kétségkívül ez a filmes formanyelv a jövő egyik útja. Egyébként a teljes Aranybulla sorozatot eddig több mint 250 ezren látták, és több mint 350 ezren néztek bele. Ezek a számok elképesztően jók az ilyen műfajú sorozatnál, bárhol a világon megkérdőjelezhetetlen siker lenne. Azok a nézők, akik érdeklődnek a történelmi témájú filmek iránt, örültek, nem kapcsoltak el annak ellenére sem, hogy a dramatizált dokumentumfilm-sorozat formát választottuk. Elértük tehát a célunkat, mert rengetegen megnézték az első vetítést. Sőt a filmio.hu oldalon is megtekinthető, valamint a DUNA is ismételni fogja a jövőben.
Abban, hogy ezt a kort s benne az uralkodót választották a film témájául, nyilván közrejátszott az a tény, hogy 2022-ben volt az Aranybulla 800. évfordulója.
K. L.: Valóban, a téma és a kor adta magát. Ez önmagában sem kevés, de amikor elkezdtünk a konkrétumokkal, a személyekkel foglalkozni, rájöttünk, hogy kincsre leltünk. Olyan különleges kincsre, amilyenről már sokan hallottak, de eddig tévesen azt hitték róla, hogy csak egy kődarab. Mi az alkotás folyamán rájöttünk, hogy egy másik nézőpontból, új fényeket gyújtva meg tudjuk mutatni, hogy ez a kődarab valójában egy csillogó gyémánt. Ehhez persze kellett a rengeteg szakanyag, történészi tudás, mert nem akartunk vágyvezérelt képet bemutatni II. Andrásról és koráról. Szerencsére a történészek, a legújabb kutatások mind azt igazolták, hogy nem valamiféle délibábot kergetünk. Valóban itt az ideje, hogy a történelem nagy gondolkodóként és államférfiként tekintsen az egykori Árpád-házi királyra.
A filmsorozat nézése közben íróként, filmesként és tanárként arra gondoltam, bátran felvállaltam volna, hogy a történészeket is vitára késztessem. Többször is előfordult ugyanis, hogy egy lejátszott jelenetet követően a narrátor, majd egy-két tudós ember újra elmondta ugyanazt. Nekem izgalmasabb lett volna, ha a narrátor feltette volna a kérdést: igaz ez, vagy csupán legenda? A történészek közül pedig az egyik azt mondja, hogy nem legenda, hanem valóság, a másik pedig cáfolja az állítást…
K. L.: Igen, volt ilyen tervünk is, viszont a sorozatban annyi új információt kellett elmondanunk, hogy végül nem bonyolítottuk. Lehet, hogy néhány helyen megtehettük volna, mi is szeretjük ütköztetni az álláspontokat, ám most fontosabbnak tartottuk, hogy kimondjuk a vadonatúj megközelítéseket. Ugyanakkor az előzetes történészi egyeztetéseken egymásnak homlokegyenest ellentmondó koncepciókat nem hallottunk. Legfeljebb olyanban volt vita, hogy bizonyos történeteket, legendákat az egyik történész igaznak gondol, a másik meg nem. De mivel ezek egyébként is legendák, így nem tartottuk fontosnak az ütköztetést. A tények viszont makacs dolgok. Mit is tudunk biztosan? Azt, hogy II. András kiadja az Aranybullát, pénzügyi és birtokreformot hajt végre, létrehoz egy új hatalmi réteget, a szervienseket, akikből később nagyrészt a középnemesség kialakul. Politikai téren megreformálja a törvényhozást, bevezeti a nőági öröklést stb. Ez önmagában bőven elég ahhoz, hogy nagy királyként emlékezzünk meg róla. De beszélhetünk a szentföldi hadjáratáról, a családjáról, hiszen II. András nemcsak Szent Erzsébet édesapja, hanem IV. Béláé is, a második honalapítónké, vagy ha tovább göngyöljük ezt a fonalat, akkor a későbbi francia királynak, Szép Fülöpnek a dédapja. Hogy követett el hibákat? Igen, biztosan, ahogy ezt ki is mondja András király a sorozatban.
Filmes körökben viszont nagy vitát váltott ki a filmjük, elhangzott az is, hogy „egyáltalán ez mi volt”?
CS. Z.: Dramatizált történelmi dokumentumfilm-sorozat, pontosan olyan, mint Az Oszmán Birodalom felemelkedése. Egy kétségkívül létező műfaj, a streaming szolgáltatók kínálatában több ilyet is találhatunk, jómagam két nemzetközi (francia, német) dramatizált dokumentumfilmet is fényképeztem. Itt meg kell említenünk a nemzetközi és a magyar filmes költségvetéseket is.
Aki egy kicsit is ért hozzá, és olvas a nemzetközi filmek költségvetéséről, az pontosan tudja, hogy többszöröse, akár 10-20-szorosa a mi költségvetésünknek, ami hatalmas különbség. A mi szakmánkban minden drága.
Mi pedig a magyar produkciós cégekkel arra törekszünk, hogy a nemzetközi színvonalhoz próbáljunk közelíteni. A ránk bízott összeg rendkívül alacsony volt egy ilyen kosztümös sorozat elkészítéséhez. Ár-érték arányban azonban kihoztuk belőle a maximumot. A szakemberek pedig azt kérdezik: „hogyan tudtátok ennyiből megcsinálni ezt a minőséget?” Ezért is vicces és amatőr, hogy vannak olyanok, akik hónapok óta azt hangoztatják, hogy mi a Trónok Harcához hasonlítjuk a sorozatot, pedig a film megvalósulásáért felelős alkotók és producerek közül soha senki nem tett ilyet. Az pedig, aki történelmi játékfilmhez hasonlítja a mi alkotásunkat, nincs tisztában a műfaji és megvalósítási különbségekkel.
A továbbiakban is folytatni szeretnék a tájainkon még valójában kuriózumnak számító dramatizált történelmi dokumentumfilm-készítést?
K. L. és CS. Z.: Igen, mindenképpen. Reméljük, lesz rá alkalmunk, még magasabb színvonalon. Mi is tanulunk, sok tapasztalatot szereztünk, hiszen a filmkészítésre is igaz, hogy mindig lehet fejlődni.
Megjelent a MAGYAR7 18. számában.
