BUDAPEST. Az előzetes adatok szerint mintegy 380-390 ezren fordulhattak meg az idei Sziget Fesztiválon - közölte Gerendai Károly, a fesztivál főszervezője vasárnap az MTI-nek adott interjújában.
BUDAPEST. A White Lies, a Manic Street Preachers és a The National lép fel ma a Sziget nagyszínpadán, a rock-metál színpadon pedig a Tankcsapda várja a közönséget a fesztivál zárónapján.
BUDAPEST. Prince fellépése a Sziget nulladik napján talán a legnagyobb sikerű koncert volt a fesztivál történetében. Kedden 45 ezren voltak az óbudai Hajógyári-szigeten - közölte a Sziget sajtófőnöke szerdán az MTI-vel.
BUDAPEST. Harminckét évvel első koncertje és harmincöt stúdióalbum után először lép fel Magyarországon Prince, aki kedden, a Sziget fesztivál nulladik napján ad ízelítőt szerteágazó és behatárolhatatlan zenei stílusából.
BUDAPEST. Idén 52 helyszín napi 200-250 programja várja a "szigetelőket"; a több száz hazai produkció mellett 199 külföldi fellépő lesz, akik 41 országból érkeznek a fesztiválra. A fogyatékkal élőket akadálymentes zuhanyzó, kísérőszolgálat, kerekesszék-javítás és jeltolmács is segíti a Sziget fesztiválon.
KOLOZSVÁR, BUKAREST, BUDAPEST. Vissza kívánja állítani Erzsébet királyné mellszobrát a kolozsvári Fellegvárra vezető egykori sétálóúton levő talapzatra az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kolozs megyei szervezete. A tervek szerint a kolozsvárival egy időben az egykori budapesti szobrot is helyreállítanák.
LONDON. Hetente egyszer sem csókolja meg egymást a brit házaspárok ötöde, a szigetországban Kelet-Anglia lakosai a legcsókosabbak - ilyen információkkal szolgál az a felmérés, amelyet a Brit Szívalapítvány végeztetett.
BUDAPEST. Tizenegy könnyűzenei előadó huszonhárom számának szimfonikus zenekari változatát készítette el és vezényli az Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara élén Balogh Sándor. Minden dal más stílust képvisel a heavy metáltól, a dzsesszes hangvételűn át a romantikus hangvételűig.
BUDAPEST. Több újdonság is lesz az idei Sziget fesztiválon: készpénz helyett elektronikus kártyával lehet fizetni, valamint egy hatalmas torony is várja majd a fiatalokat. A várakozások szerint néhány éven belül több százezer kelhet el a készpénzt helyettesítő fizetési eszközből.
KAPOLCS. A közönség szeretetével nem szabad visszaélni, ezért is fejezte be a Hattyúdal elnevezésű fellépéssel a koncertezést - mondta Szörényi Levente zeneszerző, a legendás Illés együttes frontembere szombaton Kapolcson, a kávéház udvarába zsúfolódó mintegy kétszáz érdeklődő jelenlétében.
KAPOLCS. Vers etno-kamarazenével - így szólalnak meg Pilinszky János költeményei a Kosbor Trió előadásában a Művészetek Völgyében, a kapolcsi Kaláka Versudvarban pénteken délután.
LONDON. Plácido Domingót választotta elnökévé a hanglemezkiadók világszövetsége (IFPI) Londonban. A világhírű tenor egyik legfontosabb feladata az lesz, hogy felvegye a harcot az illegális zeneletöltéssel szemben.
BUDAPEST. A fesztivál mínusz egyedik napján, azaz augusztus 8-án Geszti Péter és zenésztársai több generációs élményben részesítik rajongóikat az Első Emelet, a Rapülők és a Jazz+Az legjobb slágereivel. Ráadásul itt lesz a nyár újdonsága, Geszti új zenekara is, a Gringo Sztár.
LONDON. Barátai szerint Amy Winehouse élete utolsó napjaiban szinte folyamatosan ivott és drogozott. A kivételes tehetségű brit souldívát - aki a rhythm & blues és a dzsessz műfajában egyaránt otthonosan mozgott rövid, de kiemelkedő sikerű karrierje során - testőre találta holtan szombat este az észak-londoni Camden kerületben lévő lakásában.
BUDAPEST. Prince lesz az idei Sziget fesztivál nulladik napjának sztárfellépője. Az énekes augusztus 9-én a Nagyszínpadon lép majd fel.
PRÁGA. Feszült helyzet alakult ki Karel Gott és a cseh rádió között. A főként aktuális tartalmat sugárzó egyes csatornán indexre került a máig népszerű énekes, a kettes csatornán viszont felkapott, sőt szombatonként saját műsort vezet.
BUDAPEST. Csúcstechnológiás szemészeti módszert vezet be a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikája. A látóideghártya sérülése miatt megvakult betegek speciális implantátummal nyerhetik vissza részlegesesen a látásukat.
GYÕR. Reneszánsz és barokk zenei hét kezdődik vasárnap Győrött, a régizenei fesztivál programján koncertek és ének, illetve hangszeres kurzusok szerepelnek.
ZAMÁRDI. Snoop Dogg, David Guetta, Portishead, Underworld, Karl Bartos, Thievery Corporation - csak néhány név azok közül a zenészek és formációk közül, akikkel és amelyekkel a csütörtökön induló Balaton Soundon találkozhatnak az elektronikus zene kedvelői.
NAGYMAROS. A fúvószenéé lesz a főszerep szombaton a Dunakanyarban: Nagymaroson három formáció több mint száz zenészét hallhatja a közönség a fúvószenekari fesztiválon. Lesznek olyan művek, amelyeket mind a 127 zenész egyszerre fog "elfújni".
BUDAPEST. Gyöngyöspatán adott koncertet Péter-Pál napján a Kaláka együttes, amely cigánymuzsikus fellépőkkel kiegészülve játszott a község Árpád-kori temploma előtti téren.
POZSONY. Csütörtökön a bizonyítványosztással véget ér a 2010/2011-es tanév. 750 ezer alap- és középiskolás számára megkezdődik a kéthónapos szünidő.
PRÁGA. Megszűnik a közel negyvenéves múltra visszatekintő cseh Bambini di Praga gyerekkórus, amelynek karvezetője két éve kiskorú lányok molesztálása miatt került börtönbe.