2022. február 27., 20:22

Újra színpadon az Estendøn és a GORLO VOLKA

Ugyan a hazai kulturális élet csak lassan tér magához, több könnyűzenei formáció már a tavaszi nyitásra készülődik. Így van ezzel a farnadi székhelyű Estendøn zenekar is, amely első otthoni koncertjét a GORLO VOLKA zenekarral szervezi meg a gútai Városi Művelődési Központban 2022. március 19-én.

Estendøn
Estendøn és a GORLO VOLKA március 19-én
Fotó: Estendøn- és GORLO VOLKA-archívum

A két zenekar nem először lép közösen színpadra, hiszen szerveztek már együtt koncertestet Esztergomban és Komáromban (2020-ban a koronavírus-járvány első hulláma után RESET név alatt valósították meg rendezvényüket), 2021-ben pedig együtt képviselték a Felvidéket az A38 Hajón megszervezett 1Kárpát-medence Fesztiválon. A hosszú kulturális csend után most újra a közösen megálmodott RESET 2022 estjén lehet a két formációt hallani. Az eseményről a legfrissebb információkat itt találják.

Fél éve nem játszottunk felvidéki színpadon, ezért most különösképpen várjuk a gútai koncertet. A koncertek megvalósulása a helyi VMK-nak köszönhető, hiszen Mayer János igazgató úr helyet és támogatást kínált hazai zenekaroknak, tánccsoportoknak, kulturális szereplőknek. A kezdeményezésük célja, hogy a kulturális élet újra beinduljon a városban. Így kerestek meg GORLO VOLKA-s barátaink, hogy egy újabb RESET koncertestet megvalósítva indítsuk el otthoni koncertjeink sorát”

– mondta el Kaszmán-Saróka Liliána, az Estendøn zenekar énekesnője.

Liliána elmondása szerint a gútai felhívás más művelődési központoknak és kultúrházaknak is példa lehetne:

Az elmúlt két év minden zenésznek, zenekarnak, kultúrában működő előadónak sok nehézséget okozott. Míg más országokban az elmúlt évben megtalálták módját a kulturális élet életben tartására, addig nálunk talán most nyílik majd lehetőség az élő zenés rendezvények szabadabb megszervezésére.

Ezért jelenleg nagyon fontos, hogy a hazai rendezvényszervezők elsősorban a hazai formációknak adjanak fellépési lehetőséget, ezzel is támogatva működésüket. Itt az ideje, hogy a magyarországi fellépőkön túl is lássanak a szlovákiai magyar kulturális közegben! Legyen lehetősége az itteni közönségnek is felfedezni a szlovákiai magyar zenekarokat és együtteseket, amelyek jelenleg talán kevésbé ismertek, de igenis figyelemre méltóak!”

A GORLO VOLKA zenekar 2015-ben alakult A Farkas, a Mézes, a Német meg a Bob néven. A kezdeti sikerek ellenére 2017 februárjára Németh Veronika és Domján Kristóf „Bob” is úgy döntött, hogy kilép a zenekarból, s Melinda a zenekart Gyurász Marianna költő javaslatára GORLO VOLKA-ra keresztelte át. Bár készültek az új dalok, másfél évet koncertcsendben töltött a duó. Gőgh Ákos 2019 kezdetén csatlakozott hozzájuk, s majdnem ugyanebben az időben Melinda hirdetésére Szabó Gábor jelentkezett basszusgitárosként. Zoli hangszert váltott s lett a zenekar gitárosa, így alakult át akusztik-folk zenekarból – kísérletező duón át – klasszikus alter-pop-rock kvartetté a banda. Az azóta is változatlan felállásban 27 koncertet adtak a magyar nyelvterületen, többek közt az A38 Hajón, a Művészetek Völgyében, a Barba Negrában, a gútai Hajómalom Fesztiválon, a Gombaszögi Nyári Táborban, valamint több felvidéki helyszínen és városban.

Az Estendøn és a GORLO VOLKA tagjai nagyon remélik, hogy sok érdeklődőt tudnak koncertestjükkel megszólítani. Míg az Estendøn egy új hangszert szólaltat majd meg a színpadon, addig a GORLO VOLKA első albumának keresztelőjére kerít sort március 19-én. A Szeretetjárvány című lemezüket tavaly decemberben jelentették meg. A dalok egy részéhez klip is készült; a Panasz című, Török Bianka által alkotott animáció bejutott a 2021-es Klipszemle shortlistjére is.

Úgy gondoljuk, most mindenkinek jól fog esni egy kis kulturális lélegzetvétel, ezért sok szeretettel várunk mindenkit, még azt is, aki eddig nem is hallott a formációnkról, de szívesen betekintést nyerne munkásságunkba”

– zárta gondolatait Liliána.

Elővételben itt lehet kedvezményesen hozzájutni a koncertjegyekhez.

A farnadi székhelyű Estendøn (ejtsd magyarul: estendőn; a szó egy erdélyi tájszó, jelentése estefelé) zenekar 2015-ben alakult meg, viszont csak 2017 tavaszán mutatkoztak be színpadon. A zenekarban jelenleg öt tag működik aktívan Kaszmán-Saróka Liliána, Bánovski Richárd, Recska Roman, Saróka Vajk Attila és Smid Ádám személyében. Működésük óta ragaszkodnak a magyar nyelvű saját dalokhoz, valamint a különböző zenei stílusok és motívumok sajátos vegyítéséhez. A zenekar hitvallása, hogy ami gazdagíthatja a közös alkotást, azt meg kell ismerni, újra kell értelmezni és be kell emelni a dalokba. Ezt igyekeznek nemcsak a hangzásvilágukban tetten érhetővé tenni, hanem a dalszövegekben is. Az art rock műfajjal jelölhető formáció számos felvidéki városban és hazai eseményen mutatkozott már be, de zenéltek már Prágában, Budapesten, Esztergomban és Szolnokon is.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.