2016. október 6., 10:50

Új Rolling Stones-lemez jelenik meg csütörtökön

NEW YORK. A jelek szerint a Rolling Stones új albummal jelentkezik csütörtökön: a brit zenekar Twitter-oldalán utalt rá, honlapján pedig a csütörtöki dátum és egy lemezborító szerepel.
201610061047220.Rolling-Stones-3.jpg

Don Was amerikai producer, aki évek óta dolgozik együtt az amerikai zenekarral, nemrég közölte, hogy Mick Jagger és Keith Richards zenekara a Chicago blues elnevezésű irányzat klasszikusaiból készített felvételeket.

A Le Figaro című francia lapnak Was úgy nyilatkozott, hogy a zenészek három nap alatt játszották fel a dalokat, majd egy egyszerű stúdióberendezéssel adtak nekik autentikus hangzást. A felvételekben részt vett Eric Clapton gitáros is.

A lemezről további részletet nem közöltek, az új album lehet a Rolling Stones első stúdiólemeze a 2005-ös A Bigger Bang óta.

Pénteken Kaliforniában, a Desert Trip nevű új fesztiválon lép fel a zenekar, ahol a rock legendái adnak koncertet. A háromnapos fesztiválon Paul McCartney, Bob Dylan, Roger Waters, a The Who és Neil Young is zenél.

Az elmúlt években több koncertfelvételt adott ki a Rolling Stones, albumot azonban nem. A 72 éves Keith Richards régebben többször is elmondta, mennyire kedveli a Chicago bluest és angliai ifjúkora fontos zenei hatásának nevezte a műfajt.

A Chicago blues műfaja a 20. század első felében alakult ki, amikor az Egyesült Államok déli részén élő, elszegényedett fekete munkásréteg a középnyugati ipari nagyvárosokba vándorolt. Zenéjük, a blues itt rockelemekkel keveredett.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.