2011. szeptember 14., 17:29

Végleg búcsúzik Zorán?

BUDAPEST. Tizedik alkalommal lép fel Zorán december 29-én a Papp László Budapest Sportarénában, illetve elődjében, a BS-ben; az előadóművész szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy jövőbeni tervei között nem szerepel újabb nagyszabású koncert.

"Egy Aréna-koncert megszervezése, előkészítése olyan hatalmas munkával jár, amelyet, úgy érzem, a közeljövőben nem fogok újra végigcsinálni. A december 29-i fellépésre azonban nagyon készülök szokásos csapatommal" - jelentette ki Sztevanovity Zorán.

A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekes-gitáros öt év elteltével játszik újra az Arénában, az év végére tízes szériává bővülő koncertsorozata 1992-ben kezdődött a Budapest Sportcsarnokban. Mint szerdán elmondta, a december végi estén természetesen eljátssza a csaknem 35 évvel ezelőtt (a Metró együttes feloszlása után) kezdődött szólókarrierje legnagyobb slágereit, ugyanakkor bemutat néhány dalt október elején megjelenő új stúdióalbumából, a Körtánc címűből is.

"A lemez és a koncert címe egyaránt Körtánc lesz, az alcím pedig Kóló, ami egy balkáni néptánc, amelyben összekapcsolódnak az emberek. Azért választottam ezt, mert úgy gondolom, bármi is történik körülöttünk a világban, a zene olyan rendkívüli dolog marad, amely ki tudja emelni az embert a nehézségekből. A zenélés számomra létforma, örömforrás, ez a jó érzés remélhetőleg a koncerten is érezhető lesz" - hangsúlyozta a 69 éves Zorán. Az MTI kérdésére kitért arra, hogy a Körtáncon két szám is - mindkettő Presser Gábor szerzeménye - délszláv zenés ritmikai világot hordoz, ami visszanyúlik származásához, hiszen testvérével, Dusánnal együtt Belgrádban született.
"Az album legtöbb dala Presser-Dusán kompozíció, de egy számot magam jegyzek, ami ritkaság, bár szoktam írni, ezeket azoban általában le is selejtezem még a lemezre kerülés előtt. Az albumon közreműködik Presser Gábor, Lantos Zoltán hegedűvirtuóz, Jávor Ferenc Fegya, a Budapest Klezmer Band alapítója, valamint Kovács Ferenc Öcsi trombitás és Szabó Tamás is" - sorolta Zorán.

Az Aréna-koncerten várhatóan közülük is színpadra lépnek néhányan, a Zoránt régóta kísérő csapat összetétele változatlan: Horváth Kornél (ütőhangszerek), Sipeki Zoltán (gitár), Lattmann Béla (basszusgitár), Gyenge Lajos (dob), Kovács Péter Kovax (billentyűs hangszerek), Óvári Éva, Kabelács Rita és Péter Barbara (vokál).

Zorán elmondta, hogy a közeljövőben Göteborgban is fellépnek a svédországi magyar kolónia meghívására.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.