2021. október 12., 08:38

Űrlap

Hála istennek, hogy az utóbbi időben fellelkesültek a felvidéki előadók és bátrabban neveznek be a Dal könnyűzenei válogatóiba.

monta carlo
Fotó: Magyar7

Egyre több nóta született már a Felvidéken, amelyek közül néhány már bekerült az első fordulóba is. Ennek az az előnye, hogy legalább egy kicsit tudatosul a magyar zenei szakma irányítóiban, hogy az országhatáron kívül is vannak jó dalok és jó előadók. Akadnak azonban olyan szerzemények, amelyek nem jutottak be a televíziós adásba. Ilyen

a MontaCarlo Űrlap című dala, melynek érdekessége, hogy a pop-rock elemeket a népzenével ötvözi, mégpedig a felvidéki folk egyik legismertebb énekese, Korpás Éva hangjának segítségével,

ami már önmaga garancia lehet(ett volna) a sikerre. Ha ez egy magyarországi előadó dala lett volna, talán jobban felfigyel rá a szakma, így azonban csak a felvidéki magyar hallgatóhoz juthatott el, már ha eljutott. Marad tehát a YouTube csatornája, ahol bárki meghallgathatja.

Megjelent a Magyar7 2021/40. számában. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.