Van mennyország
Pár napja ismét tudtam időt szakítani egy jó kis közös zenélésre olyan barátokkal, akik közül sokakkal már több mint harmincéves zenei múlt és barátság köt össze.
A Budapestről hazafelé tartó úton elgondolkodtam azon, mennyire mostoha helyzetben van a felvidéki, de talán egy-két kivétellel általánosságban elmondható, hogy a határon túli könnyűzene. Vannak méltatlanul mellőzött dalok, amelyeket a magyar rádióállomások szinte soha nem sugároztak. Ilyen dal a MontaCarlo: Van mennyország című dala, a U2 zenekar One című dalának a feldolgozása.
Kálmán Karcsi barátom egy zenésztársa halála után írta a dal szövegét, amely önmagában is megrendítő. Szarka Tamás hegedűjátéka pedig igazi siratódalt farag az egyébként is fájdalmasra hangszerelt dalból. Mindezt Nagy Réka énekhangja teszi még karcosabbá. Aki nem ismeri a dalt, jól teszi, ha rákeres a legnagyobb videómegosztó portálon, biztosan egyetért azzal, hogy ennek a dalnak nagyobb ismertséget kellett volna kapnia.
Megjelent a Magyar7 2021/40.számában.