2018. november 13., 12:58

Zenei csemegék várhatók a 7. Fonográf Fesztiválon

Lakatos Róbert brácsaművész, a Kassai Thália Színház zenei vezetője november 21-25-én rendezi meg a 7. Fonográf Fesztivált. A három komáromi helyszínen felváltva zajló eseményen a nívós hazai és magyarországi zenei produkciókon kívül más művészeti ágak is teret kapnak. 

fonograf-fesztival-18-plakatja_-r.jpg
Galéria
+7 kép a galériában
Nyitányként színházi bemutató, majd slam poetry-est

„A 7. Fonográf Fesztiválon is fő célunk az, hogy kiváló produkciókkal szórakoztassuk a közönséget. Elsősorban az autentikus népzenéből táplálkozó előadóknak adunk helyet. Közülük idén a legjelesebbeket hívtuk meg. A koncertek, táncházak és gyermekműsorok majd felváltva három egymáshoz közeli helyszínen: a Rév-Magyar Kultúra Házában, a Tiszti Pavilon (TP) dísztermében és a városi művelődési központban (vmk) zajlanak“ – mondta el a Ma7.sk-nak Lakatos Róbert főszervező.

E fesztivál szervezői más művészeti ágak felé is nyitottak.

„Gál Tamás és Kiss Szilvia színművész-házaspár Jelenetek egy házasságból című színpadi játékával nyitjuk az idei fesztivált. A Pataki András által rendezett Bergman-darabot november 21-én 19 órától a TP dísztermében láthatja a közönség. A Csavar Színház e komáromi bemutatójára 5 eurós belépőjegy kapható“ - tudatta.

Másnap a Révben 19 órakor kezdődő Slam poetry esten az egyre népszerűbb műfaj művelői ifjú jutnak fellépési lehetőséghez. „A Laboda Róbert költő-slammer által tájainkon is meghonosított villámköltészet hívei saját műveikkel szórakoztatják majd a közönséget. Estjükre ingyenes lesz a belépés.“

Hazai ifjú tehetségek és magyarországi „nagyágyúk“ műsora

Pénteken szintén a Révben 19 órától az Nagy Csomor András és további fiatal zenészekből álló zenekara autentikus népzenét fog játszani.

Fotó:  Facebook

„Ifjú tehetségeink bemutatását is fontosnak tartom. Ugyanott 20,30 órától a budapesti Dresch Vonós Quartet koncertezik. Dresch Misi a magyar jazzélet Prima Díjra jelölt, ikonikus alakja. Dalaik népzenéből táplálkozó, sajátos jazzes hangzásvilága könnyen felismerhető. Az aznapi ingyenes Rév-beli műsorainkat a 22 órakor kezdődő Tükrös-táncházzal zárjuk. Magyarország e legrégebben működő, autentikus népzenét játszó bandájával éppen a szülinapomon mulathatunk együtt“ – ecsetelte.

Fotó:  Facebook

Habként a tortán: jubileumi Csík Zenekar-koncert

Szombaton 10,30 órától Korpás Éva, Fonogram-díjas felvidéki előadó zenésztársaival a tavasszal megjelent Libidaridom című CD-jének dalaival szórakoztatja majd a vmk-ba betérő családokat. Koncertjére 3, a délután ugyanott 16 órakor kezdődő Határon túli nemzeti tánc című Ifjú Szívek Táncszínház-előadásra pedig 5 euróért kaphatók belépőjegyek.

Fotó:  Facebook

„Hat órától a Révben kezdődik a budapesti Fonó zenekar ingyenes koncertje. A felvidéki származású Agócs Gergely élvonalbeli bandája évek óta autentikus népzenét játszik, s dalai a YouTube videó-megosztón óriási nézettségnek örvendenek. Koncertjük után a vmk-ban a megalakulásának 30. évfordulóját idén ünneplő Csík Zenekar A 30 év boldogság című jubileumi felvidéki koncertsorozata keretében lép fel. Az eseményre 10 eurós belépőjegyet árusítunk, amiért cserébe az eddigi legsikeresebb dalaikból hallható válogatást. Azután 22 órától a Rév-beli ingyenes táncházban az ott összegyűlő muzsikusok örömzenélnek“ – szólt a folytatásról.  

Fotó:  Facebook

A gyermekmatiné után Szalonna és Bandája zár

Vasárnap 10 órától a TP dísztermében a kicsik rophatják a táncot, élvezhetik a Rév zenekar muzsikáját és kézműveskedhetnek. Az ingyenes gyermekmatinét 16 órától ugyanott a népszerű Szalonna és Bandája autentikus népzenei koncertje követi.

Fotó:  Facebook

„Pál Istvánék mindenütt nagyon közkedveltek. Népszerűségükhöz az is hozzájárult, hogy a Fölszállott a páva című verseny kísérőzenekaraként is fellépnek. Az idei fesztiválunk utolsó koncertjére 5 eurós belépőjegy kapható“ – zárta tájékoztatását Lakatos Róbert. Hozzátette: sokat veszít, aki kihagyja a tartalmas és élvezetes műsorokat.

A háromnaposról ötnaposra bővült rendezvény a Kultminor, a Hagyományok Háza-hálózat, a Bethlen Gábor Alap, Komárom város és Nyitra Megye támogatásával valósul meg.

Fotó:  Facebook

fonograf-fesztival-18-plakatja_-r.jpg
Galéria
+7 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.