2018. június 7., 09:58

Újabb fesztivállal gazdagodik a komáromi nyári műsorkínálat

Újszerű ingyenes rendezvényre, a Lehár Gasztro-, Sör- és Zenefesztiválra hívja - várja az érdeklődőket a főszervező Lehár Ferenc Polgári Társulás. A Komárom Város és a KULTMINOR támogatásával, illetve portálunk médiapartnerségével június 30-án, valamint július 1-én 10-től 22 óráig a Klapka téren és környékén megvalósuló rendezvény zenei, családi és sportműsoroknak is helyet ad.

Lehár Zenei Fesztivál
Galéria
+8 kép a galériában
Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

Lehár Ferenc halálának 70. évfordulójára emlékeznek

Klemen Terézia, a Lehár Ferenc Polgári Társulás elnöke a társszervezők és a média képviselői jelenlétében június 6-án délután a Zichy-pontban megtartott sajtótájékoztatón ecsetelte a kulturális nyárnyitó esemény részleteit. Hangsúlyozta: a kétnapos műsorfüzérrel Komárom egyik jeles szülötte, Lehár Ferenc (Komárom, 1870. IV. 30 – Bad Ischl, 1948. X. 24.) zeneszerző-karnagy halálának közelgő 70. évfordulójára is emlékeznek.

Ahogy elhangzott: a fesztiválprogramok a Tiszti Pavilon előtt felállított színpadon, a Zichy-pontban, a Nádor utcán és az Anglia- parkban követik majd egymást, miközben a Klapka térre tervezett kézműves vásár portékái közül is kedvünkre válogathatunk. Az ínycsiklandó étel- és italkínálat pedig majd a Nádor utcai fagyizók közelében lesz megtalálható.

Az íjász- és táncbemutatótól a Bitango-koncertig

A teljesség igénye nélkül íme néhány vonzó műsor! Június 30-án, szombaton 10 órától az Anglia-parkban a közkedvelt barantások tartanak majd íjászbemutatót. Egy órakor Szabó Olivér stand-up comedy-produkciójának tapsolhatunk a színpadnál, két órától pedig ugyancsak az Anglia-parkban zajló tájékozódási akadálypálya-futáson próbálhatjuk ki ügyességünket. Délután két és hat óra között a Nádor utcai gyereksarokban játékok garmadája várja a legkisebbeket. A Zichy-pontban hat órától működő különleges mesevárban pedig kivételesen a felnőttek tölthetnek el élvezetes perceket.

Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Közben tuningautó- és elektromos autó-kiállításon nézelődhetünk, illetve motoros ügyességi versenyekbe kapcsolódhatunk be. Arra is lehetőség nyílik, hogy a családok apraja és nagyja együtt barkácsolgasson vagy a Fashion Dance tánccsoport, illetve a bemutatóját élvezzük. Az aznapi programok záróakkordjaként a Bitango együttes szavatolja az önfeledt szórakozást. Aki pedig nem szereti a sört, az fröccspartin vigadhat. Sőt, speciális sör- és borkorcsolyával is várják az ínyenceket!

Fellép a Kuttyomfitty Társulat, a Glamour és a Tequila show band

Vasárnap fél 12-től fúvószenei koncertektől lesz hangos a belváros, egy órától pedig majd ismét „csípőből tüzel“ Szabó Olivér. Újdonságként két órakor szecessziós festőműhely nyílik a Zichy-pontban, s egyidejűleg a Nádor utcai sokadalmat Gizi bohóc kívánja szórakoztatni. A Tiszti Pavilon előtti színpadon három órától lép fel a híres Kuttyomfitty Társulat, amely 2011-ben alakult azzal a céllal, hogy olyan műsorokat mutasson be a zömmel gyermekek alkotta közönségnek, amelyek által a táncos élmény mellett néprajzi, zenei és irodalmi ismeretekhez is juttatja őket.

Fél hattól több fúvószenekar közös koncertet ad a Goncordia Vegyeskarral (vezényel Stubendek István), előzőleg azonban a Glamour együttes nyári mókázásának lehetünk szem- és fültanúi. Az élvezetek fokozása céljából hét órakor a Tequila show band fergeteges partiján lazíthatunk. Természetesen, közben az előző napon megkedvelt családi foglalkozásokból és a gyerekek kedvenceinek számító arcfestőkből sem lesz hiány.

Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Klemen Terézia az első Lehár Gasztro-, Sör- és Zenefesztivál sikerétől, látogatottságtól, s nem utolsó sorban az anyagi támogatottságától teszi függővé annak jövő évi folytatását. Az biztos, hogy az ideiről a ma7.sk portál és a Magyar 7 hetilap sem hiányozhat. A Lehár Nyár augusztus 26-ig tartó rendezvénysorozata keretében pedig vasárnaponként újabb Klapka téri koncertek várják az érdeklődőket.

Lehár Zenei Fesztivál
Galéria
+8 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.