POZSONY. Csütörtökön a bizonyítványosztással véget ér a 2010/2011-es tanév. 750 ezer alap- és középiskolás számára megkezdődik a kéthónapos szünidő.
PRÁGA. Megszűnik a közel negyvenéves múltra visszatekintő cseh Bambini di Praga gyerekkórus, amelynek karvezetője két éve kiskorú lányok molesztálása miatt került börtönbe.
BUDAPEST. A gyermekkori elhízás világszerte mind nagyobb gond, a tizenéves lányok pedig különösen veszélyeztetett csoportot képeznek.
TRENCSÉN. Idén mintegy kétszáz koncert és egyéb kulturális program között válogathatnak az érdeklődők a Pohoda fesztiválon. A rendezvényre, amelyet 15.alkalommal rendeznek meg július 7. és 9. között, harmincezer látogatót várnak a szervezők.
BUDAPEST. Sade-koncert lesz ősz végén Magyarországon: az igényes soul, rhythm & blues és jazz keverékével a nyolcvanas években sikert sikerre halmozó brit énekesnő és csapata november 23-án a Papp László Budapest Sportarénában lép fel.
BUDAPEST. Június 24-26. között rendezik meg a 28. Dunasziget Fesztivált Bécsben. Tizenegy színpadon több mint hatszáz órányi program várja az érdeklődőket. Még több biztonság, még több népzene és még több sztár – ezt ígérik a szervezők.
BUDAPEST. Az, hogy a családtörténeti, családfakutatások számára ideális terep az internet, aligha meglepetés. Szinte minden országban, így Magyarországon is indultak ilyen kezdeményezések - például a Családfalu -, de mint ahogy errefelé gyakran megesik, érdemi eredményeket nemigen tudtak felmutatni. Nem úgy az Egyesült Államokban.
BUDAPEST. A már korábban bejelentett fellépők mellett három további brit sztár, a Prodigy, Kate Nash és a Kaiser Chiefs is koncertet ad az idei Sziget fesztiválon augusztus 10. és 15. között.
BEREGSZÁSZ. A kárpátaljai magyar közönség a beregszászi szabadtéri színpadon, az Amfiteátrumban tekinthette meg szombat este az Ukrajnában is népszerű együttes fellépését.
VESZPRÉM, BALATONFÜRED. A klasszikus és kortárs gitározás legjobbjainak fellépésével szombaton kezdődik és egy hétig tart a 6. nemzetközi gitárfesztivál Balatonfüreden, délutánonként több helyszínen ingyenes koncertekkel, hangszer- és kottakiállítással várják az érdeklődőket.
BUDAPEST. Tetoválás, köldökpiercing, tűsarkú cipő - kétségtelenül hozzájárulnak a női szépséghez, de a divatozásért olykor nagy árat kell fizetni!
BÉCS. A Hungary Beach nevet viselő rendezvénysorozat helyszíne a belváros szélén folyó Duna-csatorna mellett sorakozó szabadtéri vendéglátóhelyek egyike, a Strandbar Herrmann.
PRÁGA. Stílusában egyszerre volkswagenes és citroënes. Már csak két évet kell várni és a kereskedőkhöz kerül a bájos Škoda Joyster. A cseh kisautó főleg a nagyvárosi dzsungelben lehet kellemes útitárs.
KAPOSVÁR. Maratoni orgonahangversenynek ad otthont június 17-én a balatonboglári római katolikus templom. A 15 órakor kezdődő és rövid szünetekkel másnap 16 óráig tartó koncerten az eddig ismert, mintegy 300 darabból álló Bach-életművet 12 orgonaművész és 40 tanítvány szólaltatja meg.
BUDAPEST. Magyar nyelvű népzenetár indult, amely egy-egy földrész nép- és világzenei ismeretanyagát, szöveget, képet, dallamrészletet szöveget, képet, dallamrészletet együtt, egy helyen tesz hozzáférhetővé.
VESZPRÉM. Az Égi vándor című musicallel lép fel június 12-én az alsóörsi Harley Davidson Fesztiválon a veszprémi Pannon Várszínház; a zenei rendezvény sztárfellépője a nyolcvanas évek népszerű német csapata, az Alphaville lesz.
POZSONY. Június második hétvégéjén a szlovák fővárosban ad koncertet Piotr Rubik, az ismert lengyel zeneszerző. A 43 éves művész hat szólistával és a 120 tagú zenekarral lép fel. Célja megismertetni a közönséggel az ugyancsak lengyel származású II. János Pál pápa életét.
BUDAPEST. A Kárpát-medencei magyar nyelvű oktatás fontosságát hangsúlyozta Semjén Zsolt hétfőn Budapesten, az Óbudai Egyetemen. A miniszterelnök-helyettes bejelentette: már kilencvenezer állampolgársági kérelem érkezett.
BUDAPEST. Befejeződik egy fényes zenei karrier. A SCORPIONS 4 évtized után úgy döntött, búcsúturné keretében befejezi pályafutását. A magyar rajongók június 6-án Budapesten, a Papp László Budapest Sportarénában láthatják utoljára élőben a SCORPIONS-t. Két nappal korábban Pozsonyban lép fel az együttes.
UNGVÁR. A Gubcsi Lajos és Benkő László szerzőpáros által jegyzett rockballadát 2011. június 23-án a munkácsi várban, 24-én a beregszászi református templomban, 25-én az ungvári várban, majd 26-án Magyarországon, a sárospataki várban mutatják be, mindegyik helyszínen - közép-európai idő szerint -19.00 órai kezdettel.
PÁRIZS. Barack Obama amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy az Egyesült Államok és Oroszország megegyezett: a két ország biztonsági érdekeinek figyelembevételével együttműködik a Közép-Kelet Európába tervezett amerikai rakétaelhárító rendszer telepítési tervét illetően.
BUDAPEST/VATIKÁN. XVI. Benedek pápa tiszteletére rendeznek koncertet pénteken a Vatikánban Schmitt Pál köztársasági elnök kezdeményezésére.